Útjára indul az aranyvonat

1938. május 31-én indult országjáró körútjára az Aranyvonat. Három éven át vitte magával a Szent Jobbot pontos menetrend alapján összeállított útvonalon, a lehető legtöbb magyar települést felkeresve.

1938 kétszeresen is szentév volt Magyarországon. A XXXIV. eucharisztikus világkongresszust Budapest rendezte, és ebben az évben Szent István apostoli királyunk halálának 900. évfordulója is, melyről a magyarság nagyszabású ünnepségsorozatban emlékezett meg. E két esemény gyakran szorosan összekapcsolódott, egymást szervesen kiegészítették az állami és az egyházi, a nemzeti és a keresztény mozzanatok. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe lett.

A Szent Jobbot korábban minden évben csak egy napon, Szent István király napján hordozták körül Buda várában. A magyarok ide zarándokoltak hozzá. Csak 1938-ban, a szent király halálának 900 éves jubileumán határozta el a magyar katolicizmus, hogy ünnepi menetben viszi körül az országban. De történelmileg is nagy jelentőségű már az első útja Esztergomba, amikor az Aranyvonat ünnepségein Pacelli bíboros, pápai legátus, a későbbi XII. Piusz pápa is részt vett. A Felvidék, majd Kárpátalja visszahódításakor odament a Szent Jobb azok közé, akik több mint két évtizeden át el voltak zárva attól, hogy Buda várába mehessenek. Erdély felszabadulása után pedig első útja a kereszténység első hősi védelmezőjének sírjához vezetett.

A Szent István emlékév első eseményeként 1938. május 30-án - ezen a napon fedezték fel 1084-ben egy bihari községben az eltűnt Szent Jobb ereklyét - ünnepi szentmisét celebráltak. A Szent Jobb körmenet után átvonultak az Országház elé.

A Szent Jobbot szállító szerelvény

Az aranykocsi Czink Péter színezett képén
Az aranykocsi Czink Péter színezett képén

A Szent Jobbot vivő aranyvonat szerelvényét Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei szerint építették át egy szalonkocsiból. A festést Márton Lajos és segítője Szlamka István végezte el. Az előállítási költség 19 000 pengőre rúgott, ebből a MÁV 10 000 pengőt átvállalt, a vontatási költségek 7070 pengőt tettek ki, a maradékot a kettős szentév rendezőbizottsága fedezte.

Az eredeti elképzelések szerint a szerelvényt egy vadonatúj gőzmozdony vontatta. A mozdony után három kocsi következett: elöl és hátul egy-egy luxus személykocsi, amelyekben a koronaőrség pihenőben levő állománya, illetve a kíséret egyházi és világi tagjai tartózkodtak. A kocsik száma esetenként a kíséret számának növekedése miatt bővült. Középütt kapott helyet a speciálisan kiképzett vagon, az aranykocsi, amelynek kétoldalt nagy felületen üvegfalai voltak, hogy az ereklyét ott is jól láthassák, ahol azt nem emelték le a vonatról, hanem csak áthaladt a szerelvény.

A magyar tervező- és díszítőművészet gyöngyszemét mindössze négy hónap alatt építették meg. Öt kocsiból és egy mozdonyból állt. Az egyházi és világi méltóságokat szállító két-két luxuskocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban díszített aranykocsit, amit a MÁV egyik szalonkocsijából alakítottak ki.

A Szent Jobb szállításához különleges műszaki megoldásokat megvalósító vasúti kocsit a Serédi Jusztinián bíboros vezette Szent István Emlékév Országos Bizottsága megbízásából építette a MÁV, amit a hozzá kapcsolódó kocsikkal együtt ma „aranyvonatnak” nevezünk.

„Csak az aranykocsinak van különleges, díszes külseje, a többi szabályos, gyorsvonatú kocsi. A mozdonynak, mely a vonatot viszi, egyetlen díszítése egy hatalmas kereszt az elején. E keresztet az est beálltával kivilágítják. Ez a látvány felejthetetlen, különösen, amikor a világító kereszt a sötétből kibontakozik, és közeledve mindjobban megnagyobbodik.” Egyes utakon a mozdony elején, a kereszt köré cserfakoszorú fonódott, máskor Szent Istvánt ábrázoló kép kapott helyet a kereszt mellett.

A vagon arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalai a magyaros és az egyházias motívumokat egyesítette. A kocsi egyik oldalát magyaros motívumú arany és ezüst keretben magyar és Árpád-házi angyalos címerek között Szent Gellért, Szent Imre, Szent István és Boldog Gizella egész alakos képe díszítette. A szerelvény másik oldalán (akkor még) Boldog Margit, Szent Mór, Szent László és Szent Erzsébet életnagyságú alakjai sorakoztak hasonlóan dús aranyozású keretben. Mindkét oldalán az 1038-1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona felnagyított mását helyezték el, amit este szintén megvilágítottak.

Az aranykocsi belső mennyezete fehér díszselyem borítású volt. Bíborral bevont emelvényen nyugodott a Szent Jobb kettős ezüst ereklyetartója, mögötte pedig trónszerű szék állt a Szent Jobb őre számára. A kocsi eltolható üvegajtajának megfelelő nagyságú, összecsukható lépcsőt is készítettek, amelyet, szintén piros bársonnyal vontak be. A szerelvényt elborító arany, zöld és bíbor színű díszítések nagyszerűen érvényesültek a hófehér selyem alapszínben. Az ereklyét szállító vagon valóban a magyar tervező- és díszítőművészet s a magyar ipar remeke volt.

Az aranykocsit nem csak különleges külső és belső díszítése, hanem alakja is megkülönböztette más gyorsvonatú kocsiktól. Kívülről szemlélve feltűnő volt mélyen lenyúló oldalfala, hogy minél jobban takarja az alvázon szükséges szerkezeti elemeket. A kocsi mindkét oldalán hatalmas nyílás volt, amelyen át mindenki láthatta a Szent Jobbot. E nyílás a kocsi padlós szintjétől egészen a tető aljáig ért: 179 cm magas volt, hossza pedig 330 cm. Elzárására egy aranyozott keretekbe foglalt, háromrészes, gumi görgőkön és plüss csúszópofákon zajtalanul mozgó tolóajtó szolgált, mely egy-egy drótköteles húzószerkezettel a kocsi belsejéből észrevétlenül volt nyitható-csukható.

A kocsi belseje három részből állt. Középeb a nagyterem a Szent Jobbot bemutató dísztér, a két kis terem a kocsi végein a szolgálaton kívüli koronaőrök tartózkodási helye volt. A díszterem közepén egy rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott az ereklyetartó. Az emelvényt címeres brokát terítővel takarták le. A díszterem oldalfalait és padlóját bíborszínű bársony, mennyezetét fehér selyem borította. Az ereklyét reflektorok világították meg, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról. A díszterem eltolható oldalfalakkal készült, lezárására aranyozott keretekbe foglalt 3 részes üveg tolóajtó szolgált. A mozdony elején bronz babérkoszorú és olajág volt látható, amit néha Szent István képével és nemzeti zászlókkal is kiegészítettek.

A Szent Jobb ereklyét a vasúti szállítás közben óvni kellett minden olyan rázkódástól, amely az ezeréves ereklyére veszedelmes lehetett. Ehhez olyan állványra volt szükség, amely a lökéseket minden irányból egyforma rugalmassággal veszi fel. Vagyis a szerkezet akkor jó, ha a legrosszabb pályán, a szóba jöhető legnagyobb sebességnél sem lépnek fel a vállon való hordozásnál nagyobb erők. A leleményesen elkészített szerkezet kiállta a próbát. A Dunakeszi és Szob közötti futópróbán 70 km/óra vonatsebességnél a mérések azt igazolták, hogy még e rossz vasúti szakaszon is az ereklye több mint kétszer kisebb rázkódásokat szenved el az állványon, mint a körmeneti körülhordozás alkalmával. A Szent Jobb egy millimétert sem mozdult el a kocsi mozgása közben. A tárolóra egy félig elszívott szivart is elhelyeztek próbaként, és a szivarból egy kis hamu sem esett le. Így nyugodt szívvel indulhattak az országlásra.

A tároló szerkezetet címeres brokátterítővel fedték le, melyet reflektorok világítottak meg. Az eltolható oldalfalak lezárására három részes üveg tolóajtó szolgált, melyek keretét bearanyozták.

Az ereklyét valamennyi útjára elkísérte a Szent Jobb őre, Mészáros János, budapesti érseki helytartó, négy irgalmasrendi szerzetes, akik a körmenetekben az ereklyét vitték és a koronaőrség tizenhat tagja Pajtás Ernő őrnagy, ill. Máriássy László ezredes vezetésével. Mások csak egy-egy útra csatlakoztak a kísérethez, mint pl. a 4. úton Angelo Rotta apostoli nuncius, az utolsón pedig Serédi Jusztinián hercegprímás.

A Szent Jobb országlátása

Szent István halálának 900. évfordulójára emlékezve 1938. május 31-én indult országjáró körútjára az Aranyvonat. 1938. május 31-től szeptember 25-ig tartott a folyamatos szakasz, az ezt követő időket beárnyékolta a közelgő háború szele, 1941 és 1942-ben már csak néhány állomást érintett a Szent Jobb.

Az aranyvonat szerelvénye Tatatóváros állomására érkezett
Az aranyvonat szerelvénye Tatatóváros állomására érkezett

1938 és 1942 között huszonkét olyan magyar várost látogatott meg a Szent Jobb, ahol az aranyvonat nemcsak megállt, hanem az ereklyét a városban közszemlére téve tisztelegtek előtte. Az aranyvonat országlátásának legfontosabb állomásai között volt Esztergom, Székesfehérvár, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Baja, Pécs, Szekszárd, Vác, Győr, Komárom, Szombathely, Sopron, Veszprém, Zirc, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Szentes, Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Szolnok, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Gyöngyös, Érsekújvár, Léva, Győrszentmárton (ma Pannonhalma), Balassagyarmat, Ipolyság, Losonc, Kassa, Rimaszombat, Rozsnyó, Salgótarján, Beregszász, Munkács, Sátoraljaújhely, Ungvár, Nagyvárad. Az érintett helységek száma természetesen ennek a többszöröse volt. A meghatározott útvonalon közlekedő vonat a többi állomáson lépésben haladt át. Az emberek fedetlen fővel, térden állva köszöntötték a Szent Jobbot, amelyet csak a kocsi üvegfalán át láthattak.

Megállás után kinyitották az üvegfalat, leeresztették a lépcsőt és ereklyetartóval együtt 4 vagy 8 pap vállon hordozható baldachinra emelte az ereklyét. Az őrség felsorakozott és a parancsnok a Szent Jobb előtt indult el, őt követte a Szent Jobbot hordozó papok csoportja, mögöttük a Szent Jobb őre, két oldalról pedig a Koronaőrök zárták az alakzatot. Őket követhették a főméltóságok és az ünneplő tömeg.

Az Aranyvonat által érintett vasúti őrházakat és állomásokat feldíszítették, a vármegyék határán hivatalos fogadóbizottság várta a vonat érkezését és így kísérték be az ünnepi díszbe öltöztetett állomásokra, ahol a lakosság templomi zászlók alatt körmenetben vonult ki az állomásra. A püspöki székvárosokban egy éjszakát, a városokban pár órát, közbenső állomásokon pár percet tartózkodott a Szent Jobb. Az 1938-as nyári mezőgazdasági munkák miatti szünetet kivéve minden héten 1-3 napos utakon járta az országot.

A hivatalos fogadóbeszédet a város vezetése végezte, a papság főpapi szent mise keretében üdvözölte az ereklyét a város főterén. Ezután következett a közszemle. Pécsett, Győrben, Szegeden, Nyíregyházán és Egerben a Szent Jobb a székesegyházban töltötte az éjszakát.

Erdély felszabadulása után, 1942. május 3-án Szent Jobb megérkezett Nagyváradra, Szent László sírjához
Erdély felszabadulása után, 1942. május 3-án Szent Jobb megérkezett Nagyváradra, Szent László sírjához

Az aranyvonattal érkező Szent Jobb fogadását a települések igyekeztek méretüktől és erejüktől függően leleményes megoldásokkal emlékezetessé tenni, amit később minden településre kitérve egy közös albumban örökítettek meg. Székesfehérvárott egy speciálisan kiképzett vörös bársonyhintó nyolc egyforma fehér paripával, hátukon zöld mundérba öltöztetett hajtókkal várta az ereklyét. Miskolcon egy speciálisan kiképzett autóval szállították, Szombathelyen ágyúlövésekkel köszöntötték, míg a Szegedre érkező szerelvényt már Pálmonostortól egymástól hallótávolságra álló iskolások várták, s „élő telefonként” adták tovább a szegedi állomásig, hogy „Jön István király!” Szolnokon a Szent Jobb érkezésének napján repülőnapot tartottak a városban. Egy repülőraj tisztelgő kört írt le a város felett az ereklye érkezésekor.

Ahol nem állt meg az Aranyvonat, ott megfelelő sebességre lassított, a lakosság pedig térden állva köszöntötte a Szent Jobbot.

Az aranykocsi 1944 utáni sorsáról szinte semmit sem tudunk. Eltűnéséről a legkülönfélébb legendák keringenek. Egyesek szerint Bajorországban egy földalatti repülőgép-hangárban rozsdásodik. Mások kiégett vagonként látták utoljára a dunakeszi járműjavító egyik parkoló vágányán.