Berzsenyi Dániel

Barabás Miklós portréja Berzsenyiről
Barabás Miklós portréja Berzsenyiről

„Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat."

„Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon? ...."

„Szeretet, barátság, mint minden, múlandó,
de emlékezete, öröme állandó."

„Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed."

„Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!
Elődeidnek szép kora visszatér!"

„Barátom! a bölcs boldog mindenütt,
Az Hortobágyon, az Pesten, Budán,
Mert ő magával hordja kincseit."

„Mikor az ember legnagyobb akar lenni, akkor érzi leginkább semmiségét, s mikor legmagasabbra emelkedik, akkor látja a szédítő mélységet."

„S nem a világi jókat megtagadni,
De józan ésszel vélek élni tudni
A bölcsességnek titka és jele."

„Rendeltetésünk nem magányos élet,
s örök komolyság és elmélkedés,
hanem barátság és társalkodás."

Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. - Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.

A magyar hazafias költészet és a romantikus líra egyik nagy alakja a reformkorszakban élt s alkotott. A klasszikus verselés kiemelkedő mestere nem tartozott az elismert és dédelgetett költők közé, művei inkább halála után kezdtek hatni és méltó elismerésre találni.

A középbirtokos nemesi család sarja 1776. máj. 7-én született Egyházashetyén. Apja Berzsenyi Lajos Vas vármegyei földbirtokos. Tanulmányait a soproni evangélikus líceumban végezte, ahol mindössze hét évig tanult. 1793 nyarán megszökött a líceumból, katonáskodott Keszthelyen, de rövid idő múlva otthagyta és hazament. 1794 őszén édesapja visszavitte a líceumba, miután közben édesanyja meghalt. Egy év után végleg elhagyta a líceumot, és Niklára ment anyai nagybátyjához. Majd édesapjánál gazdálkodott, míg meg nem nősült. 1799-ben feleségül vette távoli rokonát, a 15 éves Dukai Takách Zsuzsannát, akivel Sömjénbe költöztek. Innen kerültek Niklára 1804-ben, ahol folytatta a gazdálkodást, és ebben a foglakozásban is nagyszerű eredményeket tudott felmutatni. Lelkész barátja Kis János fedezte fel, hogy verseket ír. Az ő közvetítésével jutott el 77 verset tartalmazó kézirata 1808-ban, Kazinczy Ferenchez. Kazinczy mindjárt pártfogásába vette, és felajánlotta segítségét mind a szerkesztésben mind a hibák kijavításában. A kötet 1813-ban jelent meg Helmeczy Mihály gondozásában, a székesfehérvári és pesti papnövendékek költségén.

Szobra Szombathelyen
Szobra Szombathelyen

1810-ben Berzsenyi Pestre utazott verseinek kiadatása végett. Itt ismerkedett meg Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel, Vitkovics Mihállyal, stb., de kölcsönös szimpátia nem alakult ki közöttük "vidékiessége" miatt. 1813-ban jelent meg verseinek első kiadása, majd rá 3 évre a második kiadás.

Részt vett 1817-ben a keszthelyi Helikon ünnepségen. A Mondolat című dunántúli gúnyirattal kapcsolatos vita elidegenítette Kazinczytól. Kölcsey Ferencnek a Tudományos Gyűjteményekben megjelent (1817.júl.) méltatlan kritikája mélyen megbántotta. S mivel Kazinczy sem állt ki mellette, így levelezésük jó ideig abbamaradt. Ettől kezdve kevés verset írt, hosszadalmas, sokszor terméketlen esztétikai tanulmányokat folytatott.

1819-20-ban hosszabb időt töltött Sopronban. Hosszú hallgatás után 1825 körül ismét megjelent az irodalmi életben. Esztétikai művei (Poétai Harmonistika stb.) mellett értekezést írt a parasztság helyzetéről „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól" címmel. Jobb bánásmódot követelt a jobbágyoknak, s időszerű gazdasági reformok érdekében szállt síkra.

1830-ban vált a Magyar Tudós Társaság filozófiai osztályának első vidéki tagjává. Megismerkedett Széchenyi Istvánnal, aki lelkesedett költeményeiért. Az egymás iránti tisztelet és megbecsülés kölcsönös lett. Műveinek kiadatását Döbrentei írótársára bízta, akivel szoros kapcsolatban állt.

Részt vett Pesten több akadémiai gyűlésen. 1835-től egészsége megrendült, munkáit kénytelen volt abbahagyni, gyógyfürdőkbe járt gyógyulást remélve. Költészetében a korabeli nemesség legjobbjainak élmény- és érzelmi világa, belső világnézeti küzdelme tükröződik. Lírájának művészi tetőpontját 1805-07-ben, a napóleoni háborúk idején írt nagy hazafias ódái jelentik. Ezekben a közösséghez szólva figyelmeztet a nemzetet fenyegető veszélyre, és bátor helytállásra hív fel. Kazinczy hatására kezdi magáévá tenni a felvilágosodás eszméit, költői leveleiben az ész és a tudomány hatalmát hirdeti. Nagy erejű szuggesztív költői nyelve és stílusa révén is a m. romantikus líra legfontosabb előkészítője. Egyébként mindvégig magányos maradt, niklai birtokán élve maga is hiányolta az irodalmi és társadalmi közeg közvetlen hatását, ezért állandóan képezte magát. A „niklai remete" jelző így ragadt rá.

1836. febr. 24-én hunyt el Niklán, ahol életének javát töltötte el. Az Akadémia 1836. szeptember 24-i ülésén hajdani kritikusa, Kölcsey Ferenc búcsúztatta a költőt. „Elköltözött az ember; a költő miénk, e nemzeté marad végiglen; e nemzeté, mely neved és dicsőséged szent örökség gyanánt birandja.” A niklai temetőben nyugvó porai fölé Somogy vármegye állított 1860-ban méltó emléket, születésének 100. évfordulóján, 1876-ban pedig Vas vármegye szentelt ünnepet nagy szülötte emlékezetének.

Sírját 1944-ben feldúlták. Dr. Entz Géza egyetemi tanár 1945-ben csupán a költő állcsontjáról jelentette ki hitelesen megmaradottnak. Hamvait „szétszórták a szelek”, s sírjába tett ékszereit (aranyláncát, gyűrűjét) ellopták a tolvajok.

Ha életművét áttekintjük, abban az ódák, a hazafias érzelmek, a dicső múlt és jelen történéseinek feldolgozása dominálnak, a hősiesség, az erkölcs magasztalásával. Közülük a legszebb és legismertebb „A magyarokhoz" (1807), melyet később kétszer is átdolgozott. Utóbbi Kodály Zoltán: „Forr a világ..." ihletett zenéjével vált még inkább örök érvényűvé.

Korának eseményeihez kapcsolódó ódái: a napóleoni háborúkhoz, Az ulmai ütközet; az 1797-i nemesi felkeléshez, A felkölt nemességhez; avagy az 1807-i országgyűléshez, gróf Festetics Györgyhez, Felsőbüki Nagy Pálhoz. A később született (1830) "A gróf Mailáth Jánoshoz" című ódájában Széchenyi Istvánt méltatta és ünnepelte. Vallásos ódája az egyedülállóan szép és mély gondolatokat hordozó: Fohászkodás.

„Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet."

Szerelmi lírájában az érzelmek, az emlékezés és a mulandóság hangulati hullámzása mellett a moralizálás is helyet kapott. Lírájában többféle női név szerepel, és így nem tudni pontosan, hogy kiket jelölnek. Kivételt képeznek a feleségéhez írott, tiszteletet és megbecsülést sugárzó versei.Legszebb szerelmes versei: Az első szerelem, és a Cencimhez címűek.

Elégiái mint költészetének kimagasló alkotásai, melyekben az ifjúságtól való elbúcsúzás, a csendes emlékezés, a merengés és a csalódás hangjai kapnak hangsúlyt: Az ifjúság, Barátomhoz, A közelítő tél, Életfilozófia, A temető stb.

A közelítő tél

Síremléke a niklai temetőben
Síremléke a niklai temetőben

„Óh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés: minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész."

Versei időmértékesek, a rímes időmértékes verselést viszont elítélte.

Kölcsey kritikája után szinte elnémult lírája, történeti témákkal, kritikai és esztétikai tanulmányokkal foglalkozott. Töredékben maradt ránk drámája: „A somogyi Kupa" című, és a félbehagyott: „A religiók eredete és harmóniája" című értekezése, melyben vallási gondolkodásába enged betekintést. Az utolsó verse „A poézis hajdan és most" címmel, 1832-ből szintén töredékesen maradt fenn.

Ő a művészet alapelvét „a harmóniás középben" kereste. Horátius volt a mintaképe, tudott latinul, görögül, németül, jól ismerte a mitológiát, és költeményeiben a klasszicista hatás erőteljesen érezhető. Emellett az új romantika híveként a reformkor kirobbanó, eredeti, markáns egyéniségévé vált, s bár egész életművét csak a 20. század ismerte fel és fogadta be, hatása és szerepe a magyar irodalomtörténetben méltó helyére került. Költeményeinek egyes sorai tömör, erkölcsi mondanivalójuk és tettre buzdító szavaik által szállóigévé váltak.