Wrábel Sándor

Zámolyi László: Wrábel Sándor portré
Zámolyi László: Wrábel Sándor portré

Wrábel Sándor (Budapest, 1926. június 28. - Budapest, 1992. június 25.) magyar festőművész, grafikus, „az 1956-os forradalom festője”.

Életútja

Német nemzetiségű családból származott. Pór Bertalan tanítványaként végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Szobrászatot Kisfaludi Stróbl Zsigmondtól tanult. Festői pályája 1954-től indult. Műveit a realisztikus ábrázolás jellemezte. Rajongásig szerette a természetet, kedvelt témái közé tartoztak az erdőképek (szívesen festett Békásmegyer környéki helyeket), tájképei mellett egyre jelentősebb szerepet kapott a vadon élő állatvilág, különösképpen a ragadozó madarak művészi megjelenítése. Jobb megismerésük érdekében vadgazdálkodási tanfolyamot is végzett, ahol a vadmadárral való foglalkozás szenvedélyén túl elsősorban a mozgás dinamikája, a madarak anatómiája, etológiája érdekelte. Kedvenc hobbijává vált a solymászat: a Magyar Solymász Egyesület aktív tagja lett.

Losonci Miklós mondta Wrábel szenvedélyéről: „A pomázi lakásának nagyszobájában egy ölyv lakott; Wrábel az emberekben csalatkozva az állatok barátja lett, baglyok, csúszómászók tanyáztak nála. Meg is festette őket, de nem anatómiai rajzok ezek: az állatokat belülről festette meg, mindnek a jelleme tükröződik a képeken.”

Wrábel Sándor: Magyar Golgota
Wrábel Sándor: Magyar Golgota

Életébe, pályája alakulásába többször is keményen beleszólt a 20. század történelme. 1945-ben az oroszok pisztolyt találtak nála, amiért három évre kényszermunkatáborba száműzték. Az 1956-os forradalom nagy hatással volt rá, az események hatására a forradalom ihlette grafikai sorozatot készített. A forradalom bukása után festményeken jelenítette meg élményeit. A pusztulást mutatja be Wrábel legnagyobb hatású művén, a Magyar Golgota című festményén.

Tehetsége és az értékrendje sorsát is megpecsételte, a börtönt mégis elkerülte. Forradalom című képének reprintje 1965-ben bekerült Artner Tivadar Évezredek művészete című könyvébe, amiért az első kiadást visszavonták a boltokból, a második kiadásból pedig a művet kihagyták. A forradalom tragédiáját ábrázoló ciklusa, valamint Radnóti Miklós halálára című, a költő halálát elementáris erővel bemutató festménye miatt a forradalom eszméje mellett kitartó művészt folyamatosan zaklatták. Megbízáshoz nem jutott, kiállítani nem engedték, perifériára szorították, még művésztársainak egy része is elfordult tőle.

Nagyon sokat szenvedett. Festészetében a szürrealizmus és az expresszionizmus a megélt szenvedésből ered. Végig nyíltan vallotta: ‘56 forradalom és szabadságharc volt.

Solymász barátai segítették megalapozni nemzetközi karrierjét; munkáiból színes albumot készítettek, amit a külföldi vadászokkal nyugatra juttattak.

Az 1960-as évek első felében képzőművészeti szakkört vezetett Csillaghegyen, ám a hatóságok továbbra is szemmel tartották, zaklatták. A zaklatott életű művész magánélete végül nyugvópontra jutott, amikor házasságot kötött Dr. Gulla Etelka jogásszal, 1966-ban megszületett fiuk: Alexander György.

Nehezen, de sikerült kijutnia külföldre. Felesége közbenjárására és a Magyar Vadászok Országos Szövetségének támogatásával útlevelet kapott, hogy Olaszországba utazva régi mesterek műveit tanulmányozza. A 60-as években Olaszországban mutatják be műveit.

Az útlevél megadásával a hatalom arra számított, hogy külföldön marad, ő azonban hazatért. Többször egy évet töltött Milánóban, kiállított alkotásait rendre díjazták, az ottani tudományegyetemen pedig ledoktorált.

1965-ben Fáy Győzővel közösen elnyerte az olaszországi Bertinoro városának Pro Bertinoro elnevezésű kitüntetését. Milánóban előbb ezüstérem, majd 1966-ban aranyérem a jutalma. 1967-ben az olasz Minisztertanács kitüntető oklevelében részesült. 1975-ben a római Francia-Olasz Intézet díját nyeri el. Biztatják, menjen külföldre, de ő a sanyarú körülmények ellenére Magyarországon marad.

1978-ban, miután a békásmegyeri lakótelep építése miatt a család lakhelyéül szolgáló vadászházat lebontották, Pomázra költözött, később, visszatérve a fővárosba, Csillaghegyen élt 1992-ben bekövetkezett haláláig.

Művészete

Korai korszakában panteisztikus rajongással fordult a természet felé. Éveken át, visszavonulva tanulmányozta a Pilis környéki természetet. A 50-es, 60-as években kedvelt témái közé tartoztak az erdőképek (szívesen festette meg a Békásmegyer környéki erdőket), de jellemzőek festészetére a ragadozó madarakat megörökítő portrék, valamint nemes vadakat - pl.: szarvasokat - ábrázoló vásznai. Később drámai fordulat következett be művészetében: harmonikus természetábrázolásait zaklatott, megrázó hatású kompozíciók váltották fel, amelyeken az emberi szenvedés került előtérbe. Ilyen munkáin szívesen merített a festészet legnagyobb mestereinek kompozícóiból.

Mivel művészetében tántoríthatatlanul ragaszkodott az igazság kimondásához, sorsa a mellőzés lett. Művei jelentőségét kora nem fedezhette fel, s ez visszahatott művészetére. A kezdeti harmonikus, realisztikus természetábrázolásait zaklatott, megrázó hatású kompozíciók váltották fel. Szürrealisztikus festői megoldásai élettapasztalatait tükrözték: az élet-halál harcukat vívó állatok drámáján keresztül saját sorstragédiáját vetítette ki. Az emberi szenvedést ábrázoló munkáin gyakran alkalmazta a festészet legnagyobb mestereinek kompozícióit, például a keresztre feszítés-jeleneteket. Egy olasz méltatója, Galileo Gentile rembrandti vonásokat fedezett fel karakterében, rokonságát Goya életművével pedig még szembetűnőbbnek találta.

Alkotásai külföldön is ismertek, művei megtalálhatók Belgium, Brazília, Kolumbia, Paraguay, Norvégia és Svédország közgyűjteményeiben.

Elismerése

Sírja az óbudai temetőben
Sírja az óbudai temetőben

Hazánkban, élete során, nem részesült hivatalos elismerésben. Művészetében hősies helytállása értéket teremtett. Emberként megsemmisítették, de művészként nem tudták eltiporni. Halála után két héttel tüntették ki.

2003-ban Pomáz városa az 1956-os forradalom és szabadságharc 47. évfordulója alkalmából - „a településsel kapcsolatos munkásságáért” - Pomáz díszpolgára posztumusz címmel tüntette ki. Békásmegyer-Ófalu közösségi háza, a Szent József Ház, egyik termét róla nevezte el.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az óbudai temetőben található sírját 2011-ben a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata 2013-ban kezdeményezte egy közterület nevének megváltoztatását Wrabel Sándor utcára.