Boldog Salkaházi Sára

„Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Alleluja! Íme, itt vagyok, engem küldj!"

„Azt csak az őslakos kassaiak tudják, hogy Kassa és a kassai magyarság mit köszönhet… »az idegenből ideszakadt« polgároknak, akik gyárakat építettek, üzleteket alapítottak, harangot öntöttek, vasat kovácsoltak, jogot védtek, tanítottak, várost igazgattak és hirdették Isten igéjét… Minden igaz kassai mindörökké szerelmese Kassának!”

Boldog Salkaházi Sára (Kassa, 1899. május 11. - Budapest, 1944. december 27.) a Szociális Testvérek Társasága nővére, közel száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas uralom idején, vértanú. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996. végén indította el, boldoggá avatására 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilikában.

Élete a Szociális Testvérekig

Az osztrák eredetű, de magyar érzelmű Schalkhaß család az 1840-es években költözött át Kassára. Az áttelepüléskor magyarosították nevüket Salkházra. A családon belül is magyarul beszéltek, büszkén viselték a magyaros ruhákat. Schalkház Lipót által családi vállalkozásként Schalkház Szálló néven nyitott fogadó, Magyarország akkori egyik legfényűzőbb szállodája biztosította a gondtalan megélhetést. A Schalkház Szálló a művészek kedvelt találkozóhelye lett és hamarosan a magyar kultúra kassai fellegvárává vált. Paradox módon 1963-ban, fennállásának 90. ​​évfordulóján a város egyik nevezetességét képező ikonikus épületet lebontották.

Ebbe a milliőbe született Schalkház Sarolta 1899. május 11-én Kassán ifjabb Schalkház Lipót és a bécsi Stiller Klotild gyermekeként. Élete végéig büszkén hangsúlyozta magyar voltát és kassai származását. A katolikus családnak több gyermeke is született, de Sárán kívül csak ketten maradtak életben, a többiek kisgyermekként meghaltak.

Sára alig volt 2 éves, amikor édesapja meghalt. Az özvegyen maradt édesanya a szállodát részvénytársasággá alakította, így biztosítva annak működtetését. Igazgató tagsági keresetéből nevelte gyermekeit férje óhajának megfelelően továbbra is magyar szellemben, a legjobb oktatást igyekezett biztosítani számukra. Sára tanulmányait Kassán az Orsolya nővérek iskolájában végezte. Itt szerezte tanítónői diplomáját a világháború alatt, 1917 júniusában. Megélte a vesztes háború utáni nagy szegénységet, látta a frontról hazaérkező sebesült katonákat, szembesült az 1918-1919-es kommunista forradalom visszásságaival. Szülei hajdani szállodáját szovjetházzá minősítették. 1918 őszén a csehek bevonultak a szülővárosába, a magyar nemzetiségűek elnyomásban éltek, sokakat kiutasítottak az országból. Egy esztendeig működött tanítónőként, majd (az impériumváltás után a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt) elhagyta a pályát.

Határozott fellépésű fiatal lányként írják le, akinek ambíciója ekkor még az volt, hogy újságíró, író lesz. Mikor elvesztette állását, könyvkötészetet tanult, huga kalapüzletében is dolgozott és közben írogatni kezdett. Felvidéki magyar lapokban adták közre novelláit, tárcáit, életképeit. Első írása 1919. február 2-án jelent meg Syphax álnév alatt a kassai Esti Újságban. Többnyire a kisebbségi sorsra jutott magyarokról, a szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt nagy átérzéssel. Életmódja ugyanakkor az újságíróké volt. „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene” - írta akkori életéről később. 1922-1923 fordulóján néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt. Vőlegénye gazdatiszt lett, Sára pedig hamarosan ráeszmélt, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldte a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezett szívében egy belső, hívó hang is és inkább éledező szerzetesi hivatása felé fordult. Ő maga így ír erről egy visszaemlékezésében: „És ha az Úristen foglalt le magának?... Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő. Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál... Talán foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz, ... talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek szétoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be.”

Új úton

1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Ez új irányt hozott életébe. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot. Lélekben egyre közelebb került a Magyarországon Slachta Margit (aki 1920-tól az első női képviselő volt a Magyar Országgyűlésben) által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága szelleméhez. A budapesti anyaházban stílusát túl modernnek találták, de nem voltak elutasítóak vele szemben. 1929-ben elfogadták jelentkezését a novíciának, a szegvári rendházhoz csatlakozhatott. A Szent Benedek lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői, pedagógiai adottságait. 1930 pünkösdjén tett első fogadalmát megelőzően néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi karitászt szervezte. Két évvel késobb már Komáromban végzett hasonló munkát. Eközben meg kellett küzdenie korábbi élete árnyaival: „Keresztül kellett gázolnom önmagamon... hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre" - írta. Kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára léphessen. Hatalmas munkát végzett, a karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Kimerültsége miatt 1934-ben Kassára helyezték vissza. Fáradtságát bizonytalanságként értelmezték és nem engedték, hogy letegye az örök fogadalmát. De nem változtatott semmit fogadalmas életvitelén. Ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt. Teljes hűségben és alázatban végezte tovább munkáját.

Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak.

1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. Az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen tevékenykedett. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították. 1940 pünkösdjén letehette az örök fogadalmat, életmottóját Izaiás prófétától kölcsönözte: Alleluja! Ecce ego, mitte me! (Íme itt vagyok, küldj engem!)

A bécsi döntés után Kárpátalján végzett szociális munkát, a Técsői és a Rahói járás szociális előadója volt.

A vészkorszak

A rend minden eszközzel küzdött a nemzetiszocializmus terjedésének embertelen következményei ellen. Az ezzel járó veszélyeket a testvérek tudatosan vállaltaá. Sára 1940 áprilisában így írt naplójában: „…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.

1941 elejétől a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket, lelkinapokat tartott az országban, három év alatt öt új szegényotthont nyitott összesen háromszáz férőhellyel és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését. Írásaival határozott katolikus ideológiai programot adott az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás - teljes titoktartással - a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember 14-én megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában: „...Felajánlom magamat, mint a Társaság áldozatát!... Ha a Testvérek üldöztetése következne be ..: fogadd el az én halálomat... váltságul a testvérek - különösen az öregek, betegek és gyengék életéért és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket...“

A Társaság már 1939-ben nyíltan szembe ment az országban többnyire elfogadott antiszemitizmussal. Azt hirdették, hogy a keresztény alapokon álló Szociális Testvérek Társasága nem teheti magáévá a zsidótörvényt. A német származású Salkaházi Sára náciellenességét egy szimbolikus gesztussal is kifejezte: németes nevét 1942-ben, amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket, Schalkháziról Salkaházira magyarosította.

Csatlakozott a Keresztényszocialista Párthoz, de a politikába sosem kívánt belefolyni. Közszereplését is mindössze a munkásosztályért való fellépések jelentették. Ennek ellenére munkássága révén méltó társa lehet a magyar nőkért legtöbbet tevő asszonyoknak, mint például Hugonnai Vilma és Slachta Margit, valamint a jótékonysági és kulturális tevékenységükről ismerteknek, mint Lorántffy Zsuzsanna, Kanizsai Dorottya és Kossuth Zsuzsanna.

1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. A szentté avatást ünneplő 1944-es rendezvénysorozat keretében március 19-én a mai Erkel Színházban előadták Sára Fény és illat című misztériumjátékát Szent Margitról. A Szövetség ezt követő gyűlését betiltották.

A német megszállás idején a Szociális Testvérek összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal bújtatott, mintegy ezer üldözöttel. Közülük legalább százan, zsidó nők és gyerekek, Sára testvérnek köszönhetik életüket, aki ekkor a Bokréta utcai munkásnőotthont, a Katolikus Nővédő Otthont vezette. 1944. december 27-én zsidók után kutató nyilasok körbevették az otthont, négy embert és Bernovits Vilma hitoktatót őrizetbe is vettek. Sára nővér az akció végén érkezett, elkerülhette volna a letartóztatást, de nem menekült el; így, mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták.

Halála

Halálának körülményei sokáig nem voltak ismertek. Húsz évvel később a zuglói nyilasper egyik vádlottja mondta el a bíróságnak, mi történt. A foglyokat este a Fővámház elé terelték, levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Mielőtt a sortűz eldördült, egy alacsony, fekete hajú nő - Sára nővér - a kivégzők felé fordult, a szemükbe nézett, letérdelt, az égre nézett, és keresztet vetett. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.

Emlékezete

Hősies, embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé.

1996-ban, bátor magatartása és helytállása elismeréséül a belügyminiszter posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott neki. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot nevezetek el róla.

Sára nővér a magyar állam politikai önkényének lett áldozata, a Szociális Testvérek Társasága 1997-ben jelképes kárpótlásban részesült.

Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa. Az ünnepélyes kihirdetésére 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét tízezres tömeg elott Erdő Péter bíboros mutatta be. Ez volt az első Magyarországon celebrált boldoggá (illetve szentté) avatás 1083 óta.

2008. december 27-én Erdő Péter bíboros prímás szentmise keretében felavatta a budapesti, újpalotai boldog Salkaházi Sára római katolikus plébániatemplomot és közösségi házat

2013-ban felavatták szobrát a kassai dómban.

2010 óta Ferencváros díszpolgára.