Pilinszky János

„Költő vagyok és katolikus.”

„Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.”

„Minden tetőről látni a napot.”

„Verseit tehát betiltották, költői jelenvalósága azonban változatlanul megőrződött a köztudatban, mint a katakombákba szorult kortársi magyar irodalom igazi értékrendjének kikezdhetetlen bizonyossága."
(Domokos Mátyás)

„Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat."

„A hivatalos irodalomkritika már-már túlzottan kihangsúlyozta háborús verseit: úgy tűnt ezzel akarnak politikai elkötelezettséget kölcsönözni a marxizmustól távol álló katolikus költőnek."
(Kibédi Varga Áron)

„A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre."

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. - Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.

„Költő vagyok és katolikus” - írta magáról Pilinszky János, aki az emberi lét alapvető kérdéseit próbálta megfejteni. Vallásossága azonban nem könnyítette meg számára a létezést: nemcsak saját sorsa és bűnei nyomasztották, hanem bevallása szerint a világé is. Talán ez is emelte ki őt a huszadik század második felének magyar költői közül.

1921. november 27-én értelmiségi családban született Budapesten. Elemi iskoláit Budapesten a Cukor utcai iskolában végezte. 1939-ben érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban, jogot, majd magyar irodalmat és művészettörténetet hallgatott, de az egyetemet nem fejezte be. A költő családjával a nyári szüneteket balatonkenesei villájukban töltötte 1931 és 1944 között. Ezen időszak emlékére nevezik a balatonkenesei iskolát Pilinszky János Általános és Zeneiskolának. Hatéves korában elveszítette édesapját.

Tizenkilenc éves korában, 1940-ben jelentek meg első versei az Élet, a Magyar Csillag, az Ezüstkor és a Vigilia munkatársaként. 1942-től az Élet szerkesztőségének állandó újságírójaként dolgozott, mígnem 1944 őszén katonaként Németországba került, ahol megismerte a koncentrációs táborok emberfeletti szörnyűségeit, betegeskedve, szörnyű körülmények között élte át a háborút. A tábori megrázó élmények együtt éltek vele egészen haláláig. Az itt szerzett tapasztalatai később meghatározták egész világképét és költészetét.

A háború után leszereléskor, 1946-ban jelentette meg a Szent István Társulat kiadásában a Trapéz és korlát című első teljes verseskötetét. E kötettel nyerte el 1947-ben a Baumgarten-díjat. Mindössze tizennyolc verset tartalmaz az 1940 és 1946 közötti időszakból, de azonnal megalapozta a szerző gyorsan klasszikussá érő költői hírnevét. Bár még érezhető rajta a magyar költészet nagyjainak (elsősorban talán József Attilának) a hatása, hangja már ekkor egyéni, kiforrott, feledhetetlen. Sötét szerelmes versei nem emberhez, inkább Istenhez szólnak, fájdalmát és magányát pedig nemcsak egyéni beállítódása, de háborús tapasztalatai is fokozták. "Pilinszky más" mondta róla Nemes Nagy Ágnes, kortársa, bajtársa és barátja a világon kívüli alakról, erről az "üldözött legendáról".

Verseinek egyik első, értő olvasója nővére, Erika volt, akinek öngyilkossága 1975-ben jóvátehetetlen űrt hagyott a költő lelkében, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset. Fontosabb művei: Rekviem, A nap születése, Tér és forma, Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Pilinszky írói és költői munkássága roppant változatos. Írt verseket, prózát, filmnovellát, költői oratóriumot, verses mesét, lírai színműveket, esszét, kisprózát, publicisztikát, interjút. 1980-ban Kossuth-díjat kapott.1981-ben szívroham következtében hunyt el Budapesten. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

1954-ben rövid életű házasságot kötött Márkus Annával. 1957-ben megírta híres verses meséjét Aranymadár címmel, november 1-től pedig az Új Ember c. hetilap munkatársa volt. 1959-ben elveszítette édesanyját is.

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

1956 után - a római tanulmányútjáról visszatérve - nemzedéktársaival együtt háttérbe szorul "pesszimizmusa" miatt; több mint tíz évig tartott ez a közlésmegvonás; ezalatt mindenféle irodalom körüli munkából élt. Második kötete tematikus és spirituális fejlődést mutat: itt jelentek meg legnagyobb, leghíresebb versei. A háború és a Holocaust vált számára a kreatúra gyötretésének és szenvedésének örök érvényű jelképévé. Ahogy egy esszéjében írja Auschwitzról: "engem húsz év messzeségéből is lenyűgöz a kőblokkok hidege, és megbénítanak a foglyokról készült legális és illegális fotókról kitekintő gyermekalakok, akik mintha most is ott kísértenének az auschwitzi hóban, véglegesen és tanácstalanul, szemük-szájuk egy-egy sötét sebével". Pilinszky mélyen meghatározta a második világháborút követő magyar irodalmat; mély katolicizmusa és intellektuális gyötrődése egyszerre rokonítja őt a misztikával és az abszurddal.

A 60-as évektől kezdve számos alkalommal járt Nyugat-Európában és a hetvenes évek közepén járt az Amerikai Egyesült Államokban is. A hetvenes évek elején Párizsban megismerkedett Simone Weil írásaival, amelyek nagy hatást gyakoroltak világképének alakulására. 1972-ben a Sorbonne-on tartott előadást "A kelet-európai kultúrák néhány adottsága" címmel. Bár Pilinszky elsősorban költőként szerzett elismerést magának, versein és cikkein kívül életművéhez tartoztak színművei, valamint a Rekviem című filmforgatókönyv és több filmvázlat is.

1971-ben József Attila-díjat kapott. 1976-ban versei megjelentek angol nyelven is. 1980-ban házasságot kötött Ingrid Ficheux-vel, akit Párizsban ismert meg. Rengeteget utazott. Bejárta Lengyelországot, Svájcot, Belgiumot, látta Újvidéket, Bécset, Párizst, Londont, Rómát, sőt Amerikába is eljutott.

Még életében jelent meg lírai költeményeinek gyűjteménye "Kráter" címmel. Az Összegyűjtött versei mellett itt jelentek meg az addig csak folyóiratokban közzétett versei, verses meséi és lírai műfordításai is. Az "Életképek" című színművét, halála után pár hónappal, 1980-ban bemutatták az Egyetemi Színpadon is. 1947-ben Baumgarten- díjat kapott, 1971-ben József Attila díjjal jutalmazták, majd 1980-ban megkapta a Kossuth-díjat is.

"Minden versének ugyanaz a gyémántkemény centruma: a posztapokaliptikus csend, ahol a szeg még mindig ott van a tenyérben, és a seb néma. Pilinszky vallásának fénye ebből a kristályból sugárzik elő. Az egyetlen irány az lenne, ha eltávolodna az átütött tenyértől - el a testtől; de ez nem az ő útja." (Ted Hughes)