- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Nagyváthy János
Nagyváthy János
„…legboldogabb ember a mívelt gazda…”
„Ha az Irók úgy esmernék a’ Hazát, a’ mint van; és úgy tudnák, mint tsak én is, miért tsinálják ezt a’ Magyarok így, és nem amúgy; lehetetlen, hogy annyi Fészkét motskoló madár találtatna köztök. A’ melly ember a’ maga Nemzetét semmire sem betsûlvén, Hazáját Vadságnak, Hazafitársait keskeny kilátásúaknak, sõt tudatlanoknak kiáltja: nints esze, ha azt hiteti el magával, hogy ezekért õt’ a’ külsõk nagyra betsülik.”
„…főleg gazdasági természetű munkái és azonkívül igen gyakori tények bizonyítják, hogy a különböző tudományokban kiválóan jártas. Érdeklődési köre leginkább a természettanra, technológiára, gazdaságtanra és természetrajzra irányul. A matézisben is kiválóan gyakorolta magát, továbbá a filozófiában, statisztikában, államtudományban és vegytanban. Buzgón érdeklődik az anatómiai kísérletek iránt. A magyaron kívül a latin, német és francia nyelvet is beszéli, érti az olaszt és az angolt és (…) emlékezik a görögre és héberre is.” (Vörös Károly: Fejezetek Nagyváthy János életéből).
Nagyváthy János (Miskolc, 1755. január 19. - Csurgó, 1819. február 24.) mezőgazdász, szakíró, a magyar mezőgazdaság fejlesztésében a szakírás előfutáraként örökbecsű érdemeket szerzett. Az első magyar nyelvű rendszeres mezőgazdasági munka szerzője.
Elszegényedett ősrégi nemes család sarjaként Miskolcon született 1755 január 19-én. Apja, Nagyváthy Ferenc (aki a római katolikus hitről áttért az evangélikus vallásra) nemes származású asztalosmester volt. Iskoláit Miskolcon kezdte, majd Sárospatakon végezte, ahol jogi és teológiai tanulmányokat folytatott.
Sárospatak után két évig gróf Szapáry Istvánnál, a gróf két fia mellett volt házitanító. Ezután Losoncra került, ahol költészettant tanított. Szemei annyira megromlottak, hogy egy év múlva kénytelen volt tanári állásáról lemondani, s gyógykezelés céljából Pestre utazott. A gyógyítás ideje alatt eljárt a Pesti Egyetemre, ahol Mitterpacher agrártudományi előadásait hallgatta. Miután szemei meggyógyultak, katona lett és hét év múlva kapitányi rangot kapott a Duka ezrednél. Katonakorában lett szabadkőműves Bécsben, s rövidesen szabadkőművesként a kor haladó gondolkodású egyéniségeivel került kapcsolatba. Mint katona, s mint élelmezési titkár végigjárta Ausztriát, Belgiumot és Olaszországot. Mindenütt figyelemmel kísérte a gazdasági viszonyokat.
Közben látása ismét romlott, 1786-ban már azt hitte, hogy megvakul, ezért szemei gyógyíttatására ismét Bécsbe ment. Itt a szabadkőművesi páholyban találkozott Festetics György és Széchényi Ferenc grófokkal, régi ismerőseivel. Itt ismerkedett meg Jordán Péterrel, Laxenburg és Vösendorf uradalmak kormányzójával, aki őt egy Bécs melletti birtokra tette gyakornoknak.
1788 tavaszán elhagyta állását és utazni ment, különösen Belgium kötötte le vizsgálódó szellemét. Ezután Pesten telepedett le, itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, Báróczy Sándorral és Batsányi Jánossal a szabadkőműves páholyban.
Ettől kezdve csaknem kizárólag a gazdászati irodalomnak élt. 1790-ben - névtelenül - három felvilágosult utópista társadalompolitikai röpiratot jelentetett meg, 1791-ben adta ki fő művét, az első magyar nyelven írt rendszeres mezőgazdasági munkát, „A szorgalmatos mezei gazdát...". Ebben a földek fajtáitól és a talajváltástól kezdve a vetés, aratás, cséplés teendőin át a szőlőművelés, az erdészet és az állattenyésztés kérdéséig a mezőgazdasági termelés minden oldalát feldolgozta. Túlmutatott a hagyományos feudális gazdálkodáson, s kiállt a váltógazdálkodás és takarmánytermelés mellett. Festetich György gróf 1792-ben meghívta teljhatalmú jószágkormányzójának („Directornak”), az akkor alakult központi birtokirányítási szerv, a Keszthelyen működő „Directio” vezetőjének, ezért Keszthelyre költözött. Azok a talajjavítási és egyéb eljárások, gazdasági utasítások, amelyekről a Festetics-birtok ismert volt, Nagyváthy nevéhez fűződnek.
Hazánkban elsőként alkalmazta a kettős könyvvitelt. Az elmaradott és szerény jövedelmet nyújtó uradalmat korszerűen működő gazdasággá alakította, a birtokigazgatási rendszert megújította, a racionalizált üzemszervezési gyakorlat megalapozója volt.
A gróf Nagyváthy buzdítására Csurgón gimnáziumot és templomot épített. Előbbi 1792. október 1-jén nyílt meg, utóbbi 1796-ban készült el. Nagyváthy három év alatt a gróf elhanyagolt 162000 holdas uradalmát rendbe tette és jövedelmét tekintélyes mértékben emelte.
Tevékenységével előkészítője volt a Georgikonnak, de az intézet munkájában érdemben már nem vett részt.
Nagyváthy neve hamarosan bekerült az 1790-es évek bizalmas rendőrségi jelentéseibe. Festetics, aki szintén gyanús elemnek minősült Bécsben, a Martinovics-féle jakobinus szervezkedés vérbe fojtása után nem engedhette meg, hogy új vállalkozásában közvetlen szerepet szánjon a rebellisségre hajló jószágigazgatónak.
Így 1797-ben szerződésének lejártával negyvenkét évesen nyugállományba vonult. A gróftól végkielégítésül kapott birtokára, Csurgóra vonult vissza. Huszonkét évig, haláláig élt Csurgón egy tágas házban kerttel, szőlővel és 40 hold szántófölddel. Gazdaságát mintaszerűen művelte, valóságos paradicsomkertet rendezett itt be, melyben a mezőgazdaság minden ága képviselve volt. Miközben a szellemi és cselekvő közélettől igen távolra sodródott, aktívan részt vett a gimnázium ügyes-bajos dolgainak intézésében. Itt halt meg tüdőgyulladásban 1819. február 24-én. Síremléke 1939-ben méltán került át a csurgói református gimnázium parkjába. Sírfelirata így szól:
„Nagyváthy János, Nemes Zala megye törvényszékének ülnöke, a polgári munkák különböző fajai után húsz éven át maradék életét tisztes szegénységben, serényen töltötte el és a napokkal és a fáradalmakkal betelve jobb vidékre költözött az 1819. évben, február 24-én, élete 64. évében.”
Munkássága
A kezdetektől magyar nyelven írt, hogy az ismereteket minél szélesebb körben terjessze. „Rész szerint édes Anyai nyelvemhez vonzó szeretetemet bizonyítottam: rész szerint pedig Magyar Hazafi-társaimon könnyítettem, a’ kiknek a’ véres izzadással járó Mezei-munka idejeket, a’ gyámolatlan szegénység pedig az idegen Nyelvek tanúlására meg-kívántató Költségjeket el-nyeli.”
Első rendszeres magyar nyelvű munkája A szorgalmatos mezei gazda címmel 1791-ben jelent meg. Egész szakírói pályafutását végig kísérte az ebben megfogalmazott ars poeticája. Eszerint nem érdemes idegen nyelvű könyveket lefordítani, mert „mind azt, a’ mit más Nemzeteknél, vagy a’ kéntelenség, vagy a’ tudományos Gazdagság jónak talált, nem lehet általjában Édes Hazámra szabni”. Tükörfordításokat nem is készített. Inkább leírta a „magyar valóságot”, a hazánkban alkalmazott technológiákat, és ezek javításával igyekezett kijelölni a fejlődés leginkább járható útját.
Művében a földek fajtáitól és a talajváltástól kezdve a vetés, aratás, cséplés teendőin át a szőlőművelés, az erdészet és az állattenyésztés kérdéséig a mezőgazdasági termelés minden oldalát feldolgozta. Hatását és elismertségét mutatja, hogy a könyvet a XIX. század elején „a gazdák bibliájának” nevezték.
További munkái: „Magyar házi gazdasszony”, A Magyar Practicus Termesztő, A Magyar Practicus Tenyésztő és A magyar gazdatiszt már csak 1819-ben bekövetkezett halála után jelentek meg.
Az egyik első magyar nyelvű erdészeti író, aki részletesen foglalkozott az erdőkkel, fákkal, az erdőgazdálkodással és a vadászattal. A magyar erdőgazdálkodás első magyar nyelvű összefoglalóját írta meg, melyben fellelhetők a zalai tapasztalatok is. Munkái - amelyek közül több csak halála után jelent meg - hosszú ideig hatással voltak a magyarországi mezőgazdaság fejlődésére.
Nagyváthy korának nemcsak legkiválóbb agrártudósa volt, a társadalomtudományok is foglalkoztatták. A „Magyar Haza gazdálkodása…” című kéziratában közgazdaságtani kérdésekkel foglalkozott, de jelentek meg politikai témájú röpiratai is. Társadalmi-politikai nézetei a nemesség változatlan uralmának feltételezésén nem léptek túl, de a klérus nagy befolyását csökkenteni kívánta. Legfontosabb szerepe a mezőgazdaság elmaradottságának felszámolását megcélzó, a magyar szakirodalom alapműveit megteremtő szakírói munkásságában volt.
Tapasztalatainak továbbadásával a nemesség legnagyobb részét alkotó kisnemességet, illetve a gazdag parasztságot kívánta segíteni. Műveit a főnemesség is elismerte. Széchényi Ferenc a könyveinek kiadásában is segítséget nyújtott.
Borotvás-Nagy Sándor a Nagy magyar gazdák életrajzi könyvében így mutatja be Nagyváthy életművének jelentőségét: „Nagyváthy egyik lábával még a zárt, önellátó, terménycserére alapított, feudális gazdálkodás alapján áll. De előfutára a mának, a pénzgazdálkodás korának, amikor kapitalista elveket visz be a birtok kezelésébe, kereskedelmi vállalatnak tekinti az ősiség jogával és hagyományaival körülbástyázott földet és másik lábával már átlép korunkba, amelyben föloldódik a kötött birtokforgalom, eladásra, kivitelre, haszonra termelnek s a mezőgazdaság is belékapcsolódik a kapitalizmus szabadversenyének forgatagába. Ezért nevezhetjük a XVIII. század legnagyobb magyar gazdájának”,395 akinél kevesen tettek többet azért hazánk történetében, hogy valóban a „legboldogabb ember a mívelt gazda” legyen."
Emlékezete
Csurgón és Keszthelyen szakközépiskola viseli nevét. Miskolcon, Bábolnán és Kaposváron utcát neveztek el róla. E „soktehetségű, derék ember” (ahogy Kazinczy írt róla) emlékét szobrok és márványtáblák őrzik. Pl. mellszobra megtalálható a Városligetben, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum délkeleti oldalában.
Emlékoszlopát 1992-ben avatták fel egykori házának helyén. Felirata: „Itt állott Nagyváthy János háza. Ő szorgalmazta a gimnázium alapítását. Itt is lakott és dolgozott haláláig 1797-1819-ig, mint inspektor, s írta az agrártudományi műveit. A 200. éves évfordulóra készíttették az öreg diákok 1992 évben." Az alsóki református templom előtti teret is ekkor nevezték el róla.