Vajda János: Franciaország

Oh napnyugot hazája! mily hamar
Keresztülélted a fényes delet!
Mely előbb még bálványozott, a föld
Kiábrándult és szánja estedet.
Elvész a hir és dicsőség, amit
A szabadságnál jobban szeretél;
Meggyülölt a szabadság istene,
S halállal büntet e rut vétkedért...

Tekints reánk, kiket nem ismerél,
Mert nagyravágyó és kevély valál;
Hisz sasod a völgy ibolyáinak
Bokraihoz csak ragadozni száll.
Nézz ránk, kik küzdünk egyedül csak a
Szabadságért, s piruljon el hired.
...Meghalhatunk, de halálunk dicső
S nem gyalázatos lesz, mint a tied!

Oh nagyszerüen nevetségesek,
Oh szent szabadság arszlán hősei!
Kiknél csupán divatnak mondhatók
Az emberiség szent küzdelmei.
Csak gunyoljátok hát magatokat
- Hisz külszin az, mi nektek élvet ád -
De ne mondjátok a világnak azt,
Hogy honotok most is köztársaság!

Te hatalom, hír s dicsőség után
Sohajtozol örökkön, s nem tudod,
Hogy a szabadság legfőbb hatalom
S legszebb dicsőség... s ez ölő bajod...
Szabad léssz majd, de büntetésedül
Épen dicsőség nélkül léssz szabad:
Egy ismeretlen nép ajándokul
Adandja vissza szabadságodat!

Oh nemzetem, magyar nép! küzd, remélj!
Szemem könyez, midőn rád gondolok;
Látom jövődet: hidd el, oly nagy az,
Hogy bámulásától nem szólhatok.
Oh franciák országa, teneked
Volt szánva e jövő... sirasd, sirasd...
- Ha szenvedél, felejtsd el, nemzetem:
Mert istened tenéked szánta azt!

1849