Téli napforduló; a csillagászati tél kezdete

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap - a mi földrajzi szélességünkön - délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé.

A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták - láttuk - november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.

A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.

A téli napforduló idején a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. Ezután a nap egyre több időt tölt az égen és szép lassan lerövidülnek az éjszakák. Őseink ekkor számot vetettek belső világukkal, megküzdöttek a sötétséggel és a nappalok újjászületésével párhuzamosan a lelkükben diadalmaskodó fényt is ünnepelték. Azt vallották, hogy amikor a legerősebb a sötétség, akkor jön el a fény születésének ideje.

A régi magyarok ekkor kerecsen sólymot röptettek, hogy az emberek lelke (mely hitük szerint közel volt a sólyoméhoz), a madár közvetítésével közelebb kerüljön az újjászülető fényhez. A kerecsen ünnep, vagyis a téli napforduló őseink szokása szerint az újév kezdete volt, majd a kereszténység térhódításával a kerecsen ünnep karácsony (=kerecsen) ünnepünkké alakult át.

A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.

Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.