Xavéri Szent Ferenc

„Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék."

„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen."

„Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál."

Szent Ferenc, a missziós pap, Istent mutatta fel azokon a területeken, ahová nagy utazásai során eljutott. Isten hegyére, Isten lakomájához vezette a népeket.

Ferenc 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.

Párizsban tanult, ahol egy nagy tudású és jámboréletű tanára keze vezetésével ő maga is egyetemi tanár lett. Tanulmányai alatt ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került és elfogadta lelki vezetését. Ignác közvetítésével Krisztus szavai szíven találták: „Mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a tulajdon lelkének kárát vallja?" Hatására megtagadta minden földi vágyát. Barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett. 1534. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában Ignáccal és öt hasonló gondolkodású társával együtt letette a szegénységi és tisztasági fogadalmat. Azt is megfogadták, hogy elzarándokolnak a Szentföldre. 1536 telén útnak is indultak, de Velencében elakadtak, mert a törökök a török-velencei háború miatt lezárták a Szentföldre vezető összes utat.

Velencében 1537. június 27-én szentelték pappá őket, miközben a körülmények kedvezőbb alakulására várakoztak. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: „Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.

1538 novemberében kérték Krisztus földi helytartójától, hadd változtassák meg fogadalmukat, vagyis a szentföldi zarándoklat helyett fogadalommal kötelezhessék magukat a pápa iránti tökéletes engedelmességre. Megfogadták, hogy a pápa kívánsága számukra parancs, amelyre semmi körülmények között sem mondanak nemet, és soha nem fogják a saját szájuk íze szerint magyarázni. Ignác, aki valaha katona volt, a „Jézus Csapata" nevet találta a legmegfelelőbbnek az új szerzetesrend megjelölésére, melyet később a kevésbé katonásan hangzó „Jézus Társasága" névre cserélte.

1540 tavaszán III. Pál pápa két személyt Írországba, kettőt Portugál-Kelet-Indiába küldött. Egy megbetegedett testvér helyett végül Xavéri Ferenc ment Indiába. A tizenhárom hónapos út előtt a már Lisszabonban tartózkodó Ferencet a pápa Távol-Kelet pápai legátusává nevezte ki. Így a hozzá tartozó terület Afrika legdélibb pontjától egészen Kínáig terjedt. Emiatt Ferenc állandóan úton volt.

Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.

Megbízatása alatt összességében két évet töltött Japánban. Mintegy ezerötszáz embert keresztelt meg, ami igen kis szám a máshol megkereszteltekkel szemben. Ferenc arra a következtetésre jutott: egy olyan magas kultúrájú országban, mint Japán, a missziót másként kell irányítani, mint a műveletlenebb népek körében. Itt nagyon művelt, nyelvet ismerő, jól képzett misszionáriusokra van szükség.

Felismerte, hogy Japán a kínai kultúra örököse, ezért az itt megcsodált értékek forrásait Kínában kell keresnie. Megerősödött benne a vágy, hogy Kínába is eljusson, s ott is evangelizálhasson. Malakkából egy portugál kereskedő segítségével akart célba érni, a malakkai kormányzó azonban ellenezte a tervet. Nem támogatta, hogy egy külföldi titokban behatoljon az idegenek előtt szigorúan lezárt Kínába. Ferenc egyedül utazott tovább. Augusztus végén a kis San Csao sziklaszigetről akart bejutni az országba egy csempész dzsunkáján. A kínai azonban, akivel Ferenc megegyezett, cserbenhagyta. A portugál kereskedők a tél közeledtével már majdnem mind elhagyták a szigetet, Ferenc pedig ott maradt egyedül.

Ebben az elhagyatott, reménytelen helyzetben Ferencet láz támadta meg, és szervezete a hosszú utazások és a kíméletlen munka után már nem volt ellenálló. 1552. november 3-án a reggeli órákban meghalt. Teste Goában nyugszik.

Elhagyatottsága ellenére halálhíre gyorsan bejárta az akkori kultúrvilágot. Fél évszázad sem telt el és Xavéri Ferencet V. Pál pápa boldoggá, XV. Gergely pápa 1622-ben szentté avatta. XIV. Benedek pápa 1748-ban India és az egész Távol- Kelet védőszentjévé tette. 1927-ben XI. Pius pápa a földkerekség minden misszióját oltalmába ajánlotta, Ferenc tehát a misszionáló Egyház védőszentje lett.

Xavéri Szent Ferenc a jezsuita misszió tulajdonképpeni megalapítója, ugyanakkor az újkori misszió történetének legnagyobb alakja is volt. Sok kérdésben - mert elsőként szerzett személyes tapasztalatokat - alapvető fölismerései voltak. És a példája ezreket vonzott maga után a missziókba.

Ünnepét 1623-ban, a szentté avatását követő évben fölvették a római naptárba, december 3-ra.

Forrás: katolikusradio.hu; katolikusokeloforuma.network.hu/