Zsolnay Vilmos, „a legnagyobb magyar fazekas"

Zsolnay Vilmos (Pécs, 1828. április 19. - Pécs, 1900. március 23.) keramikusművész, nagyiparos.

1828. április 27-én született Pécsett, jómódú „dohány és norinbergi portéka árus”, vagyis vegyeskereskedő öt fia közül a másodiknak. Apja, Miklós vérbeli üzletember volt, és Vilmos fiát is kereskedőnek szánta. Tizenegy éves korában oda állította a pult mögé, és ötévi inaskodása múltán a bécsi Politechnikum kereskedelmi tagozatára küldte, annak elvégzése után pedig, a kor szokásának megfelelően vándorútra: bécsi, frankfurti, drezdai, müncheni nagy kereskedőházakhoz gyakornoknak. Zsolnay Vilmos szorgalmasan tanulta mesterségét, de minden kevés szabad idejét - gyermekkori vágyát kielégítendő, amelytől az apai szigor eltérítette - festészeti tanulmányokkal töltötte. 1847-ben tért vissza Pécsre. 1848-ban mint a városi nemzetőrség tagja küzdött a szabadságharc sikeréért. Az önkényuralom első esztendeiben apja üzletében tevékenykedett, és amikor huszonöt éves lett, 1853-ban apja kiadta örökségét. Fia kérésére ennek felével, mint hitellel megtoldotta azt.

Tőkéjét jól kamatoztatta. Négy év múlva már három emeletes házat építtetett a Fő téren, s ott rendezte be a trafikkal bővített bazárt, amely Pécs legnagyobb kereskedése volt már. Nemcsak a környék boltjait látta el áruval, hanem kapcsolatban állt külföldi kereskedőházakkal is. A 60-as évek elejére a kölcsönt is visszafizethette apjának, és tőkeszámlája 25 000 forintot tüntetett fel már. Zsolnay Vilmosnak ugyanis kereskedésén kívül más vállalkozásai is voltak. Szőlőt vásárolva, bekapcsolódott a borkereskedelembe, és meglátva a kereskedelmi kertészet jövőjét, műkertészetet rendezett be. 1865-ben pedig átvette Ignác bátyja inkább csak fazekasműhelynek nevezhető keménycserép-manufaktúráját, hogy testvérét a végleges bukástól megmentse.

Ezzel következett be a nagy fordulat életében: a kereskedőből elindult az agyagművésszé válás rögös útján. És a harminchét éves férfi, mintha az elmulasztott esztendőket akarná behozni, lázas türelmetlenséggel, kettőzött hévvel tanulta a fazekasmesterséget. De már az indulásnál eltért a hagyományos módszerektől. Geológiát tanult, majd földtani kutatásokba kezdett: agyagot keresett, és jegyzőkönyvet vezetett kutatásáról. Sorra járta a pécsi, Pécs környéki fazekasagyag-lelőhelyeket. Vagy hetvenféle agyagot vizsgált meg, és ahol megfelelőt talált, annak lelőhelyét megvette vagy kibérelte. Emellett azonban egyéb üzletre is volt gondja: 1867-ben elvállalta a pécs-üszögi vasútvonal megépítését. E munka során figyelt fel a samott és a tűzbiztos agyagáruk jelentőségére.

Zsolnay Vilmos emlékére állított kút<br/>Felirata: 'Zsolnay Vilmos emlékkútja legyen örök szemtanúja Pécs város virulásának, lakói boldogságának'
Zsolnay Vilmos emlékére állított kút
Felirata: 'Zsolnay Vilmos emlékkútja legyen örök szemtanúja Pécs város virulásának, lakói boldogságának'

A családi manufaktúrát „Első Pécsi Czement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára" néven 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságon. 1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a művészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítő motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentősebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a „pyrogránit". A Zsolnay kerámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparművészeti Múzeumon.

Negyvenkét éves, amikor kémiai technológiát, égetéstechnikát kezdett tanulni, és éjt nappallá téve kísérletezett. Végtelen türelemmel kereste az álom megvalósításának lehetőségét a magyar kerámiaipar megteremtésére. A kor kedvező volt számára. A kiegyezés után nemcsak politikailag, gazdaságilag is tágabb lehetőségek tárultak az ország elé. Műszaki műveltségünk fejlődése pedig a korszerű technikát alkalmazva, megindíthatta az ipari forradalmat.

Zsolnay 1872-ben átvette kerámiagyárának műszaki vezetését is, ettől kezdve pedig minden egyéb vállalkozásának csak az volt a feladata, hogy ezt az üzemet tőkeerős, korszerű gyárrá fejlessze. Az első lépést hamar megtette. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt. Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az 1873. évi bécsi világkiállításon bemutatott építkezési kerámiáival, valamint leányai: Teréz és Júlia tervezte, magyaros motívumú díszedényeivel elért sikere bizonyította. Nemcsak kitüntetést, oklevelet szerzett, hanem versenyképes vállalkozásnak is bizonyult az osztrák és cseh konkurenciával szemben, sőt a külföld is felfigyelt rá.

A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechnika, az „eozin" teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza előállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta először, 1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat. Az eozin elnevezés a görög eos szóból ered, és innen a misztikus jelentése: hajnal, hajnalpír, amely az első előállított színárnyalat halványpiros játékára utal. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak. Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni.

Zsolnay mauzóleum
Zsolnay mauzóleum

1873-tól bel- és külföldi kiállításokon mindenhol sikert aratott. Kiemelkedő sikere volt 1878-ban, hogy a párizsi világkiállításon elnyerte a nagydíjat (Grand prix), s a francia Becsületrenddel is kitüntették. Később megkapta a Ferenc József-rendet, Pécs városa pedig díszpolgárrá avatta.

Tervezőként ő alkalmazott először neves képzőművészeket, így a korán elhunyt Klein Ármint is. A korszak nagy építészei - többek között Lechner Ödön, Schulek Frigyes, Lajta Béla és Steindl Imre - előszeretettel alkalmazták a Zsolnay-féle épületkerámiát, azaz az épület külsőkön használható kőcserepeket. A legismertebb eozinmázas épületek között olyan budapesti csodákat találunk, mint a Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, az Országház, illetve a Zeneakadémia. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszióval, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg.

72 éves korában tüdőgyulladásban hunyt el, de még betegen is dolgozott, a Világkiállításra készült. 1900. március 23-án hunyt el, akkor a pécsi Budai városrész temetőjének Szent Mihály-kápolnájában temették el. Halála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat.

Végső nyughelyéül a család a gyárral közvetlenül határos magaslaton mauzóleumot építtetett, ott, ahol egykor a városi vesztőhely állt. Ez a domb a porcelángyáros egyik kedvenc tartózkodási helye volt, mert innen jól belátta a negyven év alatt létrehozott Zsolnay birodalmat.

A terveket veje, Sikorszky Tádé készítette. A mauzóleum építését 1901-ben kezdték el. A pécsi Panthenon felépítésében a Zsolnay gyár valamennyi munkása részt vett, a legapróbb részletekig mindent ők maguk készítettek. Az épület a pécsi Székesegyházhoz és a budapesti Halászbástyához hasonlóan neoromán stílusban épült, és az építkezés egészen 1913-ig eltartott.

A 23 méter magas Zsolnay-mauzóleum alaprajza a Szent Grál kelyhét formázza, amelynek szára a kaputól az oltárig 131 méter hosszú, amelynek mentén pontosan 42 fekvő oroszlán őrködik. Eredeti formájában ma már csupán kettő oroszlán maradt fenn, a többi másolat.

Zsolnay Vilmos szarkofágja
Zsolnay Vilmos szarkofágja

A téli napforduló a Zsolnay-mauzóleum misztikus dátuma, hiszen az ekkor beáramló napfény képes feltárni a rejtett titkokat. Az épület kétszintes belső terének kialakítása és tájolása ugyanis a Nap járásához igazodik. Így december 21-én, délelőtt 11 órai időpontban a mauzóleum optikai rendszere egyfajta csodát művel: amikor a napfény beesési szöge 17 fok, akkor a fény úgymond elvezeti a látogatót a szellemi világossághoz. Ezen a napon világosság önti el a Krisztus-szobrot is, az oltárfülkében pedig hol Jézus alakja, hol egy angyal jelenik meg. Végül a fény az oltárról a sírkamrába jut, és búcsúzóul megcsillan a síron.

Zsolnay Vilmos érckoporsóját végül a mauzóleum megépülése után, egy teliholdnál zajló szertartás keretében 1913-ban helyezték itt örök nyugalomra. Őt követte 1919-ben felesége, Bell Terézia is. Rajtuk kívül ma már csak fiuk, Miklós nyugszik itt, a többi családtag földi maradványait, urnáit a vandál pusztítások nyomán igencsak megrongálódott állapotban 1986-ban a pécsi dísztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Zsolnay Vilmos emlékére fia, Zsolnay Miklós 1908-ban felajánlotta, hogy díszkutat ajándékoz Pécs városának. 1912-ben készült el a kút a Zsolnay Gyárban, a következő évben átvette a város, azonban az elhelyezésről nem tudtak dönteni. Végül 1930-ban állították fel az irgalmas rendiek temploma előtti téren. Az eozin-kút ökörfejű vízköpői az úgynevezett „nagyszentmiklósi" aranylelet egyik ivóedényének mintájára készültek.