Sík Sándor: Magyar óda 1916-ban

Tépett vitéz, hősök legszépe hajdan,
Most tenmagadnak gyászos rejtelem,
Legelső mindig merni, hullni, bajban.
Mindig kimart az osztályos szeren;
Világ csodája, hétország reménye,
Nagyúr-gerinced be méggörnyedett!
Mondd, rozzant harcos, Jóisten szegénye:
Meddig tékozlod nemes véredet?

Itt állsz, egyhelyben, amióta lettél,
És omlik egyre melledből a vér.
Tán írva van, hogy mártírnak születtél,
Hogy gyilkoltassál, mindig másokért!
Itt állasz most is, vérző vén kolosszus,
Sarkad Kárpát kövébe nőtt bele,
Meztelen melled életedre-bosszús
Hét óriásnak marja pőrölye.

Roncsolt kezedben mázsás régi szablya;
A régi jó vas csak előkerült!
És húsod is a régi nyűg harapja,
És fojtogat a régi keserűd.
Karddal karod a sors betűit rója,
De amit írsz, másé a gondolat.
Melled sövénye más vetését ója,
S honn recseg a föld tenlábad alatt.

Fönn, árva hős, világ baját borongod,
Lenn: patkánynép mardossa combodat;
Setétlő véred úri garral ontod,
S hűlő eredre száz nadály tapad.
Más nép homlokát égnek magasítja
Döntő nagy erő, daliás mérés;
Teneked, tennen nagyságod avíttja,
Dalia-voltod is istenverés!

Zuhatag öklöd (oly súlyos a bajban!)
Hogy simul honn majd könyörögni szét!
Szavad elontod győző riadalban,
Honn a te hangod: koldus-halk beszéd.

Ott, vak titán, a Péliont meg Ossát
A véres égre másokért veted:
Honn köszönöd, mint alamizsna rosszát,
Aminek omló telje a tied.

Mindig is így volt: Kardod ha letetted,
Nagy voltod napja tüstént beborult.
Harcon akitől a legjobb is retteg:
Tomporon rúghat minden nyomorult.
Ám kérnél, hogyha kérni kell bilincset,
Jobbtól, akit szolgálni becsület,
De vagyonod és véred és gerinced
Akiket hizlal: tennen szemeted.

Ó tehetetlen hősök népe, népem,
Édes szülém, létedért rettegek!
Az ítélet setét esztendejében
Mit kérjek Égtől áldásul neked?
Győzelmet? Jaj, én boldogtalan, látok:
Kísértet jár a győzelem megett:
Gőg, szenny és minden ártó régi átok,
Régi penész és újdon őrület.

Jóságos Isten, végzetek vétője,
Téged hívlak, de kérni nem merek.
Add nekünk, amit ránk írtál előre,
ítélet és irgalmazás tied.
Jóságos Isten, jövendőnek atyja,
Hívlak, a nagy dőlésnél légy jelen,
Add: önmagát e nemzet megragadja,
És meg ne ölje, add, a győzelem!

1916. október