Örkény István

„Nálunk az emberek nem akarnak semmit; agyonnyomta őket a történelem."

„Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg."

„Akitől az élet mindent elvett, azt szokta jóvátételképpen a bölcsesség italával megitatni. - A bölcsesség: az irigység hiánya."

„Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít."

„Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa."

„Nincs bennem indulat vagy harag senki iránt; több jót kaptam az emberektől, mint amennyit adni tudtam."

„Élet és halál kérdése, hogy az ember húsz és harminc közt mit olvas. Ezt nekem is megmondták, mikor húszéves lettem, de én sem hittem el."

„… a jó tanár hatása nem szakmai természetű, hanem az ifjúkori magatartás fejlődését befolyásolja. Másként kifejezve: egy jó angoltanár is nevelhet matematikai zseniket és viszont … "

„Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig."

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. - Budapest, 1979. június 24.) író, drámaíró, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, az egyperces novellák koronázatlan királya.

Örkény jómódú zsidó polgárcsaládban született a tízes évek elején. Édesanyja Pető Margit, édesapja Örkény Hugó patikus. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben.

Emléktáblája: a Szent Lukács Gyógyfürdőben
Emléktáblája: a Szent Lukács Gyógyfürdőben

1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.

A világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza. „Hatvanezer bajtársam fagyott meg ott, s az, hogy én életben maradhattam, a valószínűségnek egészen kis töredéke volt csak. Azóta sok év telt el, de én mindmáig adósuknak érzem magam, pusztán azért, mert túléltem őket."

1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá - ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.

Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot.

József Attila-díjjal jutalmazták 1955-ben és 1967-ben. 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. 1973-ban Kossuth-díjat kapott. 1979-ben végzetes kór támadta meg, de még halálos ágyán is dolgozott.

Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember - a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre.

Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat időszakát dolgozta fel. Szintén ebben az időszakban írt termelési regényt is, mely színvonalában mélyen alatta maradt más műveinek. 1952-ben jelent meg a Lila tinta című elbeszélése, amit az akkori kultúrpolitika ellenszenvvel fogadott. 1956 után első ízben 1963-ban jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nemcsak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot. Örkény István maga így írt az egypercesekről, Használati utasítás című, lényegében az Egyperces novellák ciklus „előszavának” tekinthető írásban: „A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet."

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

1964-ben írta, s 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta őrnagy úr). Néhány más művéből is készült filmes feldolgozás (például a Macskajátékból).

1971-től a Szépirodalmi Kiadó megkezdte életművének kiadását Időrendben címmel.

1949-ben az Ifjúsági-, majd 1951-1953 között a Magyar Néphadsereg Színházának a dramaturgjaként dolgozott. A Voronyezs című színművének bemutatását nem engedélyezték, s később is sokszor és sokat vitatkozott egy-egy darabja bemutatása érdekében. Jelentős sikert a Tóték című műve Thália Színház-beli bemutatójával aratott 1967-ben. Ettől kezdve viszonylag rendszeresen vitték színre darabjait Szolnokon, a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban.

Forrás: hirneked.hu