Május 1. - Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázzák - 1576

„A templomban több volt, mint pap,
az államban több, mint király,
a csatában több, mint harcos,
jobban védve a szabadságot, mint egy polgár,
a barátságban több volt, mint barát.”
(Martinus Cromerus)




Történelmi tény, hogy Báthory István 1571. május 25-én lett erdélyi fejedelem, s később - Zsigmond Ágost lengyel király halála után -, hogy a lengyel trónt is elfoglalja, Krakkóba sietett a lengyel koronához kötött feltételeknek eleget tenni, vagyis az özvegy királynét - született Radzivil Borbálát - feleségül venni. Meg is történt az esküvő, 1575. május 1-én Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázták.

A Vilniusi Egyetem emléktábláján a Báthory Istvánt dicsőítő Martinus Cromerus verssorok.
A Vilniusi Egyetem emléktábláján a Báthory Istvánt dicsőítő Martinus Cromerus verssorok.

Az esküvő előtt azonban - a nép ajkán így él a történet - Báthory István Szebenben egy Hildeshaim Alfréd nevű szász ötvös mesternél egy hintót készíttetett, amelyet menyasszonyának akart nászajándékul küldeni. Az öreg Hildeshaim azt a megbízást kapta, hogy a díszhintó felülmúlja az összes addig készült királyi és császári hintókat, nemcsak kivitelezésben, hanem kényelemben is. Az öreg mester el is vállalta a munkát és huszonnyolc segédével hónapokon át készítette a hintót, súlyos arany és ezüst ötvözetekkel, cirádákkal. A hintó ében- és tiszafából készült, és igazi művészi munka volt. Belseje finom színes szattyán- és párducbőrökkel volt tapacírozva. Mikor elkészült, külön kerekeket szereltetett alája az öreg Hildeshaim, míg az eredetieket - melyek szintén tele voltak arany veretezéssel - külön szekérre pakolták. Ezen kívül egy igazgyöngy nyakéket, aranyakat és egyéb fejedelmi ékszert küldött Báthory az özvegy lengyel királynénak.

Vitéz Borbély Balázs belső udvari ember vezetésével útnak indult gyönyörű, nyolc arab ménnel a fejedelem ajándéka, a csodás aranyhintó. Vitéz Borbély Balázs huszti, técsői és viski nemesekből állította össze kíséretét. Összesen húszan lehettek a nagynevű, híres vitézek, s legalább 500 darabont, mintegy hatvan külön lovas és parádés kocsisok egészítették ki a kíséretet. Huszt várába, majd onnan Iza felé vették útjukat.

Abban az időben egész Máramaros - egészen a Tiszáig - őstölgyerdőkkel volt tele. Közbiztonságról még nem lehetett beszélni. Martalócok, rozbojnyikok és rettegett haramiák garázdálkodtak szabadon a vidéken. Védekezni ellenük szinte lehetetlen volt.

'Báthory Pszkov előtt' Jan Matejko festményén
'Báthory Pszkov előtt' Jan Matejko festményén

Így történt aztán, hogy a fejedelem aranyhintója csak Izáig jutott el szépen, mert éppen akkor a Nagyság folyó elmosta az utat és az árvíz meg a vihar rengeteg szálfát kidöntött, úgyhogy a kirendelt jobbágyak sem tudtak utat nyitni a hintónak. Így Drahovának vették útjukat, ahol azonban újabb akadályokba ütköztek; lekerültek hát Uglya, majd Vulhovce falvaknak. A Vulhovce alatti nagy olázakban (szikla alatt húzódó utak) két erős martalóccsapat támadta meg a kísérőket. A heves összecsapás alatt vitéz Borbély Balázs és két nemes, nyolc darabonttal, a hintóval és a szekerekkel elhajtották a Tarac vizén át Gánicsra. Ahogy a máramarosi kisközség határába értek, a nagy terhet vonó állatok kidőltek a hámból és lehetetlen volt velük továbbjutni. Erre Borbély Balázs a huszti vár kapitányához küldte megmaradt embereit új emberekért és lovakért. Közben a kocsikat és a hintót elrejtették az üldöző martalócok elől. A kincseket egy közeli barlangba vitték, s a barlang bejáratát berakták kövekkel; mohával felismerhetetlenné tették a barlanghoz vezető utakat. Utána esküvel fogadták meg egymásnak, hogy a rejtekhelyet nem árulják el senkinek. Később a közeli Pláj nevű havasra mentek, ahol egy öreg juhász legeltetett.

Báthory István síremléke a krakkói Waweli székesegyházban
Báthory István síremléke a krakkói Waweli székesegyházban

A juhász szívesen fogadta a gazdagon öltözött urakat, tiszteletükre bárányt ölt és nagy vendégséget csapott, egyik bojtárát azonban elküldte fiához, Dekunec Ilkóhoz, aki a máramarosi havasok egyik legnagyobb martalóccsapatának a vezére volt: jöjjön azonnal a szállásra, mert fogaira való vendégek érkeztek. Másnap meg is jött Ilkó és meglepetten állapította meg, hogy ezeknek az uraknak az embereivel harcolt ő és razbojnyikjai - eredménytelenül. Az urak el is mondták bizalmasan, hogy kíséretüket várják Huszt várából, mivel szerencsétlenül jártak az úton. Ilkó egy nagy vérmedvére - mely az utóbbi időben nagy kárt tett a nyájban - vadászatra hívta meg a három urat. A híres vitézek örömmel kaptak az alkalmon. Maga vitéz Borbály Balázs örült a legjobban, mert úgy számított, hogy az elejtett medve bőrét majd útközben kikészítteti és mint a Kárpátoknak egy különösen érdekes ajándékát nyújtja át az özvegy királynénak. De alig hogy szétszaladtak a hajtók, a martalócok mind a három vitézt agyonverték. Az értéktárgyaiktól, ruháiktól megfosztott halottaikat aztán egy szakadékba dobták, táplálékul az erdő vadjainak.

Tettük véghezvitelével az aranyhintó keresésére indultak, de nemcsak ők, hanem később a Huszt várából érkezett kétszáz vitéz sem találta nyomát a kincseknek. Gánics, Kalina, Dombó és a környékbeli falvak lakossága azóta is keresi a fejedelem ajándékait; gyakran csapatostul rándulnak ki a hegyekbe, csákánnyal, ásóval és kutatnak - mindmáig eredménytelenül. Kincskeresés közben akadtak rá viszont a ma is virágzó só-, kőszén-, fehér- és vörösmárvány, valamint opálbányákra.

Bár a vidék népe még ma is azt hiszi, hogy majd egy hetedik gyermeke hetedik gyermekének az unokája mégiscsak megtalálja a kincseket, a megtalált és feltárt bányák ma is kincseknél is többet érnek.

Forrás: karpatinfo.net