Sajó Sándor: Magyar zászló

Iskolai ünnepre

Mikor csatába viszik a katonát,
Fölesketik az ezred zászlajára:
Hogy tűzön-vízen, minden poklon át
Követi híven s harcait megállja;
S küzd, fárad érte mindig emberül,
Hogy tiszta színén soha folt ne essék;
E célért élni rendületlenül
Nehéz dicsőség, boldog kötelesség.

Ím, itt a zászló, ifjú katonák!
Esküdjetek a magyar lobogóra:
Hogy követitek minden poklon át
S egyiktek sem lesz soha árulója!
Nem kell nagyhangú esküt tennetek:
Csak nézzetek rá édes, tiszta hévvel
És dobbanjon meg ifjú szívetek
Magyarságtoknak büszke érzetével!

Hitvány, akit ez érzés nem hevít,
Ha nincs, mit szívét lángolásra szítja;
Hidegen nézi zászlónk színeit
S megszentelt selymét ronggyá aljasítja.
Ki lelke mélyén ember és magyar:
Eszményeinknek képét festi rája,
S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal,
A harcot érte hűséggel megállja!

Nemzetlétünknek fenséges jele,
Magyarságunknak büszke foglalatja.
A honfiérzés egybeforr vele
S keble oltárán szentséggé avatja;
A csüggedőben megifjul a hit,
Edzettebb lesz a harcok lelke tőle,
Munkára serkent, bíztat és tanít
A rajta lengő bűvös szó: előre!

E szóra egykor, hősök harcterén
Csodákat művelt égő honszerelmünk;
Ma más munkára int az őserény,
Más fegyverrel kell diadalra kelnünk.
Előre! tettre! - vívd a nagy csatát
Ezernyi munka hős verejtékével:
Emeld magasra sorsunk zászlaját
A szíved, elméd, karod erejével!

Szeresd e zászlót, magyar ifjúság!
Jertek köréje, harcok katonái!
Honszeretetnek zengve himnuszát,
Szent hivatás itt hadisorba állni!
Csókdossa napfény: legyen ragyogó,
Lengesse hírnév: egész világ lássa!
Egyetlen kincsünk ez a lobogó:
Ezzel kell jutnunk szebb föltámadásra!

Nemzetlétünknek fenséges jele,
Nagy álmainknak féltett lobogója!
A szem, ha ránéz lélekkel tele,
Rebbenjen Isten kék egére róla;
S hálát rebegve míg magasba hat
A honfiérzés szárnyaló fohásza:
Keljen belőle magyar öntudat
És nyíljon ajkunk ilyen vallomásra:

E hármasszín a lelkemen ragyog,
Számomra nincs szebb ezen a világon;
E lobogót én, mert magyar vagyok,
Hűséggel védem, szeretettel áldom;
Kalaplevéve hódolok neki,
Mint a hívő a Krisztus keresztjének,
Mert magyarságom hitét lengeti,
S a jövendőt is akként hirdeti,
Hogy ő az út, az igazság, az élet!