Péter Rózsa

Péter Rózsa (Bp. 1905. február 17. - Bp. 1977. február 16.): matematikus, egyetemi tanár (ELTE 1955?), az MTA levelező tagja (1973), a matematika "nagyasszonya". Azok közé a kivételes egyéniségek közé tartozott, akik egyformán kiemelkedőt alkottak kutatóként, pedagógusként és könyvíróként.

"Én nemcsak azért szeretem a matematikát, mert alkalmazni lehet a technikában, hanem főleg azért, mert szép. Mert játékos kedvét is belevitte az ember és a legnagyobb játékra is képes: megfoghatóvá tudja tenni a végtelent."

Péter Rózsa (eredeti családi nevén Politzer Rózsa) 1905. február 17-én született Budapesten. A Mária Terézia Leányiskola elvégzése után 1922-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen először kémiát tanult, de hamar rájött, hogy igazából a matematika az, ami érdekli. Így tanulmányainak végén, 1927-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett.

Diplomájának megszerzését követően kezdetben polgári iskolai tanárként tevékenykedett és közben az 1935-ben summa cum laude megvédett doktori értekezésén dolgozott, amelynek témája a rekurzív függvények vizsgálata volt. Munkájának egyik eredménye, hogy a zürichi Nemzetközi Matematikai Kongresszuson tartott előadása alapján a matematika egyik önálló ágának fogadták el a rekurzív függvények kutatását. Sokszor hangoztatta, hogy "a gyakorlati hasznosság ellen is vét az, aki háttérbe akarja szorítani a 'tiszta matematikai' kutatásokat."

Úgy tűnt, Péter Rózsa pályája zsidó származása miatt (a kor fasiszta törvényei az ő életére is jelentős hatással voltak), derékba törik: 1939-ben állásából elbocsátották és gettóba kényszerült. Ebben az időszakban írta meg talán legnépszerűbb tudományos ismeretterjesztő és számos nyelvre lefordított könyvét (1977-ig 10 nyelven 21 kiadást ért meg), amelynek címe Játék a végtelennel. A szakma kritikusai szerint munkája alapmű, és a matematikai ismeretterjesztés talán legszínvonalasabb munkája.

A vészkorszak túlélését követően, a világháború után rövid ideig középiskolában tanított, majd rövidesen a szerveződő budapesti Pedagógia Főiskola tanszékvezető tanára lett, amelynek 1955-ös megszűnését követően egészen 1975-ös nyugdíjba vonulásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika professzora lett. A magyar női matematikusok közül elsőként - 1952-ben - védte meg akadémiai doktori értekezését, majd 1973-ban a levelező tagjává választották. "Úgy gondolom, a mai megváltozott helyzetben az Akadémia feladata: őrködni azon, hogy a valódi tudományos értékek és csakis azok kapják meg az őket megillető helyet és teret" - nyilatkozta.

Munkásságát nemcsak itthon, hanem külföldön is ismerték és elismerték. Tudományos fokozatai és eredményei mellett 1951-ben Kossuth-díjja1, 1967-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1970-ben és 1973-ban Állami Díjjal ismerték el. 1953-ban megkapta a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó-díját. Béke-díjjal is kitüntették.

Élete vége felé azzal foglalkozott, hogyan lehet szakterületén kihasználni a számítógép nyújtotta lehetőségeket. Utolsó műve erről a témáról írt monográfiája lett, végül 1977. február 16-án (egy nappal 72. születésnapja előtt) érte utol a halál.

Sokan úgy tudják, hogy Budapesten egy Kodály-körönd létezik: a Szinyei Merse Pál-Felső Erdősor utcák és az Andrássy út kereszteződésében. Jóval kevesebben hallottak a másik Kodály-köröndről, amely a Farkasréti temető 20-as számú parcelláját öleli körbe. A hely nevét az itt hagyományos (sírhantos) módon eltemetett Kodály Zoltánról kapta és a mellette kialakított hasonló sírhelyek övezik a középen stílusosan kialakított - akadémikusok végső nyughelyéül szolgáló - kolumbáriumot. Ennek délre néző oldalán, a 4-es számú fülkét fedő márványlap őrzi Péter Rózsa emlékét és rejti a hamvait tartalmazó urnát.

Játék a végtelennel

"A könyv a nem-matematikus érdeklődésű intellektuális embernek szól: az irodalom, a művészet, a humánum emberének. Sok szépet kaptam arról az oldalról, most viszonzásul átnyújtom a matematikát. Hadd lássák meg: nem vagyunk olyan messze egymástól. Én nemcsak azért szeretem a matematikát, mert alkalmazni lehet a technikában, hanem főleg azért, mert szép. Mert játékos kedvét is belevitte az ember és a legnagyobb játékra is képes: megfoghatóvá tudja tenni a végtelent. Végtelenségről, ideákról hiteles mondanivalói vannak. És mégis annyira emberi, korántsem az a bizonyos kétszerkettő: magán viseli az ember alkotásának soha le nem zárt jellegét." - írta 1943-ban Péter Rózsa könyvének előszavában. Érdekesek a keletkezés körülményei, hiszen a szerző kijelenti, hogy a megírás ötlete Benedek Marcell íróval folytatott levelezése során merült fel. Ezért is kellett úgy írnia szeretett tárgyáról, hogy komolyabb előképzettséggel nem rendelkező olvasók is követni tudják, s kedvük teljék olvasásában. Hogy bátor kísérlete mennyire sikeres volt, az is bizonyítja, hogy a számtalan magyar kiadáson túl idővel jó néhány idegen nyelvre is lefordították, s hazánkban generációkkal szerettette meg a matematikát.

Hegedűs Géza író így vélekedett: "Az emberiség két részre oszlik, az egyik fele tud matematikát, a másik fele nem. A földi népek, és a marslakók között aligha van nagyobb távolság, mint e két tábor között. És Péter Rózsa az egyenlethívők táborából vállalkozott arra, hogy a matematika egész problematikáját elmesélje azok számára, akiknek még csak érzékük sincs a számok tündérvilágához. A legérdekesebb az, hogy ez az eleve reménytelennek látszó feladat sikerült. És íme, a vakok látnak."

Rendszeresen írt filmkritikákat, szabadidejében szívesen fordított verseket. Összességében mondhatni, személyiségében megvalósult a humán és a természettudományos kultúra egysége. Rilke "Őszi nap" című versének fordítása Benedek Marcell szerint a sok ismert fordítás közül a legjobb. Győződjünk meg róla mi is:

Uram; itt az idő. Nagy volt a nyár.
A napórákra add, hogy árnyad hulljon,
és hadd zúduljon szél a rétre már.
Rendeld, hogy teljék a gyümölcs, ha késett;
még két nap érje délszakibb tüzed,
késztessed teljesedni és űzzed
nehéz borba a végső édességet.

Ki most tanyátlan, nem lesz annak háza.
Ki most magányos, hosszan az marad,
Virraszt, olvas, ró hosszú sorokat
És kergetőző lomb között cikázvafbr Nyugtalan járja a fasorokat.

Munkatársainak elmondása szerint szenvedélyesen kiállt az általa igaznak és jónak vélt ügyek és barátai mellett. Ha úgy érezte, valami helytelenségre, hibára, igazságtalanságra bukkant, szinte felrobbant, olyan hatalmas energiával kezdett harcolni a jó ügyért.

Utolsó éveiben főleg az a tudat éltette és foglalkoztatta, hogy sok mondani- és tennivalója van még számunkra. Akkor éppen a középiskolai matematikaoktatás megváltoztatása - jobbá tétele - állt tevékenységének középpontjában. Úgy tartotta, hogy ez a legfontosabb, mert az egész matematikai élet alapja. Azt, hogy most ezen az úton haladunk, nagy részben az ő indításának köszönhetjük. Fájdalommal kell elfogadnunk, hogy nincs már köztünk ez a csodálatos asszony, de munkájának és egyéniségének hatása még sokáig megmarad az utókor számára.

Forrás: termeszetvilaga.hu