Varsói Szerződés

A Varsói Szerződés szervezetének jelvénye. A körfelirat jelentése 'A béke és a szocializmus uniója'

A Varsói Szerződés néven létrejött katonai együttműködési szervezet 36 éves működése 1955-ben kezdődött. Előzményének az tekinthető, hogy a nyugati hatalmak 1955. május 9-én a nemrég megalakult NATO teljes jogú tagjává fogadták a szuverenitását visszanyerő Német Szövetségi Köztársaságot. A válasz nem késett soká, rá öt nappal a szocialista államok szovjet katonai vezetés mellett létrehozták a Varsói Szerződést.

A nyolc állam (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Románia és a Szovjetunió) barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt írt alá. A katonai szövetség keretében közös parancsnokság alá helyezett, egyesített fegyveres erőket hoztak létre. E haderők vezetése természetesen szovjet kézben volt.

A Varsói Szerződés tehát „hivatalosan” önvédelmi célból jött létre. Legyen segítség, ha egy külső állam, vagy katonai tömb - a NATO - támadást indítana a szocialista blokk egyik országa ellen. Emiatt „ellen-NATO-nak” is nevezték és a hidegháború kiéleződésének ékes bizonyítékaként szokták értékelni. A hidegháború idején sokan tartottak attól, hogy a két hatalmas katonai tömb között kitör majd a háború, amely a szemben álló nukleáris arzenálok bevetése esetén könnyen lehetett volna az emberiség utolsó háborúja is - de erre szerencsére nem került sor.

A szövetség megalakulásának hátterében egy másik szempont is fontos szerepet játszott.

Az osztrák állam semlegességét kimondó államszerződést ugyancsak 1955. májusában írták alá. Történetünkben ennek az a jelentősége, hogy ezzel a szovjet csapatok ausztriain kívül a romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja is megszűnt. A párizsi békeszerződés ugyanis engedélyezte az utóbbiak területén az Ausztriába telepített megszálló csapatok és a Szovjetunió közötti szárazföldi összeköttetés biztosítását. A megszállás felszámolása pedig indokolatlanná tette a magyar és román területen a szovjet haderő jelenlétét. De Hruscsov a Varsói Szerződés életre hívásával kiváló ürügyet talált a „baráti országok” további katonai ellenőrzésére. Bár a szerződés szövege nem írta elő a szovjet csapatok állomásoztatását a szövetséges országokban, a „nyugati agresszorok elleni védelem" szükségességére hivatkozva mégis megfelelő politikai keretet adott ehhez. Vagyis a szövetség inkább volt a szocialista tábor Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a hidegháborús katonai konfrontáció eleme.

A lengyel fővárosban 1955. május 14-én, az aláírás napján a Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége nyilatkozatot tett közzé, amely két vonatkozásban is elgondolkoztató mozzanatokat tartalmazott. Az NDK kormánya akkor úgy látta - legalábbis a nyilatkozatból ez tűnt ki -, hogy a Varsói Szerződés „nagy támogatást nyújt a német népnek Németország békés és demokratikus újraegyesítésére irányuló törekvésében". A nyilatkozat másfelől leszögezte: „A jelen barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásánál a Német Demokratikus Köztársaság kormánya abból indul ki, hogy az egyesített Németországot nem fogják terhelni azok a kötelezettségek, amelyeket Németország egyik vagy másik része vállalt magára az ország egyesítése előtt megkötött katonai és politikai szerződésekben és egyezményekben." A varsói aláírási ceremónián megfigyelőként részt vett a Kínai Népköztársaság akkori védelmi minisztere, Peng Tö-huaj, az államtanács elnökhelyettese, aki nyilatkozatban közölte: Kína kormánya és (akkor) 600 milliós népe teljes mértékben egyetért a szerződéssel és támogatja azt. „Meggyőződésünk - mondotta -, hogy az itt lezajlott értekezlet eredményei elő fogják segíteni a békeszerető országok és népek további tömörülését és jelentős mértékben hozzájárulnak a béke és a biztonság megszilárdításához nemcsak Európában, hanem az egész világon."

A Varsói Szerződés legfelső intézménye a Politikai Tanácskozó Testület lett, idővel a tagállamok honvédelmi miniszterei és külügyminiszterei is külön tanácsokat alakítottak. A szövetséges államok haderejét mindvégig szovjet főparancsnokok irányították, lengyel helyettesekkel, és hasonló szokás alakult ki a törzsfőnöki és törzsfőnök-helyettesi pozíciók elosztásában is.

A szerződés fennállása során kétszer intézett fegyveres támadást, mindkétszer saját tagállama ellen. 1956 őszén a Vörös Hadsereg egyedül leverte a magyar forradalmat, tizenkét évvel később pedig a tagok szovjet irányítás alatt - Románia és Albánia kivételével - együttes erővel fojtották vérbe a „prágai tavaszt."

Az első repedés a szövetség rendszerében már 1956 októberében megtörtént. Nagy Imre kijelentette Magyarország katonai semlegességét, ezzel kilépését a Varsói Szerződésből. Ez azonban még egyoldalú sikertelen próbálkozás volt. Ténylegesen a Kínához közeledő Albánia lépett ki elsőként 1968-ban, de munkájában már 1962-től nem vett részt. Románia 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a katonai együttműködésben. A Varsói Szerződésről összegzésül azt mondhatjuk, hogy nem valódi, önkéntes együttműködésen alapult, hanem pusztán a szovjet befolyást biztosította, ami az egyes tagállamokban más-más mértékben érvényesült.

A nyolcvanas évek végén bekövetkező változások megkérdőjelezték a katonai szövetség létjogosultságát is. A szerződés felbontása mindaddig kényes kérdés volt, amíg a szovjet hadsereg a térségben állomásozott. 1990 tavaszán sikerült kieszközölni a Vörös Hadsereg csapatainak kivonását Magyarország területéről, júniusban Moszkvában Antall József magyar miniszterelnök már a katonai tömb azonnali feloszlatására tett javaslatot. A szovjet vezetésnek ekkor még sikerült ezt elodázni, de Németország újraegyesítése, az NDK kiválása már kivédhetetlen csapásnak bizonyult.

A lengyel, csehszlovák és magyar fél a Szovjetunió hozzájárulása nélkül is kész volt határozni a Varsói Szerződés jövőjéről. Moszkva elfogadva a helyzetet 1991. február 12-én bejelentette, hogy április 1-jéig felszámolják a katonai szervezetet, február 25-én, Budapesten pedig alá is írták az erről szóló szerződést.

A dokumentum értelmében március 31-én a Varsói Szerződés összes katonai szerve, intézménye és testülete befejezte működését. Lassan lezárult a kelet-európai szovjet csapatok kivonása (Magyarország esetében 1991. június 19-én). A Politikai Tanácskozó Testület 1991. július 1-i prágai ülésén aztán hivatalosan is megszűntnek nyilvánította a Varsói Szerződést. Ezzel az aktussal a hidegháború minden tekintetben véget ért, a Szovjetunió veresége pedig kétségbevonhatatlan volt.

A Szovjetunió tett még egy halvány kísérletet a NATO feloszlatására. Ez természetesen sikertelen maradt és 1999. március 12.-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lesz. 2004 márciusában Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia (valamint Szlovénia) is csatlakozik hozzájuk.