Június 7. - Nagy Imre születésnapja

Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. - Budapest, Kőbánya, 1958. június 16.) magyar politikus, gazdaságpolitikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953 és 1955 között a Minisztertanács, illetve az 1956-os forradalom miniszterelnöke.

Kaposváron született, lakatossegédként került Budapestre, itt lépett kapcsolatba a szociáldemokrata mozgalommal.

1915-ben behívták katonának, a következő év nyarán az orosz fronton hadifogságba került, majd csatlakozott a Vörös Gárdához, harcolt a polgárháborúban, végül 1920-ban belépett a bolsevik pártba. 1921-ben hazatért Magyarországra, részt vett az MSZDP munkájában, de 1925-ben kizárták a pártból. Alapító tagja lett az MSZMP-nek. 1927-ben rövid időre letartóztatták.

Kiszabadulását követően Bécsbe, majd Moszkvába emigrált. A szovjet fővárosba 1930-ban érkezett, dolgozott a Komintern Agrártudományi Intézetében, a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalában, valamint a moszkvai rádiónál, ahol a magyar nyelvű adások szerkesztője volt. 1944-ben az MKP vezetőjeként tért haza és az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere lett. Ezután egy ideig belügyminiszter, majd 1947-49 között az Országgyűlés elnöke volt. Mivel nem értett egyet a személyi kultusszal, a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásával, fokozatosan háttérbe szorult, kizárták a pártvezetésből. 1952-ben újból visszatért a politikai közéletbe; volt élelmezési, majd begyűjtési miniszter, novembertől pedig a Rákosi-kormányban miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett. Első miniszterelnöksége 1953. július 4-től 1955. április 18-ig tartott, s ezen idő alatt több népszerű intézkedést hozott. 1955 elején ismét leváltották tisztségéből, az MDP-ből is kizárták. Nem volt hajlandó önkritikára, programjához ragaszkodott, sőt azt számos esetben tovább is fejlesztette.

Nagy Imre síremléke az Új köztemetőben
Nagy Imre síremléke az Új köztemetőben

1956. október 23-án tüntetők követelésére visszavették a párt legfelső vezetésébe, október 24-én lett újból miniszterelnök. E tisztségében egyfelől igyekezett a forradalom legfőbb célkitűzéseit elfogadtatni az MDP-vel, valamint a szovjet vezetéssel, másfelől mérsékelni igyekezett az általa túlzottnak ítélt követeléseket. A társadalom akaratával mindinkább azonosulva tűzszünetet hirdetett, fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer újbóli bevezetését. Válaszul arra, hogy a fegyverszünet ellenére újabb szovjet csapatok érkeztek az országba, november 1-jén kinyilvánította Magyarország semlegességét, kilépését a Varsói Szerződésből kérve a négy nagyhatalom, s az ENSZ támogatását.

November 4-én hajnalban a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, ám a Kádár-kormány ígéretében bízva november 22-én elhagyta a diplomáciai képviselet épületét, mire a szovjetek letartóztatták, majd Romániába hurcolták. Később hazahozták, s Budapesten a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével, koncepciós perben: 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése valamint hazaárulás hamis vádjaival halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. Másnap hajnalban, 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték.

Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól.

Forrás:mult-kor.hu