- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Augusztusi jeles napok
- Szent Ágoston püspök és egyháztanító
Szent Ágoston püspök és egyháztanító
„Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani."
„Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége."
„Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet."
„Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen."
Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz."
„Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függne."
„Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: szeress és tégy, amit akarsz!"
„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el."
„Forog a világ, de áll a kereszt!"
„Mindenekelőtt Isten szeressétek, aztán a felebarátot”
„A szabadság legmagasabb fokát akkor értük el, ha azt tudjuk mondani: Uram, legyen meg a Te akaratod!"
„Minden írásomhoz nemcsak hívő olvasót kívánok, hanem olyanokat is, akik függetlenül kijavítanak. […] Nem kívánom azonban, hogy az olvasó velem szemben elfogult legyen, de azt sem, hogy bírálóm magával szemben elfogult legyen. Ne szeressen engem jobban, mint a közös hitünket, de ő se szeresse magát jobban, mint az igazságot."
„Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett."
„A csodák nem természeti törvényekkel állnak ellentmondásban, csupán azzal, amit a természetről tudunk."
Aurelius Augustinus, vagy egyházi nevén Szent Ágoston (Tagaste, Numidia, 354. november. 13. - Hippo, 430. augusztus 28.) hippói püspök, egyházatya, filozófus. A négy nagy nyugati egyházatya (Szt. Ambrus, Szt. Ágoston, Szt. Jeromos, Nagy Szt. Gergely) egyike. A fáradhatatlan kutató, töprengő elme a keresztény filozófiai gondolkodás egyik megalapítója, szinte az egész középkor ideológiája belőle táplálkozott. Beépítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak gondolt nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. Gondolkodói hagyatékának számos eleme máig él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen a platonizmusa, a kegyelemről szóló tanítása vagy a predesztináció tana. Katolikus és protestáns irányzatok sora hivatkozott műveire, amelyeket a 17. századtól gondos kezek gyűjtöttek egybe és adtak közre egyre alaposabb és teljesebb nyomtatott kiadásokban. Közösségi életeszményének lényege a szemlélődés (vita contemplativa) és a lelkipásztorkodás (vita activa) összekapcsolása volt. Ezt a vonalat követik - többek között - az ágostonos, a premontrei, a dominikánus, a trinitárius szerzetesek közösségei és az egyetlen magyar alapítású és a rendszerváltás óta újra működő szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend tagjai is.
Észak-Afrikában, a mai Algéria keleti részén egy numídiai kisvárosban, Tagastéban született. Apja, Patricius nem volt keresztény, egész haláláig katechumen (keresztény beavatás szentségeire készülő felnőtt) maradt. Csak közvetlenül a halála előtt keresztelkedett meg, ami akkoriban nem volt ritkaság. Anyja, a később szentté avatott Mónika keresztény családból származott, fiát gyerekkorától kereszténynek nevelte, de Ágoston nem keresztelkedett meg. (Ebben az időszakban még nem volt szokás a gyermekkeresztség.)
Ágoston könnyen és jól tanult. Rendkívül temperamentumos természetet örökölt, igen fegyelmezetlen volt. Tanulmányait Tagastéban kezdte, majd Madaurában folytatott retorikai tanulmányokat. Tizenöt évesen kénytelen volt szüneteltetni tanulmányait, mert a család nem tudta anyagilag támogatni őt. Ettől kezdve édesanyja intései ellenére igencsak kicsapongó életet élt, hitétől eltávolodott. Idejét kétes hírű társaságban töltötte, anyja vallásosságát sokáig dajkamesének tartotta. Tizennyolc évesen házasságon kívül fia született, akit Adeodatusnak (Isten ajándéka) nevezett el.
A léha élet mellett a tanulást és a tudomány fontosságát nem hanyagolta, húszas éveiben már a retorika professzora volt, Platón, a neoplatonisták és a Biblia lelkes tanulmányozója. Ismerte az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Cicero egy dialógusa keltette fel benne a bölcselet iráni érdeklődést. A Szentírás olvasása ekkor még csalódást okozott neki tartalma, még inkább nyelvezete és stílusa miatt. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Vergilius azonban elindította képzeletének szárnyalását.
Közben tanár lett Tagastéban, ahol tizenhárom éven át tanított. Karrierje gyorsan ívelt fölfelé: a kis provinciabeli városból előbb Karthagóba, majd Rómába, végül 384-ben a birodalom akkori fővárosába, Milánóba került.
Karthagóból indult el kalandos szellemi utazására: először a manicheusok tanítását követte, majd később az akadémikusok szkepticizmusát tartotta elfogadható világmagyarázatnak. Amikor azonban kinevezték Milánóban retorika professzornak, akkor már a neoplatonizmust hirdette.
Édesanyja imái és könnyei mellett Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Ágostont megragadta Ambrus szónoki tehetsége, fellépése és műveltsége, később pedig Szent Antal élete nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. Egyre inkább érlelődött benne a megtérés gondolata, az utolsó lépés történetét Vallomások című művében írta le. Egyik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza magányt keresve. Sírt és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: „Meddig még, Uram?” A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,13).
Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: „Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget.” Nehéz erkölcsi vívódás után 386 nyarán véglegesen döntött. Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Lemondott állásáról, visszavonulva az isteni bölcsességnek szentelte magát. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében ezek után, mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: „Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.”
Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együtt visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyire. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, húsvét vigiliáján Ambrus püspök keresztelte meg.
Hazaindultak Észak-Afrikába, édesanyja, Mónika meghalt út közben Ostiában. Maga Ágoston a következő év őszén látta meg újra a szülőföldjét. Mindenét eladta és barátaival szerzetesi életet kezdett, éppen úgy, mint Nagy Szent Vazul. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt.
391-ben pappá szentelték Ágostont, 395-ben pedig Hippo püspöke lett. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Írásaiban megismerhetjük az egyetemes és az afrikai egyház összes korabeli vitáját. Különösen sok nyomot hagyott bennük a donatista szakadás és a pelagianizmus eretneksége. Az előbbi az afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a kegyelemtan területén hirdetett tévtanításokat. A teológiai művek írása közben is az a cél vezette Ágostont, hogy korának és a jövendő egyháznak szolgálatára legyen. Igaz, saját kora teológiai problémáit oldozgatta, de mindenütt olyan szellemi-lelki tapasztalatok mutatkoznak meg műveiben, amelyek minden kor hívőihez szólnak.
A körülötte lévő papokkal és más egyházi személyekkel, vagyonukról lemondva, szigorú szabályzat szerint, kolostori közösségben, aszkézisben, bizonyos elzártságban éltek. Püspöki teendői mellett Szent Ágoston nem hanyagolta el a teológiát sem: 113 könyv és 218 levél maradt utána.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Paviában, az egykori longobárd fővárosban van, ahova Luitprand longobárd király vitette 740 körül. A kései századok a „kegyelem doktora” címet adományozták neki. Rómában legkésőbb a 8. század óta ezen a napon ülik ünnepét.
Ágoston legendáját a Legenda Aurea és Temesvári Pelbárt nyomán az Érdy-kódexben is olvashatjuk. Ebből a szövegből azonban hiányzik a kagylóval játszadozó fiúcska utóbb sokszor idézett és ábrázolt története:
„Ágoston egyszer a tengerparton sétált és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. „Mit csinálsz?” - kérdezte Ágoston. „Kimerem a tengert” - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. „És gondolod, hogy sikerülni fog?” - kérdezte nevetve a szent. Miért ne hinném - válaszolt komolyan a fiúcska, aki Isten angyala volt - te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni. Ágoston megértette a példázatot. Amint házába hazaérkezett, egy könyvhöz sem nyúlt többé, mert a gyermektől többet tanult, mint a hiú és üres könyvekből.”