Vukovics Sebő

Vukovics Sebő portréja (Vasárnapi Ujság, 1868. augusztus 16.)
Vukovics Sebő portréja (Vasárnapi Ujság, 1868. augusztus 16.)

Vukovics Sebő (Fiume, 1811. július 20. - London, 1872. november 19.) szerb származású, jeles magyar reformpolitikus, Kossuth közeli munkatársa, a Szemere-kormány igazságügy minisztere.

Életpályája

A nemesi számazású berekszói Vukovics családban 1811. július 20-án Fiumében. Apja, Vukovics Sebő (Sava Vuković) előkelő szerb polgár, aki 1802. december 9.-én a "berekszói" nemesi előnév adományozásban részesült Ferenc magyar királytól.

Az ifjú Vukovics a magyar nyelvet csak serdülő korában tanulta meg. Tehetsége által már az iskola falai között is megmutatkozott. Pályatársai közül kitűnt szeretete minden iránt, ami magyar, ez már csaknem a rajongásba csapott át. Olyan tökéletesen sajátította el a nyelvünket. Amikor később a szószéken tündöklő magyarsággal s a legtisztább kiejtéssel beszélt, senki nem gondolhatta, hogy nem az anyatejjel együtt szívta magába a magyar nyelvet.

Tanulmányainak befejeztével Temes vármegyében kezdte meg tisztviselői és politikai pályáját, mint aljegyző. Ugyanezen vármegyében később szolgabíró, azután alispán lett. Mint fiatal vármegyei hivatalnok kis követ minőségben került Pozsonyba, ahol az országgyűlési ifjúság tárgyalásain jó nevet vívott ki magának alapos felkészültségével és szónoki tehetségével. Amikor vármegyéjébe visszatért, ott már jelentkeztek a nemzetiségi zavarok. A magyar kormány az erős kezű Vukovicsra bízta a feszültségek elsimítását.

1848-ban tagja volt a március 21-én Temesváron megalakult közbiztonsági választmánynak, majd a Délvidék kormánybiztosaként irányítja a bánsági eseményeket. A délvidéki védekező harcok egyik tevékeny szervezője. Az 1848-as választásokon a nagybecskereki kerületben indult, ahol meg is választották képviselőnek.

Erélye, melyet mindenki bámult, hazaszeretete — melyet kétségbe vonni senki sem mert s tiszta jelleme, mely előtt mindenkinek meghajolni kellett — nemsokára a legnagyobb elismerést hozták meg számára. A magyar kormány 1848. május 27-én országos kormánybiztossá nevezte ki temesi grófi hatalommal.

E minőségében elévülhetetlen érdemeket szerzett. A terhes és felettébb kényes megbízatást kiválóan megoldotta. Az itt tanúsított erélye, humánus eljárása, páratlan honszeretete és fényes tehetsége hozta meg számára a legnagyobb elismerést, a miniszteri tárcát. 1849. május 2-án a Szemere Bertalan elnöklete alatt létrejött minisztériumban az igazságügyi tárcát kapta. Itt a törvényszékek rendezése körül szerzett nagy érdemeket. A tisztséget a világosi fegyverletételig, augusztus 11-ig töltötte be.

Vukovics Sebő sírboltja Beregszón.
Vukovics Sebő sírboltja Beregszón.

A világosi fegyverletétel után először a Lónyay, majd a Vladár-családnál rejtőzködött. Később emigrált és Londonban élt. Haynau vésztörvényszéke távollétében halálra ítélte. A kiegyezést követően tért vissza berekszói birtokaira. Az 1869-es választásokon Bács vármegye egyik választókerületében újfent képviselővé választották. 1868-tól Temesvár díszpolgára.

Londonban halt meg 1872. november 19-én.

Házassága és leszármazottai

Felesége volt gyülvészi Dadányi Erzsébet, aki a grúziai Mingrélia uralkodócsaládjának, a Dadiani-háznak a magyar ágából, a Dadányi családból származott, és IV. Leó (Levan) mingréliai fejedelem (herceg) szépunokájaként, azaz az 5. (generációs) leszármazottjaként látta meg a napvilágot. A szülei Dadányi Konstantin és Damjanovics Erzsébet voltak. Dadányi Erzsébet a nagy-nagynénje volt Dadányi György írónak, azaz a nagyapjának, Dadányi Pálnak a nővére. Vukovics Sebő és Dadányi Erzsébet házasságból két gyermek született, Mária és Gábor.

Emlékiratai

Emlékiratait a Vladár-családnál kezdte írni és az emigrációban, Londonban fejezte be, 1858-ban. Ezeket Besenyei Ferenc országgyűlési képviselő 1894-ben Budapesten kiadatta.