- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Szeptemberi jeles napok
- A Szent Kereszt felmagasztalása
A Szent Kereszt felmagasztalása
„…miközben imádkozott, az Úr egy fénylő kereszt és egy felirat látomását küldte a császárnak, mely arra figyelmeztette őt, hogy ezen jel által győzedelmeskedni fog.” (Eusebius Pamphilius)
„Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres” - írta Szent II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában."
„Istenünk, te azt akartad, hogy egyszülött Fiad a kereszten váltsa meg az emberiséget. Add, hogy mi, akik megismertük szeretetének titkát itt a földön, elnyerjük az üdvösséget a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen"
A keresztet nem tehetetlenségből és nehéz sorscsapásként viseljük, hanem mint olyan szenvedést, amely Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatunkból ered. A kereszt nem véletlen szenvedés, hanem szükségszerű. (Dietrich Bonhoeffer )
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét 335 óta üli a keresztény egyház annak emlékére, hogy a Golgotán megtalált keresztereklye fölé Jeruzsálemben Nagy Konstantin páratlan szépségű templomot építtetett, melyet szeptember 13-án szenteltek fel a Szent Kereszt titulusára. Másnap, szeptember 14-én ünnepélyes processzió keretében a szent ereklyéket felmutatták a hívők seregének.
Jézus Szent Keresztjét három évszázadon át elveszettnek hitték. A keresztre feszítés után a kereszt egyszerűen eltűnt - nyoma veszett. Nem lehetett tudni hol van, mígnem egy napon I. Konstantin római császár úgy nem döntött, hogy megkeresi azt...
Története
Rómát akkoriban társcsászárok irányították, az egyeduralom megszerzéséért vívott harcaikban Róma a polgárháború szélére sodródott. Konstantin a császári címét eldöntő csata előtt a legenda szerint egy jelenést látott a napkorong körül. A keresztény Isten szimbólumát, a keresztet, és alatta egy mondatot: “In hoc signo vinces!”. Azaz: „E jelben győzni fogsz!” vélt felfedezni. Aztán Jézus a császár éjszakai álmában ismét megjelent, és elmagyarázta a császárnak látomása értelmét, aki az isteni üzenet hatására megtért. Katonáit arra utasította, hogy Krisztus jelével a pajzsukon harcoljanak. És Konstantin másnap nem kis szerencsével győzelmet aratott. A csata körülményei mindenesetre elég indíttatást eredményeztek a kereszt felvételére és felkeresésére. Konstantin felvette a keresztény hitet, megszüntette a keresztények üldözést és vallásszabadságot hirdetett. Nem sokkal később pedig már a Római Birodalom államvallásává vált a kereszténység. A csatatéren kivívott győzelme nemcsak a császári cím megszerzése, de később a keresztény vallás és a Római Birodalom fennmaradásának szempontjából is kulcsfontosságúnak bizonyult.
A Szent Keresztet végül Nagy Konstantin édesanyja, Szent Ilona találta meg a Golgotán egy mély gödörben. A legendás történet szerint a Kálvária földjéből nemcsak a három kereszt, hanem az INRI-tábla is előkerült, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem tudták azonban megállapítani, hogy a három kereszt közül melyik volt Krisztusé. Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz, aki az egyiktől meggyógyult. Így sikerült azonosítani Krisztus keresztfáját.
A Szent Kereszt legendáját Rufinus szerzetes-tudós - aki közel 20 évet töltött az Olajfák hegyén - 402-ben írt egyháztörténetében írta meg. Később számos író alakított a történeten, de az eredeti így hangzott:. „Ilonának, Konstantin anyjának, ennek a mélyen hívő, jámbor asszonynak és bőkezű adakozónak, akinek gyermekében már ekkor fel lehetett ismerni a későbbi Konstantint, isteni látomása volt, amely azt sugallta neki, hogy keljen útra Jeruzsálembe. Itt az a feladat várta, hogy megtudakolja a város lakóitól, hol feszítették keresztre Krisztus szent testét. Nehéz volt megtalálni a helyet, mert a hajdani poroszlók egy Venus-szobrot állítottak föléje, hogy a Krisztushoz imádkozó keresztényekről azt lehessen gondolni, hogy Venust imádják. Ezért ritkán jártak oda, és csaknem megfeledkeztek róla.
Mikor pedig, mint ahogy a fentiekben elmondottuk, a kegyes hölgy odasietett arra a helyre, amelyet egy mennyei jel megmutatott neki, lebontatott mindent, ami nem oda való volt, és ami megszentségtelenítette a helyet. Mélyen a kőtörmelék alatt három keresztet talált szabálytalan elrendezésben. Ám a megtalált kincs feletti örömét megkeserítette, hogy a kereszteket nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Igaz, a tábla is mellettük feküdt, amelyre Pilátus görög, latin és héber betűkkel feliratot íratott, de ez sem adott elegendő bizonyosságot annak eldöntésére, melyik volt az Úr keresztje. Ilyen tanácstalan helyzetben isteni jelre van szükség. Történt pedig, hogy egy előkelő hölgy a városban súlyos betegségben szenvedett, és a halálán volt. Makariosz, ez idő tájt az itteni egyház püspöke, látván a császárné és valamennyi jelenlévő kétségeit, így szólt: »Hozzátok ide mind a három megtalált keresztet, és Isten megmutatja majd, melyik hordozta az Úr testét.
Makariosz püspök imát mond, és csoda történik: amikor az „üdvösség fáját” odaviszik a beteg asszonyhoz, meggyógyul. Amikor a császárné látta, hogy kérésére ilyen félreérthetetlen választ kapott, királyi pompával csodálatos templomot építtetett a hely felett, ahol megtalálta a keresztet. A szegeket, amelyek átjárták az Úr testét, elküldte a fiának, aki ezek egy részéből zablát készíttetett a lovának, és ezt használta, amikor csatába indult, a többivel pedig a sisakját erősíttette meg ugyancsak azzal a céllal, hogy a csatában viselje. A császárné a megváltás fájának egy darabját is elküldte a fiának, a másik részét pedig a megtalálás helyén hagyta ezüst ládában őrizve. A keresztnek ezen darabjáról rendszeresen megemlékeznek a hívők, és mély hódolattal illetik.”
A keresztfa
A kereszt az emberiség egyik legősibb és legismertebb szimbóluma. A krisztusi megváltás után hozzá kapcsolódó lényegiség által pedig a keresztény művészet minden területének legmeghatározóbb jelképévé vált. Összetett jelentésének legelemibb része az életfa, Ádámmal kapcsolatosan a tiltott gyümölcs fája, illetve belőle indulva a teljes megváltási folyamat, mely átöleli a kereszténység legfőbb elveit.
A keresztfa eredetének egyik legendaváltozata szerint a tudás fájáról hozott és a haldokló Ádám nyelve alá tett három almamagból háromágú fa nőtt: egyik ága cédrus, a másik ciprus, a harmadik olajág volt (A cédrus Jézus királyságát jelképezi, a ciprus föltámadását, a fenyő halhatatlanságát. A változatokban szereplő pálma vértanúságának, az olajfa a békének a jelképe, melyet ő hirdetett meg az emberek között). Ebből ácsolták a keresztfát, a halál fájából az élet fáját.
Az ide kapcsolódó egyik legenda Jacobus de Voragine után így szól: „Ádám fia, Szet egy angyaltól egy, a paradicsomi életfáról származó ágat kapott azzal az ígérettel, hogy ha gyümölcsöt terem, az majd helyrehozza Ádám vétkét. Szet apja sírján ültette el az ágat, mely szépen növekedve fává alakult, s még Salamon király idején is ott állt. Ő csodálta a terjedelmes fát, majd hidat építtetett belőle egy tó fölé. Sába királynője volt, aki álmot látva felismerte a fa jelentőségét, mely szerint ezen fog függni a világ Megváltója. Krisztus kínszenvedésének idején a fa felmerült a tó mélyéről, s a zsidók négy fa (pálma, cédrus, ciprus, olajfa) közt ezt használták fel a kereszt ácsolásához. Krisztus halála után a zsidók a keresztet a Golgotán ásták el.
A Szent Kereszt szétosztása
A dinasztia pozícióinak megerősítésére törekvő Szent Ilona a birodalom legfontosabb városaiba küldött egy-egy darabot a Szent Kereszt megtalált töredékéből. Egy számottevő darab Rómában, a császárnő lakóhelyén, a Sessorium-palotában maradt. Az egykori palota helyén ma Róma hét kijelölt zarándokhelyének egyike, a Santa Croce in Gerusalemme bazilika áll. Itt őrzik a kereszt titulusnak nevezett részét, mely a hagyomány szerint az INRI felirat egy darabja lehetett. Ezt nem tették közszemlére, míg a jeruzsálemi darabokat egy évben kétszer - nagypénteken és szeptember 14-én - szigorú szabályok mellett megtekinthette a zarándokok tömege. A három részre osztott ereklyéből Jeruzsálembe és Konstantinápolyba került egy darab.
Jeruzsálemben a Golgotán a keresztereklye fölé Nagy Konstantin páratlan szépségű templomot építtetett, melyet 335. szeptember 13-án ünnepélyesen szenteltek fel a Szent Kereszt titulusára. Másnap mutatták fel először a népnek a megtalált keresztereklyét - felmagasztalták a világ előtt gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet.
Az ereklyetartóban a Szent Kereszt egy szilánkja.
614-ben a perzsák elrabolták az ereklyét, melyet Hérakleiosz császár 628-ban szerzett vissza. Hatalmas diadalmenetben akarta visszavinni Jeruzsálembe, de egy angyal megállásra kényszerítette, s figyelmeztette, hogy Krisztus milyen alázatosan vonult be a városba. Végül a császár a vállára vette és mezítláb, szegényes ruhában vezeklőként vitte vissza az ereklyét Jeruzsálembe.
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét Konstantinápolyban már az V. században tartották. A 7. század végén alakult ki a szokás, hogy a nagyobb számú keresztereklyét őrző városokban ünnepélyes keretek közt felmutatták a hívőknek az ereklyéket, hogy hódolhassanak Krisztus szenvedése és halála Fája előtt. A felmagasztalás ünnepének neve is innen származik.
Az idők során a pápák tovább adományoztak darabkákat a keresztfából. Jelentős töredékek vannak a római Szent Péter- és a velencei San Marco-bazilikában, Conzában, Nápolyban, Velletriben, a párizsi Notre Dame-ban, a brüsszeli St. Guduleben, Donauwörthben, Wiblingenben, Scheyernben, Maria Laachban, a trieri Szt. Mátyás-templomban, Limburgban és Kölnben. A párizsi Saint Chapelle 13. századi templomát IX. Szent Lajos a töviskorona és a szegek számára építtette.
Keresztereklyét több magyarországi templomban is találhatunk. A Külső-Ferencvárosi plébánián egy különleges, 15. századi Szent Ilona-szobor tartja kezében a Szentföldről származó cédrusfából készült feszületet, melyben amelynek ereklyetartója a Golgota keresztjének szilánkját őrzi. Ugyanitt a főoltár ereklyetartójában található a Szent Kereszt egy másik szilánkja, amit 70 évvel ezelőtt hoztak magukkal a hívek egy szentföldi zarándokútjukról.