Mendemondák Kempelen sakk-automatájáról

A 'Török'
A 'Török'

Igen elterjedt mendemonda, hogy Kempelen Farkas világhírű sakk-automatáját I. Napóleon semmisítette meg; mikor ugyanis 1809-ben Schönbrunnban játszott vele, s a gép őt is megverte, haragjában úgy vágta képen a török figurát, hogy összetörött. Ez nem igaz. A sakk-automata megvolt, és működött még a negyvenes években is. A furcsa anekdota eredete alkalmasint a KÖLESI- és MELCZER-féle Nemzeti Plutarkus (1816) következő följegyzésében keresendő: „Milyen nagy volt ennek a remeknek a híre, abból is kitetszik, hogy azt a vólt Frantzia császár Napoléon is látni kívánta, mikor ő 1809-ben Bécsben volt. Az ő kívánságára a sakkmasina Schönbrunnba vitetett. Napoléon bámulva csodálta azt a mesterséges remeket, egy pártit játszott rajta, de látván, hogy a Basát semmiképpen meg nem nyerheti, öszve hányta, vetette és hajította mérgibe, amint szokott máskor is, midőn a Generálisaival sakkot játszott, és vesztett, cselekedni." A nem eléggé szabatos fogalmazásból némelyek azt értették, hogy a bosszús Napóleon az automatát „hányta, vetette és hajította" össze, pedig csak a figurákat érti az író, mint világosan kitűnik a generálisokkal folytatott játékra való hivatkozásból.

A schönbrunni jelenetet sokkal valószínűbben írják le a francia források, egy „szemtanú" előadása után. „Az automatát elhelyezték a szalon közepén, s a császár leült vele szemben. A nézők három-négy lábnyi távolságban állottak, és képzelhető, hogy kíváncsian várták a történendőket. Napóleon hármat-négyet húzott annak rendje és módja szerint, aztán egy hibás lépést tett a huszárral. Az automata nagy komolyan visszatette a helyére a figurát, majd maga húzott. A császár most megint hamisat lépett; az automata ismét visszatette a figurát; de mikor Napóleon harmadszor is vétett a játék törvényei ellen, az automata az összes figurákat lesöpörte a tábláról. Ekkor a császár mosolyogva távozott, s úgy látszott, örült, hogy még egy automatát is sikerült kihoznia a sodrából."

Mendemonda az is, hogy a sakk-automata eredeti célja igazában nem volt egyéb, mint az üldözők elől elrejteni egy lengyel menekültet. Ezt a mesét, mely Kempelen csodálatos művéhez egészen hozzátapadt, francia források így adják elő: 1776-ban, négy évvel Lengyelország első felosztása után, Rigában egy félig orosz, félig lengyel ezred föllázadt. A lázadókat csakhamar leverték, és az összeesküvés feje: Voruszki tiszt, súlyos sebet szenvedett; mind a két combját keresztüllőtték. A sebesültnek sikerült elmenekülnie az általános mészárlás elől. Egy árokban húzódott meg, és aztán éjszaka elvánszorgott egy Oszlov nevű, jótékonyságáról ismert orvos lakásáig. Oszlov elrejtette a menekülőt, ápolásban is részesítette; de a Voruszki sebei csakhamar úgy elmérgesedtek, hogy tőből le kellett vágni mind a két lábát. Ez idő tájt az orvos házában megfordult Kempelen Farkas, Oszlov régi barátja. A doktor elmondta a magyar tudósnak, hogy kit rejteget házában, s egyszersmind tanácsát kérte: mit csináljon a menekülttel, kinek fejére díj van tűzve. A csonka tiszt már felgyógyult, és az volt a kérdés: hogy lehessen őt az orosz területről kicsempészni. Kempelennek ekkor egy ötlete támadt. Voruszki kitűnő sakkjátszó volt. Pompás gondolatnak látszott, hogy automatát készítsenek, amelyben a csonka ember elbújhatik. Kempelen tehát dologhoz látott, és három hónap alatt elkészítette a híres automatát, mely aztán egész Európát bámulatba ejtette. Miután Voruszki elrejtőzött a gépben, elindultak a határ felé; de, hogy gyanút ne költsenek, útközben előadásokat rendeztek. A két első előadás Tulában volt, 1777. november 6-án és 7-én. Az automata oly ügyesen viselte magát, hogy Kempelen már most teljesen bízott a sikerben. Elbúcsúztak hát az orvostól, és folytatták útjokat Poroszország felé. A gép és a lengyel tiszt egy roppant nagy ládában volt; igen lassan és óvatosan szállították, az alatt az ürügy alatt, hogy a fölöttébb finom szerkezetet kímélni kell. Az utasok már közeledtek a határhoz, mikor Vityebszk városában egy rendelet érte őket utol, mely Kempelennek meghagyta, hogy automatájával azonnal menjen Pétervárra. II. Katalin cárnő ugyanis meghallotta a csodálatos gép hírét, és mivel maga is kitűnő sakkjátszó volt, mérkőzni akart vele. Kempelen megrémült, Voruszki azonban vigasztalta, és azt mondta, hogy engedelmeskedni kell. Az automata tehát Pétervárra utazott, és igazolta hírnevét; a cárnőt mindig megverte. II. Katalin megsértődött hiúságában, vagy talán sejtette a csalást; elég az hozzá, ajánlatot tett Kempelennek, hogy megveszi tőle az automatát, mert szereti, ha mindig ilyen ügyes játékos van a közelében. Kempelennek sikerült kigázolnia ebből a bajából is; azt mondta, hogy az ő jelenléte föltétlenül szükséges, mikor az automata játszik, tehát nem adhatja el a gépet. A cárnőt meggyőzte ez az ok. A gép egynéhány hónap múlva bizonyos Anton birtokába került. Nem tudni, meddig működött Voruszki a masina belsejében; de bizonyos, hogy utána másokat bújtattak el a szekrényben. - Így beszélnek a francia források.

Mindebből nem igaz egy szó sem. Kempelen Farkas az automatát nem 1777-ben és nem orosz földön, hanem 1769-ben, Pozsonyban készítette. K. G. von Windisch, Kempelen bizalmas barátja, egy, nyilván magától a híres mechanikustól sugalmazott könyvben leírja az automata keletkezését[51] is. Egy Pelletier nevű francia 1769-ben a bécsi udvar előtt mágneses mutatványokat produkált. Az előadáson jelen volt Kempelen udvari tanácsos is. Mária Terézia beszélgetésre méltatta őt, s tudakozódott a megfoghatatlan experimentumok nyitjáról. Kempelen, ki a francia mutatványait jól értette, azt mondta a királynőnek, hogy ő mindennél csodálatosabb dolgokat tudna készíteni. Az udvarbeliek kérkedésnek tartották a tanácsos beszédét; Mária Terézia azonban bízott benne, és felszólította Kempelent, hogy mutassa hát meg mechanikai talentomát. Az udvari tanácsos erre hazatért Pozsonyba, és fél év alatt elkészítette a sakk-automatát.