Rácz Aladár

Rácz Aladár cimbalomművész, Kossuth-díjas (1948), érdemes művész (1952), kiváló művész (1953).

Született Jászapátiban 1886. február 28-án, meghalt Budapesten 1958. március. 28-án

Cigányzenész családból származott. 3 éves korában cigányprímás apjától - aki brácsás volt - tanult muzsikálni hallás után, mert a kottát még nem ismerte. Úgy emlékezett, az volt akkor a szokás, hogy a gyermeket megkérdezték, milyen hangszeren szeretne játszani. Az asztalon feküdt egy ócska cimbalom, ami nagyon tetszett neki és rámutatott, azt szeretné. Apja megmutatta hegedűn, hogyan kell a nótákat játszani. Igyekezett fél óra alatt ledarálni az egészet, mert a gyerekek az utcasarkon fütyültek, hogy menjenek már fürödni. Ott hagyta a cimbalmot, mint ki jól végezte dolgát.

Körülbelül nyolc-kilenc éves korában ugyanabba a zenekarba vették fel, melyben apja játszott. Azt mondták, hadd fejlődjön a gyerek, itt a zenekarban legalább minden nótát megtanul, amit nem ismer. Tizenhat éves volt, mikor Pestre került és először az EMKE kávéházban játszott. „Az volt akkor számomra a világ közepe. Nekem nagyon tetszettek itt a fényes lámpák. Valami szénféle égett bennük. Én petróleumlámpás kis házba születtem, így hát persze meg voltam illetődve a fénytől, a ragyogástól” - emlékszik Rácz Aladár az ötven évvel ezelőtt készült interjúban.

Első koncertjét a jászberényi Lehel kávéházban adta, majd 14 éves koráig a helyi cigányzenekarban cimbalmozott. Ekkor elindult a fővárosba szerencsét próbálni. A pesti EMKE kávéházban muzsikált esténként, és világhódító tervekről álmodott. Egy impresszárió felfedezte, és Párizsba szerződtette. Az egzotikus magyar cigánymuzsika vonzotta a közönséget.

Jászberényben és Budapesten cigányzenekarokban játszott. Tagja volt 36. Rácz Laci zenekarának is. 1910-től Párizsban, 1914-től Svájcban magyar, majd francia cigányzenekarokban játszott.

Rövidesen Spanyolországban, Skóciában, Egyiptomban, Svájcban vendégszerepelt. Híres muzsikusok nyilatkoztak róla elismeréssel. Saint-Saens a cimbalom Liszt Ferencének nevezte.

Az I. világháború alatt Svájcban megismerkedett Ernest Ansermet professzorral, Jaques-Dalcroze-zal, Igor Sztravinszkijjal, akik felfigyeltek játékára, művészetének tökéletesítésére ösztönözték és a komoly muzsika irányába terelték. Sztravinszkij cimbalmozni tanult tőle, s komponált is erre a hangszerre. 1926-ban Lausanne-ban adta első önálló cimbalomhangversenyét.

Ez a népszerűség nem elégítette ki Rácz Aladárt, többre vágyott. Könyveket vásárolt, tanulni kezdett. Egy genfi antikváriumban talált egy láda kottát, csembalódarabokat, és megpróbálta cimbalmon eljátszani őket. Kísérletezni kezdett. Újfajta cimbalomverőt készített, amely egészen más hangzásra volt képes. Elsősorban barokk műveket írt át cimbalomra, és ezáltal teljesen kitágította a régi népi hangszer repertoárját. 1927-35. között Franciaországban élt, második feleségével, Yvonne Barblan zongoraművésszel közösen léptek fel.

1935-ben a honvágy hazahozta Magyarországra. Néhányszor szerepelt a Rádióban, majd következett a sorsdöntő bemutatkozás, az első hangverseny a Zeneakadémia dobogóján. Ettől kezdve nemcsak koncertezett, hanem tanított is. Budapesten 1937-ben a Nemzeti Zenede, 1938-tól haláláig a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára volt, ahol számos kitűnő tanítványt nevelt. A cimbalomjátékot tulajdonképpen ő emelte művészi színvonalra, a cimbalom általa lett hangversenyhangszer. Barokk és preklasszikus mesterek főként csembalóra írt műveit adta elő többnyire felesége, Yvonne Barblan zongorakíséretével.

Élet utolsó éveiben súlyos beteg volt. Tanítványait a farkasréti kis házában fogadta, és itt látogatták meg a világ minden tájáról érkezett csodálói, mint pl. Yedudi Menuhin. A rádió is otthonából közvetített hangversenyeket.

Rácz Aladár 1958. március 28-án, Budapesten hunyt el. Hamvait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.