- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Májusi jeles napok
- Báthory István
Báthory István
„Bizony halálommal is kész volnék megpecsételni az én hazámhoz való szeretetemet."
„Palotában, s nem kunyhóban születtem, és mielőtt ez országba jöttem is, volt kenyerem s ruházatom. Szabadságomat tehát szeretem és megőrizem. Ti választottatok királlyá, a ti hívásotokra, kérésetekre jöttem ide, ti tettetek koronát a fejemre. Királyotok vagyok tehát, és nem festett, sem faragott király: uralkodni és parancsolni akarok, s nem tűröm, hogy engem kormányozzatok. Ne akarjatok ti tanítóim s tanácsosaim ellenőrei lenni, vigyázzatok inkább önmagatokra, hogy szabadságotok szabadossággá ne fajuljon. Vagy tartsatok rendet és igazságot, vagy oldjátok fel karomat, melyet törvényeitekkel megkötétek, s megvédelmezem én azt magam, ha kell karddal is!”
„Az kik élünk, és Isten gondviselést bízott ránk, nem csak magonknak, sem csak az mi időnkbelieknek kellene élnünk, hanem utánunk valóknak is”.
„Gyermekké Magyarországon serdültél; ifjúságod Németországban és Itáliában edződött; vitézséged Lengyelországban vált ragyogóvá. Tetteidnek fényét és nagyságát az egész földkerekség csodálta.... Elvesztettünk egy bölcs királyt, egy igazságos bírót, egy bátor és szorgalmas hadvezért. Elvesztettük hazánk díszét és ragyogását, biztonságunk őrét, méltóságunk ékességét…” (Krysztof Warzewicki gyászbeszédéből)
„Lelkemet nagyon megrázta a fájdalom, melyet e nagylelkű, vitéz és katholikus király elvesztése fakasztott... Szüntelenül nagy célokra törekedett ő . . . Sem félelem, sem kudarc el nem riasztotta a célbavett vállalattól s meg nem gyöngítette erélyét." (V. Sixtus pápa)
Somlyai Báthory (Báthori) István (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. - Grodnó, 1586. december 12.) az önálló Erdély első jelentős fejedelme, Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme. Élettörténete egyedülálló, ahogyan Miksa császár és magyar király tisztviselőjéből, III. Murád szultán adófizetőjéből rövid idő alatt az akkori Európa egyik legjelentősebb országának, a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaságnak első embere lett. Mátyás király halála után egy évszázaddal a legnagyobb hatású és legsikeresebb magyar politikus volt. Ő volt az egyetlen Báthory, akit egyformán pozitívan értékel a mai magyar, lengyel és litván történetírás.
Út a fejedelemségig
Báthory István 1533. szeptember 27-én született a somlyói várban somlyói Báthory István és Telegdi Katalin utolsó gyermekeként. Az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban a Báthory család birtokolta a somlyói, a szatmári és szinéri uradalmat is. Egy falusi kunyhóban jött világra, mert édesanyjánál egy kocsikázás alkalmával váratlanul indult meg a szülés. Édesapja, aki 1530 és 1534 között János király erdélyi vajdája volt, 6 hónappal István születése után meghalt. Az elárvult fiú neveltetését Várdai Pál esztergomi érsek vállalta magára. Az ő révén került I. Ferdinánd bécsi udvarába, ahol apródéveit töltötte. Itt széleskörű humanista műveltséget szerzett. A bécsi évek alatt lett szilárd hitű katolikus, akire a reformáció tanai nem voltak hatással.
Az apródévek után édesapja példáját követve visszatért Erdélybe és a Szapolyaiak szolgálatába állt. A reformáció terjedése idején is megőrizte katolikus hitét. A művelt, jó politikai érzékkel és hatalmas vagyonnal bíró Báthory alig volt huszonhárom éves, amikor ő fogadhatta az Erdélybe visszatérő Izabella királynét (Szapolyai János özvegyét) és annak fiát, János Zsigmond megválasztott királyt. Jelentős befolyásra tett szert, még ebben az évben megkapta a legfontosabb erdélyi katonai pozíciót és váradi főkapitány lett.
1561-ben a Habsburgokhoz átálló Balassa Menyhért, Izabella egykori tiszántúli főkapitánya jóvoltából újra fellángolt a Habsburg-Szapolyai ellentét. Báthory 1562-ben vereséget szenvedett Hadadnál Balassa seregétől. 1563-ban sikertelen követként járt Ferdinándnál, amikor feleségül kérte annak egyik lányát János Zsigmond számára. 1564-ben Balassa hibáját kihasználva elfoglalta egykori családi birtokát, Szatmárt, majd Nagybányát. A hadjáratot János Zsigmond fejedelem folytatta tovább sikeresen. A hadiszerencse fordultával János Zsigmond Báthoryt bízta meg, hogy tárgyaljon az udvarral a békefeltételekről. Az ideiglenes megállapodást török támogatással a háta mögött azonban a fejedelem nem tartotta be. Ezért Miksa a még Bécsben tárgyaló Báthoryt börtönbe záratta. Ezalatt János Zsigmond Bekes Gáspár befolyása alá került, így a két és fél év után hazatérő Báthory kiszorult a fejedelmi udvarból. Visszavonult birtokaira, politikai szerepet nem vállalt. Katolikus hitéről nem volt hajlandó lemondani, s amikor János Zsigmond erővel akarta unitárius vallásra téríteni, megfutamította annak katonáit.
Erdélyi fejedelem
János Zsigmond halálával Erdély kényes helyzetbe került. A drinápolyi béke biztosította ugyan Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát, de a szultán az adott helyzetben mégis megnevezte saját jelöltjét. Ugyanakkor az 1570-es speyeri egyezmény alapján Miksa joggal követelte magának a kijelölés jogát. Ilyen előzmények után nyílt meg Tordán az első fejedelemválasztó gyűlés, melyen a két jelölt Báthory István és Bekes Gáspár volt. Előbbit a törökpárti oldal, utóbbit I. Miksa magyar király támogatta. Végül az 1571. május 25-i gyulafehérvári országgyűlésen a rendek egyhangúlag fejedelemmé választották az ország leghatalmasabb főurát, Báthory Istvánt. Csak ezután olvasták fel a szultán rendeletét, melyben ő is Báthoryt jelölte a fejedelmi állásra. A döntést elősegítette Báthory Kristóf 2500 főnyi közelben felállított lovascsapata.
Bekes lelkileg összeroppant, idő előtt feladta a küzdelmet és elhagyta az országgyűlést. Miksa tiltakozott ugyan, de az 1568-as drinápolyi béke csak szűk mozgásteret biztosított számára. Nem volt elég erős ahhoz, hogy a törökök ellenében érvényt szerezzen a magyarokkal kötött szerződésben rögzített jogainak.
Báthory világosan látta Erdély csapdahelyzetét és Martinuzzi György politikáját folytatva igyekezett lavírozni a Habsburgok és a törökök között: „Megfontolván, hogy ezt a földkerekség két legnagyobb uralkodója között, vagyis azok sarkpontjában elhelyeztetett, az emberi erőtől és támogatástól teljesen magára hagyott tartományt másként megőrizni és kormányozni nem lehet, csakis a mindkét császártól nekünk adott kedvezésből, ezért minden időben hivatalom szerint teljes erőmmel arra fordítottam igyekezetemet, s a tartomány jövedelmeit és lehetőségeit, hogy az egyik császár felé engedelmességgel, a másik felé pedig ajándékokkal és magunk alávetésével kedvezzek, hogy a tartomány a külső ellenségtől minden veszély esetén nyugalomban, teljes egészében megőriztessék [...]” Ezért Báthory a speyeri egyezményre tekintettel csak az erdélyi vajda címet használta és titokban biztosította Miksát hűségéről. A szultáni megerősítést megkapva pedig Erdély adófizetője maradt a Portának. A törököket csak az érdekelte, hogy a Királyi Magyarország és Erdély ne kerüljön egy kézbe, ezért támogatták Báthoryt és ezért járultak hozzá 1572-ben Báthory fejedelemségének örökletessé tételéhez.
Bekes 1573-ban Miksa segítségével szervezkedni kezdett Báthory ellen. Az udvarhű trónkövetelőt Báthory az 1575. július 8-i kerelőszentpáli csatában leverte, híveit kegyetlenül megtorolta. Már a csatamezőn felakasztatott öt elfogott főurat, majd országgyűlési jóváhagyással is elrettentő hatású ítéleteket szabott ki. A kiemelkedő tehetségűek életét azonban megkímélte. Kisebb büntetésekkel igyekezett átmenetileg kiiktatni az erdélyi közéletből, később pedig megnyerni őket magának. Balassi Bálintot csak udvari fogságra vettette és maga mellett tartotta. Bekes Lengyelországba menekült, de ott fogságba esett. Báthory Erdélybe ugyan nem engedte vissza, de megtette lengyel lovassága főparancsnokává. Bekes ettől kezdve hűséggel szolgálta őt. (Bekes Gáspár nevét az általa szívesen viselt rövid báránybőr kabát, a bekecs őrzi - amely a lengyel bekiesza [bekjesa] átvétele, emlékét pedig Vilniusban temetésének helye, a Bekes-halom.)
Fejedelemként legfőbb gondja az országrész életének megszervezése, a korszerű kormányzat kialakítása, a gazdasági és katonai alapok biztosítása volt. A korábbi adományok fölülvizsgálatával, a kereskedelem és bányászat fölvirágoztatásával, új árszabás bevezetésével szervezte át a gazdasági életet. Egyik első lépése már 1571 júniusában a székelység helyzetének rendezése volt - szabadjaik katonai-, jobbágysorba süllyedt rétegük pedig különböző szolgálatuk révén fontos támasza és alapja lett hatalmának. Az egyes székek gazdasági javainak - állatállomány, só- és fém bányák, vashámorok - összeírását és a beszedhető adók beküldését szintén elrendelte.
Megerősítette a katonai védővonalat, elrendelte Várad erődítését. Az oktatás fellendítésére behívta a jezsuitákat, 1581-ben megalapította a kolozsvári akadémiát. Udvarában itáliai egyetemeken végzett értelmiségiekkel vette körül magát, ő maga is kiváló stílusú leveleket írt.
Lengyel király
Zsigmond Ágost uralkodása alatt egyesítette Lengyelországot a Litván nagyfejedelemséggel és Livóniával. 1572-ben bekövetkezett halálával a Jagelló-ház férfiágon kihalt. Örökös híján Lengyelország szabad királyválasztó ország lett. A hatalmas királyság igencsak csábító trónjáért most is, mint minden más alkalommal nyílt versengés folyt. Előbb Valois Henrik, a francia király öccséből lett lengyel király, de bátyja halála után ő inkább a francia trónt választotta. Négy hónappal a koronázás után szinte elszökött az országból. Miután a rendek ultimátumára sem tért vissza, a szejm megfosztotta a hatalmától. Ekkor újból megindult a küzdelem az üresen maradt lengyel trónért, jelentkező akadt bőven.
A legesélyesebb Habsburg Miksa császár és király volt, de a jelöltek között szerepelt Báthory István és az orosz Rettegett Iván is. De volt támogatója III. (Vasa) János svéd királynak is, aki Zsigmond lengyel király lányának, Jagelló Katalinnak volt a férje. Előbb területi engedményekért cserébe a cár lépett vissza a pápa által is támogatott Miksa javára. A főurakból és főpapokból álló szenátus Miksa mellett foglalt állást. Azonban a „fehér sas összeférhetetlen a fekete sassal” és a hagyományosan magyarbarát és Habsburg-ellenes lengyel rendek a köznemesség tömeges támogatásának köszönhetően 1576-ban a kerelőszentpáli győzelem után megnövekedett tekintélyű Báthoryt hívták meg a trónra. A rendek 17 cikkelyből álló feltételrendszer betartását várták el az új uralkodótól. Báthory a késlekedő Miksával szemben elfogadta a lengyel feltételeket, melynek sarkalatos pontja volt, hogy Lengyelországba költözik és elveszi a nála idősebb Annát, a Jagelló-ház utolsó sarját.
1576. május 1-jén Krakkóban, a Wawel nagytermében megtartották az esküvőt. A kujewi püspök vezette a szertartást, majd rögtön utána a koronázást a vártemplomban.
A varsói királyválasztást a litván nemesek, a lengyel arisztokrácia egy része és a főpapság nem ismerte el. Ők néhány nappal később II. Miksa császárt választották meg lengyel királyuknak. A kialakult kényes helyzetben III. Murád török szultán elismerte Báthory Istvánt új méltóságában és 1575 végén felajánlotta katonai segítéségét is, ha Miksa császárral szemben ez szükséges. A Habsburg uralkodó megpróbált egyezkedni, de Báthory pontosan tudta, hogy Lengyelország királysága nagyobb hatalmat és tekintélyt jelent számára, mint a Miksa által ígért bármilyen területek.
A házasság vélhetően már a kezdetektől kudarcra volt ítélve. A Báthorynál tíz évvel idősebb Jagelló Anna élete folyamán hússzor volt menyasszony, mégis mindeddig pártában maradt. Hosszú vénlánysága önzővé és gonosszá tette. Báthory házassága első percétől a legális váláson dolgozott. Tanulmányozta, katolikusként ezt mások hogyan tették, és ő mivel győzhetné meg a pápát, hogy válassza el a gyermeket már nem szülő feleségétől. A pápát meggyőzte, de a lengyel rendek megakadályozták a válást, mert nem akarták, hogy Báthory nagyon megerősödjön.
Báthory lengyel királyként egy sajátos hatalmi megosztottságot képviselő államalakulat élére került. A király mellett a főhatalom gyakorlásába a lengyel-litván nemesség gyűlése is beleszólhatott, minden jelentősebb kérdésben csak az országgyűlés megkérdezésével lehetett dönteni. Másrészt a királyi tanácsosok közül a király mellé rendelt nyolc tanácsosnak is beleszólása volt az országos ügyek intézésébe. Mindez szöges ellentétben állt a Báthory által Erdélyben megszokott és kiépített hatalmi gyakorlattal. Báthory annak ellenére vált a lengyel történelem egyik legnagyobb királyává, hogy a hatalomról vallott ars poetica-ja alapvetően eltért a nemesség elképzeléseitől. Nem fogadta el a nemesi köztársaság béklyóit, ahol a nemesség beleegyezése nélkül nem vethet ki adót, nem kezdhet háborút és nem korlátozhatja a nemesség jogait sem. Zsarnoknak tartották, mert kíméletlen eszközökkel számolta fel az országban uralkodó anarchisztikus állapotokat. Előbb letörte az ellenállást, az ellene szervezett lázadás vezetőit kivégeztette. Nagy súlyt fektetett a koronázási város, Krakkó megnyerésére. Gdansk városa sokáig szemben állt, de 1577. április 17-én súlyos vereséget szenvedett. Ezután a város elismerte Báthoryt lengyel uralkodónak és 200.000 zloty aranyat fizetett számára kárpótlásul.
„Nem az uralomvágy vezetett engem Lengyelországba, hanem a praedestinatio, a mindenható Isten akarata, hogy nektek annyi zavar és egyenetlenség között segélyetekre legyek. Elhagytam testvéreimet, barátaimat, szeretett hazámat, s amilyen gyorsan csak lehetett, siettem tihozzátok. A szeretetet, amellyel fogadtok, hálás szívvel veszem s kérem Istent, tartsa meg azt számomra mindvégig. Jól tudom, hogy sokkal tartozom a lengyel nemességnek, főkép a kisoroszinak, s midőn ezért köszönetet mondok, egyszersmind kérni és inteni akarlak, hogy vessetek véget minden egyenetlenségnek és egymásiránti gyűlöletnek, egyesüljetek a testvéri szeretetben mindannyian.”
A királyi tekintély helyreállítása után sikerrel konszolidálta az ország gazdaságát, visszaszorította a korrupciót. A megreformált hadsereggel 1579 és 1581 között három nagy hadjáratban legyőzte IV. Iván orosz cárt. A harc sikere ellenére a kincstár kiürült, így Báthory készséggel fogadta el a tíz évre szóló fegyverszünetet. A békében lemondott ugyan hódításai egy részéről, de a korábban elveszett területeket visszaszerezte és egy évszázadra megállította az oroszok előnyomulását és visszahódította Livóniát.
A hadjáratok sikere nagyban erősítette Báthory tekintélyét mind a lengyelek előtt, mind nemzetközileg. Ennek ellenére a lengyel nemesség sem anyagilag, sem katonasággal nem volt hajlandó harcaiban támogatni. A hadsereg fenntartása óriási költségeket követelt, emiatt elengedhetetlen volt az adórendszer reformja. Mindezt olyan sikerrel tette, hogy tíz éves uralkodása alatt a királyi bevételeket megduplázta. Ezen felül kedvező hiteleket vett fel, amelyeket a győztes hadjáratokban szerzett zsákmányból fedezte. A lengyel történelemben Báthory volt az utolsó király, aki hadjárataival gyarapítani tudta az ország területét.
A vallási villongások korában feltűnő türelmet tanúsított, s bár ő maga hívő katolikus volt, tiszteletben tartotta mások meggyőződését. „Én nemzetségeknek vagyok királya, nem a lelkiismeretnek, melynek Isten az ura.”
Erdély igazgatásáról sem mondott le, előbb bátyját, Báthory Kristófot, majd az ő halála után annak kiskorú gyermekét, Zsigmondot tette meg vajdává, ekkoriban kormányzótanács intézte az ügyeket. A legfontosabb dolgokban persze a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján ő maga döntött.
Báthory reformjai
A sokak által bizalmatlanul fogadott „választott” király bölcs intézkedéseivel, igazságos kormányzásával, bátor, öntudatos fellépésével új, egészséges alapokra helyezte a hanyatló országot. Helyreállította az állami és társadalmi rendet. Sikerrel konszolidálta az ország gazdaságát, visszaszorította a korrupciót. Kitűnő szervező képességével újjáalakította az igazságszolgáltatást, a hadsereget és a honvédelmet, rendbe tette az ország pénzügyeit, s gondja volt a kultúra támogatására is.
Reformjait 1578-ban a bírósági rendszer átfogó átalakításával kezdte. Létrehozta a királytól független Korona Bíróságot. Ettől kezdve a bíráskodás állandó helyen, meghatározott hivatali rend szerint és megfelelő szakértőkkel működött. A reform a nemesek győzelmét jelentette a szenátus felett, így az országgyűlés örömmel szavazta meg a hadsereg felállításához szükséges adót.
A hadsereg reformját erdélyi mintára végezte el. Átszervezte a lovasságot és a gyalogságot. Bevezette a telekkatonaságot, azaz a királyi birtokokon minden húsz jobbágytelekről egy főt katonai szolgálatra kellett küldeni, aki egyúttal mentesült a jobbágyi kötelességei alól. Kiképzésüket a magyar hajdúk irányították. Az így felállított gyalogezredek már a livóniai háborúban megmutatták erejüket. A lovasságból magyar és rác mintára könnyebb fegyverzettel és vértezettel ellátott huszárságot hozott létre, akiket német és magyar zsoldosokkal egészített ki. Megregulázta a peremvidéken élő kozákságot is. Közülük 6000 főt vett lajstromba, akik zsoldot, fegyvert és lovat kaptak, így hatékonyan védhették az ország délkeleti határait. Végül pedig felállította a modern tüzérséget is.
Litvánia
Báthory lába alatt a medvebőr jelzi, milyen megalázó volt a békekötés a cár számára
Lengyelország és Litvánia 1569-ben a Lublini Unióban alkotta meg a két állam unióját. A létrejött állam neve: „Rzeczpospolita", „Két nemzet köztársasága", melyben közös volt az uralkodó, a szejm, a valuta és a külpolitika. A kincstár, a hivatalok, a hadsereg és a bíróságok külön maradtak.
A litvánok kezdetben nem igazán örültek Báthory megválasztásának. A korábban diplomataként dolgozó Báthory azonban hamarosan megnyerte magának őket. Kötelezte magát, hogy a szejmeket felváltva rendezi Lengyelországban és a Litván Nagyfejedelemségben, a litván hadsereg vezetőinek csak litván nemeseket nevez ki, kárpótol a lublini unió során elszakított földekért. Így 1576. június 29-én már elismerték litván nagyhercegként.
Bár a lublini unió megkötése után már nem kellett gyakorolnia, újabb gesztusként vállalta a korábbi uralkodóknak a litván trónra emelési szertartási ceremóniát is. 1580. május 29-én a vilniusi székesegyház főoltára előtt Merkelis Giedraitis püspök kezéből átvette a XIII. Gergely által küldött kardot és a litván nagyfejedelmi föveget az apostoli áldással együtt.
Litván nagyfejedelemmé választásával kezdődött a Litván Nagyfejedelemségben a sajátosan magyar korszak, a „magyar aranykor“. Báthory Litvánia történelmében is kiemelkedő szerepet játszott. Különös érdeme, hogy megerősítette a litván államot, annak igazságügyi rendszerét és az ország hadi erejét. Uralkodásának tíz éve alatt sok újítást vezetett be.
Litván földön nevét mégis elsősorban a szellemi élet fejlesztése és az egyház támogatása szolgálatában hozott intézkedései őrizték meg. Ő emelte a vilniusi jezsuita kollégiumot egyetemi rangra Academia et Universitas Vilnensis néven az 1579-ben kelt alapítólevelével. Hagyományos európai műveltséggel rendelkező professzorokat hívott meg, mert tudta, hogy az egyetem rangját a tanári kar adja. Célul tűzte ki, hogy a Kelet-Európában egyedülálló rangos tanintézetben a szegényebb diákok is elvégezhessék tanulmányaikat. Alapítólevelében így fogalmaz „Stephanus Rex”: az egyetem „olyan legyen Északon, akár egy tisztás, ahová, mint a jó tudományok vásárára, gyűljenek össze a környező vidék diákjai tudományt és katolikus hitet meríteni”. Egyetemi éveik alatt a diákokat felmentették a katonai szolgálat alól, és minden adó és vám fizetésétől.
Báthory István döntésére gyönyörű fehérmárvány tábla emlékeztet a ma tízezer diáknak tudást osztó alma mater belső díszudvarának árkádjai alatt. Rajta a latin nyelvű szöveg Marcin Kromertől származik, aki Báthory kortársaként a lengyel királyság hercegprímása volt. Kora egyik legtanultabb teológusa és történetírójaként írt magasztaló sorai - melyek egy hosszabb (In memoriam) méltatásból kerültek az emléktáblára - jól szemléltetik Báthory elismertségét.
„Templomban több mint pap,
Az országban több mint király,
Véleménynyilvánításban több mint szenátor,
Ítélkezésben több mint jogtudós,
A hadseregben több mint hadvezér,
Az ütközetben több mint katona,
A balsors elviselésében és a sértések megbocsátásában több mint férfi,
A közszabadság védelmében több mint polgár,
A barátság ápolásában több mint barát,
Társalgásban több mint bizalmas,
A vadászatban és a vadak megfékezésében több mint oroszlán,
Az élet minden más területén több mint bölcs.”
Báthory hatása
Uralkodása mind Lengyelország, mind Litvánia virágkorát jelentette. A lengyelek annak ellenére egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, hogy élete végéig megmaradt magyarnak. Lengyelül sohasem tanult meg, lengyel alattvalóival csak latinul tudott szót érteni. „Vagy ne született volna, vagy, ha született, örökké élne" - tartja róla egy lengyel mondás.
A megerősödött Lengyelország komoly geopolitikai tényezővé vált. Irányt szabott egész Közép Európa történetének, s vált hosszú időre nyugalmi helyzetének megalapítójává.
Báthory Lengyelország királyaként is tudatosan foglalkozott Magyarország és Erdély jövőjével. Terveket szőtt az önálló magyar/erdélyi törekvések megvalósítására. Egy Erdélynél sokkal nagyobb erőforrásokkal rendelkező ország uralkodójaként lehetségesnek látta az ország újraegyesítését is. Nagy terve, Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetsége, egy közép-európai nagyhatalom, mely sikeresen dacolhatott volna mind a törökkel, mind a Habsburgokkal.
Tervei megvalósításra nem maradt ideje. 1586. december 12-én váratlanul meghalt a lengyelországi Grodnóban (ma Hrodna, Fehéroroszország). Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy megmérgezték. A korabeli leírások, és a kétszeri sírfeltárás után biztosra vehető, hogy fiatal kora óta betegségek gyötörték, és természetes okokból halt meg. Az orvosok legvalószínűbb haláloknak az urémiát, a krónikus veseelégtelenséget tartják. Halála után másfél évvel tetemét Grodnóból örök nyugalomra Krakkóba vitték. Az újonnan megválasztott király hatalmas ceremónia mellett kettős koporsóban, egy tölgyfa és egy ónkoporsóban temettette el a Wawel sírkápolnájában. Vörös márvány síremlékét felesége készíttette az olasz Santi Guccival.
Báthory hatása óriási volt a korabeli régióra és Európára. Nemcsak a magyarság, hanem a korabeli Európa is belé vettette bizalmát. Egy török utáni világban könnyedén el tudták volna képzelni akár a Báthory vezette Európát is.
Emlékezete
1933-ban, születésének 400. évfordulóján Magyarországon és Lengyelországban Báthory-év keretében emlékeztek meg róla.
Legismertebb köztéri szobrai ma Magyarországon Zuglóban, Ópusztaszeren, Nyírbátorban és Salgótarjánban állnak, míg Erdélyben Székelyudvarhely és Kolozsvár állított neki emléket.
Nevét őrzi az ORP Batory lengyel járőrhajó, amely ma Gdynia városában van kiállítva, múzeumhajóként.