Sajó Sándor: Kapisztrán

Öltvén magadra durva szőrcsuhát,
Indultál tenni sok-sok hős csudát,
S mert sorsod lett, hogy sose lelj nyugalmat,
Elküldött Isten közibénk - magyarnak.

Kapisztrán János, lelkes bús barát,
Ki dicsőségünk büszke sugarát
Nagy Hunyadinknak rontó kardja élén
Lángoltad egykor Belgrád szirtfalára:
Ha látod most, hogy ásott sírja szélén,
Jobb sorsot már tán Istentől se várva,
E bűnös hitvány, gyönge nemzedék
A múlt kincsét mily gyáván elfecsérli:
Hiszed-e, hogy nincs minden veszve még?
Mondd, harcok hőse, tudsz-e még remélni?

Ha jó magyar vagy, harsogjon szavad,
Égessen, mint a tüzes áradat,
Ezer év lelke zúgjon most belőled,
Korbács a korcsnak, hit a csüggedőnek,
Haragban égve, szégyentől pirulva,
Krisztus keresztjét tartsd magasra újra,
És mint a kardot megforgatva, fennen
A sok lator közt úgy sújts szét vele,
Hogy tapsoljon rá Isten fönt a mennyben,
És minden gazság pusztuljon bele!

Először ránk sújts, romlott magyarokra,
Kik pártoskodva, önmagunkba rogyva,
Egymás közt pörlünk gonoszul s bután,
Óh, lelkesíts meg!… Akkor azután,
Mint csillagfény a tévelygőt az éjben,
Vezess bennünket Jézus szent nevében!

Seregek élén csuda látomány,
Magasra tartott kereszttel kezedben:
Idézlek most e szent emlékezetben,
Segíts bennünket sorsunk bús során!
Zúgd eszméletre, hős pap, a magyart,
Hogy megváltás csak egy van itt: a kard!
Ha ez kiröppen rejtő hüvelyébül,
E széttört ország újra egybeépül!

Én népem, hajrá! - sok Belgrád van itt,
Határainkon tenger a pogány;
Hallod Kapisztránt? - biztat, hív, tanít,
Hogy megdöbbenj a nemlét iszonyán!
Hív észak és dél, nyugat és kelet,
Óh! mindenünnen jaj sikolt az égre,
Most minden jajszó bosszúvágyban égve
Hevítse harcra honszerelmedet!

- Kapisztrán János, lelkes vén barát!
Nagy hivatást mért néped sorsa rád:
Új Szent Lászlóként járj a harci élen!
Bús néped lelkét lángolásra szítsad,
Egész világnak harsogón tanítsad:
Lesz Magyarország - Isten úgy segéljen!

(1921)