Vízkereszt

Albrecht Dürer: A Háromkirályok imádása

A vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, a karácsonytól vízkereszt napjáig tartó 12 szent nap zárónapja. Már a IV. század elején kezdett terjedni a keresztények körében. A római katolikus egyház január 6-án ünnepli. (A Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január 7-ére esik, és tizenhárom nappal később ünneplik a vízkeresztet.) Az ünnepi liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése. (Az epifánia kifejezés a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót jelentő megjelenése, a római császárkultusz idején az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatása volt.) A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.

A vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe, három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkeresztelkedését, valamint csodatételét a kánai menyegzőn.

A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről. A hagyomány szerint a három királyok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) a betlehemi csillag útmutatása alapján Judeába mentek, hogy Jézus jászolánál uralkodónak kijáró tisztelettel - aranyat, tömjént és mirhát ajándékozva - hódoljanak a kisded és édesanyja, Mária előtt. Egyes vélemények szerint ők szimbolizálják a világ korábban ismert három kontinensét is (Európa, Ázsia, Afrika). Ezt támasztja alá, hogy a középkortól kezdve a harmadik királyt szerecsennek ábrázolták. E nevek mindegyikének ezen a napon van a névnapja.

A vízkereszt második evangéliumi története szerint, amikor Jézus harmincéves lett, közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése. Jézus megkeresztelkedésének emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja lett. A katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel.

A harmadik evangéliumi jelenet Jézus első csodatétele: a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

Vízkereszthez kapcsolódó egyházi és népszokások:

Ezen a napon hagyományos a házszentelés. A pap megszenteli a házat, majd az ajtóra felírták a G.M.B. betűket, a háromkirályok nevének kezdőbetűit, és az esedékes évszámot. Így vélték elkerülni a villámcsapást, a rontást, és általános védelmet biztosítottak maguknak.

Korábban a vízkereszti házszentelés része volt a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás, más néven csillagozás szokása is, amely később önálló adománygyűjtő szokás lett. A házról házra járó gyermekek jellegzetes ruhadarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük. Általában vízkeresztkor (vagy karácsonykor) és újévtől vízkeresztig jártak. Történeti adatok a 16. század óta szólnak a csillagénekről és a csillagozásról, és egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgatható csillaggal háromkirályok képében köszönteni. A háromkirályjárás egyetlen állandó motívuma az ún. csillagének, melynek „Szép jel és szép csillag” kezdetű, refrénszerűen visszatérő soránál ugratják ki a faszerkezetű csillagot.

Újabb szokás szerint vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát.

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele. A szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, mindenféle betegségre használták. A ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték. A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (febr.2) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiűzzék belőle.