- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Márciusi jeles napok
- Zsolnay Vilmos
Zsolnay Vilmos, „a legnagyobb magyar fazekas"
„A kemencétől jövök és a kemencéhez sietek vissza, így kívánságaim a legforróbbak. Ha valóra válnak, élted izzó lángoláshoz lesz hasonló, és majdan ha tested kihűl, mindaz, ami utánad marad, ragyogó, tiszta fényű lesz."
„Nem ösztökélt soha nyerészkedés vagy becsvágy. Jól tudod, hogy nem vágyom sok pénzre, sem egyébre. Belső kényszer sarkall munkára és alkotásra, mindig ez jelentette számomra az életet. Ilyen voltam, és ilyen vagyok ma is." (Részlet Zsolnay Vilmos bátyjához, Ignáchoz írt leveléből)
Zsolnay Vilmos (Pécs, 1828. április 19. - Pécs, 1900. március 23.) keramikusművész, nagyiparos.
1828. április 27-én született Pécsett, jómódú „dohány és norinbergi portéka árus”, vagyis vegyeskereskedő öt fia közül a másodiknak. Apja, Miklós vérbeli üzletember volt, és Vilmos fiát is kereskedőnek szánta. Tizenegy éves korában oda állította a pult mögé, és ötévi inaskodása múltán a bécsi Politechnikum kereskedelmi tagozatára küldte, annak elvégzése után pedig, a kor szokásának megfelelően vándorútra: bécsi, frankfurti, drezdai, müncheni nagy kereskedőházakhoz gyakornoknak. Zsolnay Vilmos szorgalmasan tanulta mesterségét, de minden kevés szabad idejét - gyermekkori vágyát kielégítendő, amelytől az apai szigor eltérítette - festészeti tanulmányokkal töltötte. 1847-ben tért vissza Pécsre. 1848-ban mint a városi nemzetőrség tagja küzdött a szabadságharc sikeréért. Az önkényuralom első esztendeiben apja üzletében tevékenykedett, és amikor huszonöt éves lett, 1853-ban apja kiadta örökségét. Fia kérésére ennek felével, mint hitellel megtoldotta azt.
Felirata: 'Zsolnay Vilmos emlékkútja legyen örök szemtanúja Pécs város virulásának, lakói boldogságának'
Tőkéjét jól kamatoztatta. Négy év múlva már három emeletes házat építtetett a Fő téren, s ott rendezte be a trafikkal bővített bazárt, amely Pécs legnagyobb kereskedése volt már. Nemcsak a környék boltjait látta el áruval, hanem kapcsolatban állt külföldi kereskedőházakkal is. A 60-as évek elejére nemcsak hogy visszafizette a kölcsönt apjának, de tőkeszámláján már 25 000 forint is volt. Zsolnay Vilmosnak ugyanis kereskedésén kívül más vállalkozásai is voltak. Szőlőt vásárolva, bekapcsolódott a borkereskedelembe, és meglátva a kereskedelmi kertészet jövőjét, műkertészetet rendezett be. 1865-ben pedig átvette Ignác bátyja inkább csak fazekasműhelynek nevezhető keménycserép-manufaktúráját, hogy testvérét a végleges bukástól megmentse.
Ezzel következett be a nagy fordulat életében: a kereskedőből elindult az agyagművésszé válás rögös útján. És a harminchét éves férfi, mintha az elmulasztott esztendőket akarná behozni, lázas türelmetlenséggel, kettőzött hévvel tanulta a fazekasmesterséget. De már az indulásnál eltért a hagyományos módszerektől. Geológiát tanult, majd földtani kutatásokba kezdett: agyagot keresett, és jegyzőkönyvet vezetett kutatásáról. Sorra járta a pécsi, Pécs környéki fazekasagyag-lelőhelyeket. Vagy hetvenféle agyagot vizsgált meg, és ahol megfelelőt talált, annak lelőhelyét megvette vagy kibérelte. Emellett azonban egyéb üzletre is volt gondja: 1867-ben elvállalta a pécs-üszögi vasútvonal megépítését. E munka során figyelt fel a samott és a tűzbiztos agyagáruk jelentőségére.
A családi manufaktúrát „Első Pécsi Czement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára" néven 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságon. 1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a művészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítő motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentősebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a „pyrogránit". A Zsolnay kerámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparművészeti Múzeumon.
Negyvenkét éves, amikor kémiai technológiát, égetéstechnikát kezdett tanulni, és éjt nappallá téve kísérletezett. Végtelen türelemmel kereste az álom megvalósításának lehetőségét a magyar kerámiaipar megteremtésére. A kor kedvező volt számára. A kiegyezés után nemcsak politikailag, gazdaságilag is tágabb lehetőségek tárultak az ország elé. Műszaki műveltségünk fejlődése pedig a korszerű technikát alkalmazva, megindíthatta az ipari forradalmat.
Zsolnay 1872-ben átvette kerámiagyárának műszaki vezetését is, ettől kezdve pedig minden egyéb vállalkozásának csak az volt a feladata, hogy ezt az üzemet tőkeerős, korszerű gyárrá fejlessze. Az első lépést hamar megtette. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt. Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az 1873. évi bécsi világkiállításon bemutatott építkezési kerámiáival, valamint leányai: Teréz és Júlia tervezte, magyaros motívumú díszedényeivel elért sikere bizonyította. Nemcsak kitüntetést, oklevelet szerzett, hanem versenyképes vállalkozásnak is bizonyult az osztrák és cseh konkurenciával szemben, sőt a külföld is felfigyelt rá.
A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechnika, az „eozin" teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza előállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta először, 1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat. Az eozin elnevezés a görög eos szóból ered, és innen a misztikus jelentése: hajnal, hajnalpír, amely az első előállított színárnyalat halványpiros játékára utal. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak. Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni.
1873-tól bel- és külföldi kiállításokon mindenhol sikert aratott. Kiemelkedő sikere volt 1878-ban, hogy a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat (Grand prix), s a francia Becsületrenddel is kitüntették. Később megkapta a Ferenc József-rendet, Pécs városa pedig díszpolgárrá avatta.
Tervezőként ő alkalmazott először neves képzőművészeket, így a korán elhunyt Klein Ármint is. A korszak nagy építészei - többek között Lechner Ödön, Schulek Frigyes, Lajta Béla és Steindl Imre - előszeretettel alkalmazták a Zsolnay-féle épületkerámiát, azaz az épület külsőkön használható kőcserepeket. A legismertebb eozinmázas épületek között olyan budapesti csodákat találunk, mint a Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, az Országház, illetve a Zeneakadémia. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszióval, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg.
A gyár megalakulása után 40 évvel Zsolnay megalapította a Pécsi Kerékpár Egyesületet, aminek aztán sokáig az elnöki tisztségét is betöltötte. Az egyesület országos bajnokokat is nevelt! Az első évfordulót versennyel egybekötött zászlóavatással köszöntötték. A zászló jelmondata: „Edzett testben nemes szellem / Ez legyen a jelszavunk / A kerékpár gyorsasága / Hirdesse, hogy haladunk”.
72 éves korában tüdőgyulladásban hunyt el, de még betegen is dolgozott, a Világkiállításra készült. 1900. március 23-án hunyt el, akkor a pécsi Budai városrész ótemetőjének Szent Mihály-kápolnájában temették el. Halála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat.
Végső nyughelyéül a család a gyárral közvetlenül határos magaslaton mauzóleumot építtetett, ott, ahol egykor a városi vesztőhely állt. Ez a domb a porcelángyáros egyik kedvenc tartózkodási helye volt, mert innen jól belátta a negyven év alatt létrehozott Zsolnay birodalmat.
A terveket veje, Sikorszky Tádé készítette. A mauzóleum építését 1901-ben kezdték el. A pécsi Panthenon felépítésében a Zsolnay gyár valamennyi munkása részt vett, a legapróbb részletekig mindent ők maguk készítettek. Az épület a pécsi Székesegyházhoz és a budapesti Halászbástyához hasonlóan neoromán stílusban épült, és az építkezés egészen 1913-ig eltartott.
A helyet szabadkőműves-szentélynek tartják (köztudott, hogy Zsolnay szabadkőműves volt), különleges kialakítása miatt. A 23 méter magas Zsolnay-mauzóleum alaprajza a Szent Grál kelyhét formázza, amelynek szára a kaputól az oltárig 131 méter hosszú, amelynek mentén pontosan 42 fekvő oroszlán őrködik. Eredeti formájában ma már csupán kettő oroszlán maradt fenn, a többi másolat.
A téli napforduló a Zsolnay-mauzóleum misztikus dátuma, hiszen az ekkor beáramló napfény képes feltárni a rejtett titkokat. Az épület kétszintes belső terének kialakítása és tájolása ugyanis a Nap járásához igazodik. Így december 21-én, délelőtt 11 órai időpontban a mauzóleum optikai rendszere egyfajta csodát művel: amikor a napfény beesési szöge 17 fok, akkor a fény úgymond elvezeti a látogatót a szellemi világossághoz. Ezen a napon világosság önti el a Krisztus-szobrot is, az oltárfülkében pedig hol Jézus alakja, hol egy angyal jelenik meg. Végül a fény az oltárról a sírkamrába jut, és búcsúzóul megcsillan a síron.
Újratemetése a mauzóleum megépülése után egy teliholdnál zajló szertartás keretében nem mindennapi körülmények között zajlott. Ezüstözött ónkoporsóját fia, Miklós és három fiú unokája, Zsolt, László és Tibor a porcelángyár sorfalat álló dolgozói között elhaladva 1913. október 13-án este fél 10-kor a vállukon vitték a temetőből a kápolnába. Az istentisztelet után 11 órakor, teliholdnál helyezték el abban a szarkofágban, mely ma is a nyugvóhelye.
Zsolnayt felesége, Bell Terézia követte 1919-ben. Rajtuk kívül ma már csak fiuk, Miklós nyugszik itt, a többi családtag földi maradványait, urnáit a vandál pusztítások nyomán igencsak megrongálódott állapotban 1986-ban a pécsi dísztemetőben helyezték örök nyugalomra.
Zsolnay Vilmos emlékére fia, Zsolnay Miklós 1908-ban felajánlotta, hogy díszkutat ajándékoz Pécs városának. 1912-ben készült el a kút a Zsolnay Gyárban, a következő évben átvette a város, azonban az elhelyezésről nem tudtak dönteni. Végül 1930-ban állították fel az irgalmas rendiek temploma előtti téren. Az eozin-kút ökörfejű vízköpői az úgynevezett „nagyszentmiklósi" aranylelet egyik ivóedényének mintájára készültek.
Pécs talán legismertebb szoborcsoportja Zsolnay Vilmos emlékszobra. A szobrokat Horvay János és Apáti Abt Sándor készítette: középen áll maga Zsolnay, körülötte a kerámiagyártás öt elemének megszemélyesítése: fazekasság, vegyészet, festészet, szobrászat, építészet.