Rákóczi hazatér

Thaly Kálmán nyomán

Greguss Imre: Rákóczi lovon
Greguss Imre: Rákóczi lovon

Messze idegenben, a prágai jezsuitáknál nevelkedett Rákóczi, és a bécsi udvar mindent megtett, hogy hazájától elidegenítse. Amikor tizennyolc esztendős korában hazatért, először sárospataki várában szállt meg. Már Sárospatakon tapasztalta, hogy a magyar népet kegyetlenül sanyargatja az idegen zsoldos katona, de még ennél is többet látott, amikor Szerencsre, Munkácsra ment.

Mit látott, mit tapasztalt Rákóczi?

A zsoldos büntetlenül verhette, kínozhatta a magyar jobbágyot; ha az panaszt tett, halállal lakolt. De hiába fordult a paraszt, a jobbágy a vármegyéhez is, mert azokat a megyei urakat, akik a nép pártját fogták, az idegenek elnevezték rebelliseknek, lázadóknak, és őket is törvény elé állították. Ott pedig olyan igazság volt, hogy egy német vallomása többet nyomott a latban, mint az összes magyar tanúk egybehangzó állítása.

Rákóczi igazságérzetét felháborították a törvénytelenségek, a megtorlatlan rablások és kegyetlenkedések. Amikor pedig a magyar nép sok gondját, baját, szenvedését napról napra látta, egyre azon töprengett, milyen módon szolgáltathatna igazságot ennek a saját hazájában kegyetlenül üldözött népnek, az ő népének.

De kivel oszthatná meg az érzéseit? A magyar urak elhúzód­tak tőle, nem bíztak benne, mert idegenben nevelkedett, viselete is olyan volt, mint a bécsi uraké.

Végre egy vadászaton Rákóczi találkozott Bercsényi Miklóssal, a felső-magyarországi megyék fő hadbiztosával. Bercsényi­nek éppen az volt a hivatala, hogy a polgári lakosság és a katonaság vitás ügyeit rendezze; sokszor szolgáltatott igazságot az üldözötteknek, még többször érezte, tapasztalta, hogy gyenge ott az igazság, ahol fegyveres áll szemben a fegyvertelennel.

Rusz Károly: gróf Bercsényi Miklós
Rusz Károly: gróf Bercsényi Miklós

Éppen ilyen szövetséges, ilyen barát kellett Rákóczinak: mintha a sors állította volna őket egymás mellé, mindig összetartottak, a közös célokért együtt harcoltak, és még a bujdosásban is közös volt a sorsuk. Együtt készítették elő a szabadságharcot: XIV. Lajos francia királlyal kerestek szövetséget.

De a bécsi udvarnak mindig ügyes kémei, besúgói voltak, Rákóczit is feljelentették, és a császár a bécsújhelyi börtönbe záratta. Abba a börtönbe, amelyből anyai nagyapját, Zrínyi Pétert vérpadra hurcolták. Hiába követelte Rákóczi, hogy ügyét magyar bíróság elé utalják, őt is hasonló végzet fenyegette, mint a többi magyar rebellist, mert bécsi bíróság készült ítélkezni felette. Álruhában, kalandos úton Rákóczi elszökött a bécsújhelyi börtönből, és Lengyelországba menekült. Barátja, Bercsényi Miklós már ott várt rá, mert az elfogatás elől sikerült egérutat vennie.

1703 tavaszán Rákóczi éppen egy vadászatról tért haza, amikor jelentették neki, hogy két magyar parasztember járja a várost, minden házba bekopogtatnak, és Rákóczi Ferencet keresik. Amikor végre megtalálták, sírva borultak a lábához. Szakadozott beszéddel, sírva mondták el panaszukat, de elmondták azt is: csak Rákócziban bíznak, egyedül ő válthatja meg a szenvedő magyar népet.

Végre megnyugodtak a követek, akkor egy baltát kértek, azzal kettéhasították kézbeli botjukat. Ezekben a botokban hozták el Rákóczi jobbágyainak siralmas leveleit. Mennyi szomorúság, keserűség és mennyi remény volt ezekben a levelekben!

A jobbágyok megírták, hogy az egész magyar nép olyan, mint a pásztor nélkül való nyáj, ide-oda kóborog, de ha a falvakban gyűlést tartanak, mindig Rákócziról tárgyalnak, mindenki tőle vár segedelmet. Az idő pedig megérett, mert a szenvedéseket tovább tűrni nem lehet. Megérett azért is, mert a császárnak más háborúságai támadtak, Magyarországról sok katonáját kivonta; most jött el az alkalom a támadásra.

Rákóczi kardja és címere
Rákóczi kardja és címere

A követek szava, a levelek tartalma megindította Rákóczit, de ő mindig megfontoltan, okosan cselekedett, most sem akart semmit elhamarkodni. A követeket kedvező válasszal küldte vissza Magyarországra, de melléjük adta hűséges lovászát is, hogy híreket hozzon hazulról, kémlelje ki a németek állásait, a csapatok létszámát.

Amikor a lovász visszatért, és jelentette, hogy a helyzet kedvező, Rákóczi felkelésének tervét mindenütt lelkesedéssel fogadják, akkor már nem lehetett késlekedni.

Rákóczi nyílt parancsot és zászlókat küldött haza, aztán maga is útra kelt, hogy élére álljon a nép szabadságharcának. Amikor az ország határára érkezett, bizony kicsiny sereggel találkozott, csak ötszáz puskás és ugyanannyi botokkal, bal­tákkal felfegyverkezett ember várta. De hamar híre futott érke­zésének, és nemsokára Bereg és Ung vármegye népe csak úgy tódult a zászlaja alá. 1704-ben már az egész ország Rákóczi zászlaja alatt állott, s ez büszkén hirdette a jelszót: „Pro patria et libertate” - A hazáért és a szabadságért.