Szent Cecília

Domenichino: Szent Cecília egy kottát tartó angyallal

„Zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg.”

„Én nem halok meg, hanem csak elváltozom. Port adok az arany fejében. Ha nektek valaki aranypénzt kínálna cserében ugyanolyan súlyú rézpénzért, vajon nem kapnátok-e az alkalmon, és nem mondanátok-e el rokonaitoknak is, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen nagyszerű cserének? Jézus Krisztus, a mi Istenünk ilyet ad nekünk; amit neki ad az ember, azt ő kimondhatatlanul értékesebbre cseréli.”

Cecília (más néven: Cicelle, Célia) római ókeresztény szűz és vértanú, aki a középkor végén lépett a Tizennégy Segítő Szent csoportjába, s egy ártatlan fordítási hiba következtében — mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán -, más értelmezés szerint „szíve a lakodalmi muzsika közepette is csak az Úrnak énekelt", lett a szent zene védőszentje. 545 óta november 22-én ünnepeljük.

A Ceciliusok nemesi családjában született szép, törékeny, erényes lány szüzességi fogadalmat tett, fiatalon eljegyezte magát az Úrral, a családja nyomására mégis hozzá kellett mennie a pogány Valerianushoz. Nászéjszakájukon elmondta férjének, hogy az ő szeretője egy szent angyal. Valerianus ezt csak akkor hitte el, mikor megkeresztelkedvén ő is meglátta az angyalt, aki liliomból és rózsából (a szüzesség és vértanúság jelei) font koszorúval koronázta meg őket. Cecília ezután Valerianus kérésére öccsét, a gőgös Tiburtiust, és másokat is megtérített. A fiatal lányt perbe fogták és kivégezték.

A legenda szerint három napig tartó sikertelen próbálkozás (gőzben való megfojtás, forró olajban főzés) után le akarták fejezni Cecíliát. A hóhér háromszor sújtott le nyakára, de azt is túlélte, a negyedik próbálkozás tilos volt. Még három napig élt, végül barátai karjai közt halt meg. Halála előtt mindenét szétosztotta a szegények között, házából templomot alapított, I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt, s még utolsó perceiben is térített. 230 körül halt meg és a Kallixtus katakombában lévő családi sírboltban temették el.

Szent Cecília római temploma

A IX. században I. Pascal pápa (a keresztény egyház történetének 99. pápája) az általa építtetett, Cecíliának emléket állító bazilikába vitette át az épen maradt holttestet, melyet állítólagos lakóházuk fölé - s talán a szent vértanúságának helyszínén - emeltek. Holttestét arannyal átszőtt szövetbe göngyölték, s a vérrel átitatott kendőket a lábához helyezték. Anélkül, hogy a helyzetét megváltoztatták volna, egy márványlapra fektették, és úgy helyezték el a szarkofágban, amelyben átvitték a trasteverei bazilikába.

1599-ben Paolo Emilio Sfondrati bíboros felnyittatta a Szent Cecíliának tulajdonított koporsót, és ugyancsak épen találták meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor hunyta volna le a szemét. Kéztartása: bal kezén egy, jobb kezén három ujját kitárva, a három személyű egy Istenről üzen a világnak. A szobrász Stefano Maderno is jelen volt az eseménynél, a látottakat lerajzolta, s az alapján alkotta meg remekművét.

A szegedi néphit szerint Dávid királlyal a Holdban él, ahol Dávid hegedül Cecília pedig táncol (ld. Bálint Sándor). Bélapátfalván Cecília napját tűzvész ellen fogadalmi ünnepként ülik meg.

Képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban orgona, lant és rózsák kíséretében jelenítik meg, s olyan zeneszerzők adóznak emlékének, mint Händel: Szent Cecília napi óda, Purcell: Óda Szent Cecília napjára, Gounod: Szent Cecília mise, Liszt Ferenc: Szent Cecília legenda, továbbá John Dryden, Scarlatti, Britten és mások.