Molnár Ferenc

„Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön."

„A természetrajz azt tanítja, hogy a hattyú csak egy fenséges kacsa. Ha a földre lép, ez ki is derül róla. Ezért kell neki a tó tükrén maradni, büszkén úszni, díszesnek lenni a néma fehér méltóságtól. Madárnak lenni és nem repülni. Egy dalt tudni, de mindhalálig el nem énekelni."

„Aki a gyermekek lelkében horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett, emléke jó helyen van."

„Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye az, ami bevilágítja életünket."

„… a sajtó s különösen a haditudósítók kara szorosan belekapcsolódik a háború érdekeinek a szolgálatába, a hadsereg egyik fegyvernemévé válik, de ez az állapot nagyon megnehezíti az egyes haditudósítók írói képességeinek érvényesülését.”

„Rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is."

Molnár Ferenc (Budapest, 1878. január 12. - New York, 1952. április 1.) író, drámaíró, publicista.

Molnár Ferenc irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Egyaránt vannak lelkes rajongói és dühödt ócsárlói. Az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író. Színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait. A szinte ismeretlenné halványult ironikus és szatirikus prózája irodalmi értékű, sokkal inkább, mint annyit vitatott drámai műveinek egy jelentős része. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék.

Budapesti nagypolgári család fia. Apja, a jómódú Neumann Mór (1848-1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott. Előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét. A névválasztás indoka, hogy felmenői közt akadt molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, „Az éhes város" volt. Hamar meghódította a színházi világot Magyarországon és külföldön is. Első önálló színpadi műve „A doktor úr" volt. 1902. novemberében nagy sikert aratott a Víg színházbeli bemutatón.

Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. Molnár Ferenc már fiatalon legjobb novellistáink közé tartozott és az irodalmi élet az elbeszélő próza nagy ígéretének tartotta.

A várakozásoknak hamarosan meg is felel. Huszonkilenc éves, amikor elkészül „A Pál utcai fiúk", amelyet azóta is a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek. Ez a regény valójában több mint nemes erkölcsű ifjúsági olvasmány: a századforduló budapesti kamasz fiainak nagyepikája, humorral és érzelem teljesen fogalmazott ábrázolás néhány gyermektípusról.

1906-ban feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta aki később Sárközi György író felesége lett.

Az anekdoták szerint alkoholista és agresszív ember volt, aki első feleségét, Vészi Margitot többször megverte, emiatt el is váltak. De előtte kifejezetten feleségének írta a Liliom című színdarabot, amelyben a városligeti vagány rendszeresen veri az őt eltartó szelíd, csendes feleségét. Az előadás 1909-ben kudarcba fulladt a pesti Vígszínházban, mire az író idegösszeomlást kapott, és egy évig szanatóriumban kezelték, de ugyanez a darab Berlinben nagy sikert aratott. Beleszeretett a Vígszínházban a női főszerepet játszó Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajozott, és emiatt börtönbe került. Vészi Margit ezt követően vált el tőle. A csalódások hatására mély depresszióba esett, és öngyilkosságot kísérelt meg. Amikor a szintén depressziós Bródy Sándor a New York kávéházban próbálta őt kioktatni az öngyilkosság módozataiból, Molnár Ferenc így válaszolt: „Sándor bácsi, kérlek, én öngyilkossági ügyekben csak attól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.”

1940-ben az USA-ba emigrált, és miután titkárnője és szeretője, Bartha Vanda öngyilkosságot követett el, az író újból mély depresszióba esett. Magányosan halt meg, öt évvel utolsó szerelme, Bartha Vanda után. Felesége, Darvas Lili a Bew York-i Linden Hill United Methodist temetőben Bartha Vanda sírja mellé temette férjét. Sírjára magyarul gravírozták: „... te csak most aludjál Liliom".

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékiratai című könyvét. 1922-ben feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették. Külföldön olyan sikereket arat, aminőről magyar író előtte álmodni sem mert. Kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. Amit tanult, azt úgy építette be drámáiba, hogy mindig jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki.

Molnár az első világháború előtti években olyan helyzetben volt, hogy rendkívüli tehetségével versenyre kelhetett volna a század világirodalmának legnagyobbjaival. A hiba ott volt, hogy csekélyebb volt az igénye. Elszédítette a siker: tetszeni akart, tapsot akart. Így lett mesteri kiszolgálója a csak mulatságot kívánó igényeknek.

A fasizmus előretörésének időszakában egyre több időt tölt külföldön. Előbb Franciaországban, majd Svájcban. Idővel már csak bemutatóira jön haza. És amikor a fasizmus kezd uralomra jutni a közép-európai országokban, akkor Amerikába költözik. S ettől kezdve prózában is, drámában is egyre jelentéktelenebb műveket ír. Elszakadt talajától: a pesti polgárságtól.

Mert nem egy magyar néző az ő komédiáiban valami nemzetek fölötti kozmopolitát látott, de a világ számára jellegzetesen budapesti magyar. Iróniája a magyar nagyvárosban fogant. Ennek a Budapestnek volt nemegyszer prózai költője, máskor kritikusa, megint máskor ironikus megértője. Ezt a pesti polgárvilágot emelte világirodalmi szintre.

Nem lett a haladás nagy szószólója, holott induláskor még erre is volt lehetősége. Nem lett a valóság nagy drámai kritikusa, holott tehetségénél fogva ez is lehetett volna. De olyan nagyszerű mulattatója és olyan mulatságos megbocsátó kritikusa volt annak a polgárságnak, amelynek erényeit és hibáit vállalta, hogy életműve tanulságos is, mulatságos is, néha gyönyörködtető azoknak is, akik a polgárok után következnek.

A második világháború után, ameddig élt, idegen volt számára mindaz, ami itthon történt. Ott is halt meg idegenben, hetvennégy éves korában. De a halála óta, habár ellentétes indulatok kereszttüzében, mégis itthon van, színpadjainkon sikereket arat. A világ színpadain a legsikeresebb magyar drámaíró. A Pál utcai fiúk pedig rég besorozódott klasszikus regényeink közé.

Annak ellenére, hogy az írás inkább mesterség, mint hivatás volt számára, Molnár a magyar irodalom külföldön is széles körben elismert íróinak egyike.

Forrás: literatura.hu, sulinet.hu, tar.hu, wikipedia.org