- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- A Szent Korona hazatérése
A Szent Korona hazatérése
„Hosszúra nyúlt koronaőrizetünk és annak végleges hazatérése rengeteg érzékeny szemponttal bír. Az utóbbi években, ahogy az Egyesült Államok és Magyarország közt a kapcsolatok fokozatosan javultak, a magyar kormány felvetette a korona visszajuttatásának ügyét. Hivatalosan utoljára 1965-ben vetették fel, de beszélgetésekben azóta is újra és újra szóba kerül.” (Sonnenfeldt)
„Az elnök, Jimmy Carter úgy döntött, hogy az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak lényeges megjavítására való tekintettel visszaadjuk Szent István koronáját, amely a második világháború óta amerikai őrizetben van." (elhangzott 1977 novemberében az amerikai Képviselőházban)
„Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól" (Jimmy Carter)
A magyar koronázási jelvényeknek, különösen a Szent Koronának mindig is kiemelkedő jelentősége volt történelmünk során.
Az ország szent koronája (Sacra Regni Corona) jelképezte az alkotmányos közhatalmat, a teljes állami szuverenitást. Soha nem a királykoronázások kapcsán használt egyszerű fejékként tekintettek rá. Csak a szent korona által történt megkoronázással szállt át a királyra a teljes királyi hatalom. Történelmünk folyamánán többször is előfordult, hogy a szent korona hiányában más koronával koronázták meg a királyt, de a nemzet az ilyen koronázást sohasem fogadta el, ezt nem tekintette érvényesnek.
A Szent Korona kiemelt fontossága ellenére ismereteink szerint legalább 11 alkalommal, összesen 135 éven át volt külföldön. Tekintettel legitimációs jelentőségére ez még történelmi léptékkel mérve is nagyon hosszú idő. Érdekesség, hogy ezen alkalmak közül hétszer is királykoronázásra érkezett haza. A leghosszabb időt a XVI. században volt határainkon kívül. 1572 szeptemberétől 1608 novemberéig, a két Habsburg, Rudolf és Mátyás pozsonyi koronázásai között megszakítás nélkül összesen több mint 36 éven át előbb Bécsben, majd Prágában, a Habsburg-udvarban tartották a magyar felségjelvényeket.
Utoljára 1978. januárjában tértek haza a koronázási jelvények igen fordulatos körülmények között.
A koronázási jelvények kalandos tengerentúli utazása a második világháború végóráiban kezdődött. Az ereklye őrzői Magyarország német megszállását követően biztonságba akarták helyezni a Szent Koronát. Először a budai várban ásták el a nemzeti kincseket. A nyilas hatalomátvételkor mindez kiderült és Szálasi Ferenc végül a Szent Korona jelenlétében tehette le esküjét az akkorra már részben szovjet ellenőrzés alatt lévő ország vezetésére.
A Koronát rövidebb időre több alkalommal elrejtették, tartós biztonságba helyezésével csak 1944 őszén kezdtek foglalkozni. 1715 óta a koronaőröknek esküt kellett tenniük, hogy a koronát nem viszik ki az országból. Csak fenyegető veszély esetén, a nádor, illetve később a miniszterelnök előzetes tudtával szeghető ez meg. „Váratlan és nyílt veszély esetére, a veszély elmúltáig” az országon belül, ideiglenes elhelyezésre volt ekkor lehetőség.
A front közeledte miatt Szálasi november elején a Magyar Nemzeti Bank veszprémi sziklaóvóhelyére szállíttatta a Szent Koronát. Serédi Jusztinián hercegprímás és Mindszenty József veszprémi püspök azt javasolta, hogy az ereklyéket - megakadályozandó, hogy hadizsákmánnyá váljanak - Pannonhalmán, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló bencés főapátság épületében helyezzék el. Szálasi ezt elutasította és a menekülő nyilas vezetéssel december elején a nyugati határszélre vitte a Szent Koronát. Előbb egy kőszegi óvóhelyen, majd a közeli Velem községben őriztek. A Szent Korona végül 1945. március 27-én hagyta el Magyarországot, hogy megkezdje több évtizedes száműzetését.
Az ereklyéket titokban a Salzburg mellett fekvő Mattseebe szállították. A náci kapitulációt megelőzően még sikerült elrejteni a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket egy benzines hordóba, amit egy sziklafal tövében ástak el. Az eredeti tárolóeszközben egyedül a kardot hagyták meg a koronaőrség tagjai, amit fogságba esésüket követően átadtak az amerikaiaknak.
Rövid időn belül a Szent Korona és a többi ereklye rejtekhelyét is felfedték az amerikaiaknak. A magyar koronázási jelvények a bajorországi Augsburgba, majd a Deutsche Bank frankfurti trezorjába kerültek. Az amerikaiak halogatták a végleges döntést a Szent Korona sorsáról. A washingtoni vezetés szemében is nagy tekintélynek örvendő Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek egy időben szorgalmazta, hogy azt adják át a Vatikánnak, amit komolyan fontolgattak is az amerikaiak.
Végül mégis átszállították az Egyesült Államokba, ahol a legmagasabb biztonsági szinten védett Fort Knox katonai támaszpontra került. Itt őrzik az amerikai aranytartalékok jelentős részét évtizedek óta. 4500 tonnát is meghaladja az itt tárolt aranytömbök súlya.
Washingtonban már az elejétől fogva nem hadizsákmányként tekintettek a Szent Koronára, hanem mint a magyar nép különleges helyzetben lévő tulajdonára, amelyet az Egyesült Államokban, mintegy „letétben” őriznek. Komolyan vették, hogy „megfelelő időben” visszaadják jogos tulajdonosának, a magyar népnek. Bár a magyar fél többször is kérte az ereklyék visszaszolgáltatását, az amerikaiak érthető okokból nem akarták visszaküldeni a koronázási jelvényeket a kommunisták kezében lévő Magyarországra. Ezt az álláspontot a magyar emigránsok jelentős része is támogatta kezdetben. Az ellenzők véleményét Ronald Reagan így fogalmazta meg: „Az elnyomás elleni rendíthetetlen küzdelem nemes magyar hagyományát tükrözi Kováts Mihály, Kossuth és napjaink élő szabadságharcosai ezreinek élete. Szent István koronájának visszaadása indokolatlan és teljesen felelőtlen sértés e hősök emléke és leleményes, tehetséges magyar-amerikai közösségünk nemzeti büszkesége ellen.”
Az 1970-es évek közepére a magyar-amerikai kapcsolatok kilábaltak abból a gödörből, amelybe 1956-ot, majd 1968-at követően jutottak.
A koronázási ékszerek visszaadására a döntést Jimmy Carter elnök hozta meg. Számára az ereklyék visszajuttatása nem politikai, inkább erkölcsi kérdés volt, hiszen azok egy nemzet múltjának, államiságának szimbólumai, amelyek távollétét jogos nem támasztotta alá nemzetközi szerződés.
Az 1978. évi visszaszolgáltatás egyszerre jelentette a hidegháború enyhülését, segítette elő a Kádár-rendszer nyugati legitimációját, ugyanakkor jelentősen bomlasztotta is. Az amerikai fél csak komoly feltételek árán volt hajlandó átadni a koronázási jelvényeket. A koronát a magyar népnek és nem az államhatalom képviselőinek szolgáltatták vissza.
A Szent Korona 1978. január 5-én este érkezett haza Magyarországra az Amerikai Egyesült Államok elnökének második különgépe, az Airforce Two fedélzetén. Másnap, január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter ünnepélyesen adta át a Szent Koronát és a koronázási jelképeket az Országházban a magyar nép képviseletében. Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének. Politikai és egyházi vezetők mellett Illyés Gyula költő, Varga Imre szobrász, Kocsis Zoltán zongoraművész és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós is ott volt az átadáson. Az államvezetés részéről hiányzott Kádár János, aki a korabeli diplomáciai feljegyzések szerint az amerikaiak kifejezett kérésére maradt távol a ceremóniától. Ez fontos volt Washingtonnak, hiszen nem akartak gesztust gyakorolni egy kommunista vezetőnek. De meg kell jegyezni, hogy mindez Kádárnak sem volt ellenére.
A Szent Korona átadásának napján Liszt Ferenc Koronázási miséje hangzott fel a Mátyás-templomban. A tévé csak kétórás késéssel „közvetítette” a történteket, ha netán valami olyasmi hangzana el az amerikai beszédek között, amit jobb, ha nem hall a dolgozó nép.
A Szent Koronát a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Az Országgyűlés által 1999. december 21-én elfogadott törvény értelmében 2000. január 1-jén ünnepélyes keretek között (a jogarral és az országalmával együtt) a Parlament kupolacsarnokába került, a nagyközönség itt is folyamatosan megtekintheti. A koronázási palást továbbra is a Nemzeti Múzeumban látható.