Orbán Balázs, a székely lélek apostola

„Öntudatos, forró ragaszkodás, igazi mély szeretet csak közelebbi ismeretségnek lehet eredménye, e szerént minél közelebb jutunk hazánk ismeretéhez, annál forróbbá válik szeretetünk iránta.”

„Mindnyájunknak kötelességünk, ha csak egy homokszemnyit is, odavetni nemzeti műveltségünk pompás épületéhez."

„A nemzetek életképességét és hatalmát ma már nem annyira a nyers erő, nem is kizáróan a hősiesség, hanem a népek miveltségi fokozata s szellemi fejlettsége szabja meg.”

„„Alig van ország, mely több természeti, történelmi és népéleti kincscsel birna, mint a Kárpátok által körülölelt magyar haza; alig van ország, mely az észlelve vizsgálódónak több érdeket nyujtana, mint hazánk, s mégis alig van a civilisatió körvonalába foglalt, sőt még azon kivül eső terület is, mely oly kevéssé lenne ismerve és méltányolva, mint éppen hazánk...”

„Szabadságszeretete őt a hatalom megingathatatlan ellenfelévé, hazaszeretete fáradhatatlanul kutató, tudós íróvá, fajszeretete apostollá teszi. Orbán Balázs nemcsak politikus, nemcsak tudós író, Orbán Balázs apostol, a székelység apostola. (Veress Gábor: Báró Orbán Balázs emléke)

Báró lengyelfalvi Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. február 3. - Budapest, 1890. április 19.) író, utazó, amatőr orientalista és néprajztudós, fotográfus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Élete

A lengyelfalvi római katolikus plébánia anyakönyve szerint 1829. február 3-án, Balázs napján született, régi udvarhelyszéki székely családban. Apja, báró Orbán János országgyűlési képviselő volt, aki huszárkapitányként részt vett a napóleoni háborúkban. Sebesülten tért onnan vissza. Hazatérte után feleségül vette a nehéz sorsú, német-olasz-görög családból származó Knechtel Eugéniát. Házasságukból öt gyermek született, közülük Balázs volt a második. Orbán Balázs dédapja, lengyelfalvi Orbán Elek főkirálybíró 1744. november 13-án nyert bárói címet Mária Terézia magyar királynőtől. Anyai nagyanyja, Foresti Mária, görög származású, Isztambulban megtelepedett gazdag nagykereskedő-család gyermeke volt.

Iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. A katolikus gimnáziumban kezdte, majd átiratkozott a református gimnáziumba, mert ott ógörögöt, matematikát és történelmet is tanulhatott. Tanulmányait azonban nem fejezte be, mert 1846-ban, 17 éves korában az anyai családi örökség átvétele végett családjával együtt Konstantinápolyba utazott. de már 1846 tavaszán elhagyta szülőföldjét. A muzulmánok által vélhetően megmérgezett nagyanyja örökségét azonban nem kapta meg. A tizenhét évig tartó pereskedés végül nem volt eredményes és csak a töredékét kapta meg a mesés vagyonnak.

Az örökségért vívott hosszú per befejezését nem várta be, hanem elindult legszebb ifjúkori álmai megvalósítására. Beutazta a Közel-Keletet és Görögországot. Eljutott Egyiptomba, ahol megmászta a piramisokat, a Szentföldön bejárta a bibliai helyeket, találkozott számos erdélyi magyar és román „beduinnal”, akik a besorozás elől szöktek meg. Harcolt rablókkal a sivatagban, baksist kellett adnia a pasáknak, bégeknek és oszmán-török meg egyiptomi csendőröknek, hogy ne nézzék kémnek és folytathassa útját. Tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit. Járt a görög szabadságnak két ragyogó helyén, Marathon mezején és a thermopilei szorosban. Ez az utazás örökre kitörölhetetlen nyomokat hagyott lelkében. Keleti élményeit később hat kötetben jelentette meg Utazás Keleten címmel. Az itt látottak hatására erősen antiklerikális nézeteket tett magáévá, melyeknek több művében is hangot adott.

Athénban egy nyugati lapból szerzett tudomást a magyar szabadságharc kitöréséről. A városból való távozását később így írta le: „Még egyszer felmentem az Akropolisba, hogy leboruljak a múlt századok teremtő szellemei előtt, hogy a nép dicsősége ezen templomában, a szabadság és honszeretet fényes oltáránál esküdjem neked örök hűséget s annyi dicső példa látásánál tanuljak meg téged imádni óh hazám! Szabadságodért örömest áldozom fel életemet, s neked szentelem magamat utolsó leheletemig."

Visszatért Isztambulba és egy 150 fős szabadcsapatot toborzott. Az útlevele késett, így embereivel csak Vidinig jutott el, amikor értesült a világosi fegyverletételről. Ezután a magyar emigránsokat segítette Törökországban szállással és munkahellyel. További élete meghatározó élménye volt, hogy Kossuth környezetébe került. Az angol konzul segítségével ártalmatlanná tette az emigráns politikus megmérgezésére kiszemelt bérgyilkosokat.

Mint katonakötelest, az osztrák külügyi hatóságok kikérték Törökországtól. Emiatt Londonba hajózott, ahol Petőfi barátjával, Teleki Sándorral barátkozott össze. Ismeretséget kötött Giuseppe Mazzinivel és Louis Blanc-kal. Utóbbitól tanulta meg a tudományos kutatás módszerét. A British Museumban keleti tanulmányokat folytatva, csaknem két évig dolgozott azon, hogy közel-keleti útleírását könyvtári munkával előkészítse. Londonból Jersey, majd Guernesey szigetére költözött, ahol francia forradalmárok körében élt. Négy évet töltött az emigrációban élő Victor Hugó és családja társaságában. A világhírű író fejére ekkoriban a bonapartista hatóságok 25 ezer frank vérdíjat tűztek ki. Viktor Hugo rajongó, bátor szabadságszeretetéért — mint fiát szerette — s állítólag egyszer tréfásan jegyezte meg, hogy kétszáz francia Orbán Balázzsal meg tudná dönteni III. Napóleon császárságát. Hugo fiainak ekkor már volt fényképezőgépük és a hatalmas, nehéz masina kezelésére Orbán Balázst is megtanították. Ő mindjárt arra gondolt, hogy milyen jól tudná ezt hasznosítani, ha egyszer végre sikerülne valóra váltani nagy célját: megírni Székelyföld történetét.

A családi örökség ügyében 1855-ben visszatért Isztambulba, ahonnan újabb öt év elteltével, 1859 őszén hazatért Erdélybe. Előbb megyei, majd politikai hivatalokat vállalt, 1861-1867 között Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője volt. Röviddel hazatérése után megírta, majd hat füzetben meg is jelentette az Utazás Keleten (1861) című munkáját.

Az enyhülés időszakát arra használta fel, hogy bejárja Székelyföldet. Öt év alatt - jobbára gyalog, olykor szekéren és lovon - eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. A terepen megvalósított lelkiismeretes és lelkes gyűjtéssel, valamint könyvtári és levéltári kutatással rendkívül gazdag dokumentumanyagot gyűjtött össze a Székelyföld hagyományvilágára vonatkozóan. Munkája eredményeként 1868-1873 között hat kötetben megjelentette „A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból" című főművét. Ez a szemléletében, nyelvezetében ízig-vérig romantikus mű adatgazdagságánál fogva jelentős forrása a néprajztudománynak és a művelődéstörténetnek. Napjainkban is a székely önismeret egyik meghatározó tényezője, erősíti a közösség történeti tudatát, és egyszersmind nagy értékben határozza meg a székelységről kialakított képet is. A mű jelentőségét emeli, hogy a benne leírt néprajzi és művészettörténeti alkotások (templomok, kápolnák, keresztek, harangok, szárnyasoltárok, mennyezetfestmények, feliratok, hímzések stb.) többsége azóta elpusztult. A magyar néprajzi fényképezés úttörőjeként számos népviseletet, vásári jelenetet, lakóházat, székely kaput megörökített. Egy szépirodalmi lap az akkori magyar közélet vezetőitől kérdezte, hogy ha minden szellemi alkotástól meg kellene válniuk s csak hét művet őrizhetnek meg, melyik hét könyvet tartanák meg: Jókai Mór, a halhatatlan regényíró a hét kiválasztott könyv közé sorolta Orbán Balázs Székelyföld leírását is. A mű „a jövőben aratást biztosító magot hintett el".

Álljon itt két értékelés a műről és szerzőjéről:

„Hazánknak egyik legősibb, legszebb s mégis legkevésbé ismert része volt eddig a Székelyföld: Orbán e műve megszünteté az ismeretlenséget. Vegye kézbe bárki e munkát, fussa végig ezen hangyaszorgalommal összehordott adatokat, s lehetetlen, hogy el ne ismerje azt a jelentékeny szolgálatot, melyet a Székelyföld monográfiája megírásával Orbán Balázs irodalmunknak, sőt mondhatjuk nemzetünknek tőn.” (Századok, 1868)

„Nemes ember a szó valódi értelmében. Individuum, akarattal és cselekvőképességgel. Arisztokrata születésű, de érzelmére plebejus, a legszabadabb demokrata... Célja az volt, hogy a székelységet maga magának megbecsülésére, saját értékének helyes felmérésére megtanítsa, hogy kötelességtudó, nemesen törekvő, becsületesen munkálkodó, független érzelmű polgárokká tegye, hogy ébren tartsa fajában a székely öntudatot. Azt akarta, hogy a nemzeti életben a székelyek újra számottevők legyenek. Régi eszményképek felkeltésével új nemzedéket akart nevelni, amely jogos önbizalommal eltelve, fölemelt fővel hirdesse továbbra is a székely dicsőséget.” (Szentmártoni Kálmán, 1929)

1867-től Kolozsvár főjegyzője lett, 1868-tól Pesten élt. 1870-ben marosvásárhelyi függetlenségi párti ellenzéki képviselőnek választották. 1872-től székelykeresztúri képviselő volt, de itt az 1881-es választáson székely honfitársai megbuktatták és a kormánypárti jelölttel szemben alulmaradt. „Végtelenül fájt lelkemnek, hogy a keresztúri választókerületben, éppen székely testvéreim, azok közt unitárius hitrokonaim buktattak meg. De én e megaláztatásomért, e kitagadásomért úgy kívánok bosszút állani, hogy a népnevelés előmozdítása által edzem meg jövőre e népet a hazafiságban." - mondotta a vereség után. A választási kudarc után 1890-ben bekövetkezett haláláig a Bihar megyei Berettyóújfalut képviselte a törvényhozásban. Közben az általa kiépített Szejkefürdőn dolgozott: történelmi tanulmányokat írt, sok újságcikket közölt az ellenzéki lapokban. Parlamenti beszédeit 1871-1887 között hat kötetben adta ki.

Ellenzéki és demokratikus politikai gondolkodását életvitele is kifejezte. Egyszerűen élt, étkezett, öltözködött. Bárói címét soha nem használta. Egyik keleti utazása alkalmával például bárói címét öt krajcárért adta el Vámbéry Árminnak. Demokratikus gondolkodását, a polgári szabadságeszmébe vetett őszinte hitét jól kifejezi jelmondata is: „A néppel és a népért!" Szabadelvű meggyőződése volt az oka annak is, hogy a család által a 18. századi nemesítés óta gyakorolt római katolikus hitről 1865-ben áttért az unitárius vallásra.

Késői elismerésként, csak 1888-ban lett az Akadémia levelező tagja. Székfoglaló értekezésében a magyarság finnugor származáselméletét valló Hunfalvy Pállal és követőivel szemben a hun-székely-magyar rokonság mellett érvelt.

A mindenki által megbecsült ember váratlanul hunyt el Budapesten 1890. április 19-én, néhány nappal egy betegen elmondott szenvedélyes parlamenti beszéd után. A halál is munka közben érte, amikor képviselőházi záróbeszédét készítette. Utolsó gondolata is a hazáé: „Csak az fáj — szólt a körülötte levőknek —, hogy záróbeszédemet nem mondhattam el Tán a szavazás másképp lett volna!”. Néhány képviselőtársa volt nála, amikor különös robajt hallva, látták, hogy Orbán Balázs íróasztala meghasadt, ruhafogasa darabokra tört. Abban a percben, minden haláltusa nélkül röppent az égbe Orbán Balázs tüzes lelke. Barátai bizonyára rágondoltak arra a római centurióra, ki a jeruzsálemi templom megrepedt kárpitjára mutatva, azt mondotta volt: „Nem lehetett közönséges ember, ki életét most befejezte!”

Végrendelete szerint családi birtokán, Szejkefürdőn temették el. A sors különös fintora, hogy halála után földi maradványainak nem csak egy temetésben, de négy újratemetésben is része lehetett. Miután családi kriptája 1908-ban tönkrement, ugyanitt a „Borvízoldalban" ismét eltemették, de rövid időn belül, egy földcsuszamlás alkalmával az új kripta is összeomlott. 1921. június 19-én harmadszor is újratemették, koporsóját ezúttal földbe helyezték. Sírja sokáig jeltelen volt. 1932-ben Haáz Rezső székelyudvarhelyi rajztanár tervei alapján Barabás Lajos ácsmester cinterem-szerű népies sírkertet készített, benne kopjafa alakú fejfa jelölte a sírt. A rajta lévő feliratot - „ITT NYUGSZIK/ ORBÁN BALÁZS/ 1829-1890/ SZÉKELYFÖLD!/ A TE LEGHÍVEBB FIAD/ PIHEN ITT, NYUGTASD/ MÍG A KÜRT RIAD!" - Tompa László fogalmazta. A II. világháború után ez a síremlék is gyors pusztulásnak indult. Halálának 150. évfordulójára, 1969-ben új síremléket állítottak neki, bronz arcképével, Orbán Áron székelyudvarhelyi szobrászművész-tanár tervei szerint. Sírján két kopjafa áll. Az új síremléket az teszi egyedivé egész Erdélyben, hogy székelykapuk hosszú sora jelöli az oda vezető utat. A síremlékhez legközelebb álló utolsó kapu eredetileg saját szejkefürdői nyári lakának bejárati kapuja volt, ezért Orbán Balázs kapujának is nevezik.

Orbán Balázs végrendeletében vagyonának nagy részét közcélokra hagyta. „... egész életem küzdelem volt a jóért, az igazért, a haza üdvéért [...], oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon származzék a szegény magyar hazára, amelynek egész életemben tevékenységemet szentelém [...] Családdal nem lévén megáldva, a magyar - közelebbről a székely - népet tekintem családomnak." - írta végrendeletében.

Emlékezete

Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen iskola, utóbbiban egy fotósklub is viseli nevét. Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa 2011-ben létrehozta az Orbán Balázs-díjat, amelyet olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.

A Vargyas-szoros Természetvédelmi Terület egyik barlangjának neve is Orbán Balázs nevét viseli.

2020-ban nyitották meg Szejkefürdőn az Orbán Balázs látogatóközpontot. A felújított épületben berendezett kiállítás Orbán Balázs életét és tevékenységét mutatja be, modern, interaktív elemekkel.