Kempelen Farkas

„A boldogsághoz nem kell sok biz’ám,
Sőt nagyon kevés, kettő kell csupán:
A kenyér és a lélek nyugalma.
A munka adja meg a napi kenyeret,
S ki uralkodik vágyai felett,
Lelkének nyugalmát megtarthatja."
(Kempelen Farkas)

„Az a férfi, aki képes volt ilyesmit kitalálni és kivitelezni,
végtelen tiszteletnek örvend a szememben,
és biztos lehet abban, hogy neve fennmarad.“
(Schreiben über die Kempelische Schachspiel- und Redemaschine, anonym, 1784)



Kempelen Farkas (Pozsony, 1734. január 23. - Bécs, 1804. március 26.) feltaláló, a világ első sakkozó és beszélőgépének megalkotója. De igazi polihisztorként sok mással is foglalkozott óriási tehetséggel, nagy szorgalommal és elképesztő leleményességgel. Jogászként, filozófusként, matematikusként és fizikusként megállta helyét a 18. század Európájában.

A Kempelen család Írországból bevándorolt arisztokratáktól származik. Valószínűleg a 17. században vándoroltak be Magyarországra és Győr környékén telepedtek le. A család a nevét eredetileg Kemplen formában írta, a Kempelen névváltozat először édesapja, Engelbert nevénél jelent meg. A nemességadományozás után, 1722-ben már Kempelen formában írták a családnevüket, később Mária Terézia bárói címet adományozott Kempelen Farkasnak, ő ezt azonban visszautasította (több forrásmunka azonban Kempelent báróként tünteti fel).

Kempelen Farkas 1734-ben született Pozsonyban. Apja, Kempelen Engelbert császári és királyi udvari tanácsos, anyja, Spindler Anna patríciuslány (polgárlány). Bátyja, János katonai pályára lépett. Kempelen Farkas anyanyelve német volt, de már gyermekkorában tudott latinul és magyarul, később franciául és olaszul; utóbb megtanulta a szlovák, a szerb, a román és az angol nyelvet is.

Pozsonyban, Bécsben, Rómában tanult jogot, filozófiát és rézmetszést. Nyelvtehetsége korán kiderült, beszélt németül, magyarul, franciául, latinul, olaszul és angolul. Műveltsége fejlesztésére megszerezte kora természettudományos, nyelvészeti és technikai könyveit. 21 évesen már fogalmazó volt a bécsi udvarban, 23 évesen udvari kancellár lett, majd Mária Terézia és II. József tanácsosa. Első feleségét fiatalon elvesztette. 1762-ben ismét megházasodott, Gobelius Anna Máriát, Erdődy János gróf feleségének társalkodónőjét vette el. Házasságukból öt gyermek született, de csak 2 érte meg a felnőtt kort öt és csak egy élte túl apját.

Igazi polihisztor volt, sokféle tudományos témakör érdekelte, és szerteágazó tudományos tevékenységet folytatott. A világ egyik legnagyobb mechanikus zsenije volt. Vízemelő géppel látta el a pozsonyi és a budai várat, gőzgépet tervezett, megszerkesztette a gőzturbina ősét. Utóbbi munkáival felülmúlta James Wattot, a gőzgép tökéletesítőjét is.

Építészként is jelentőset alkotott. Elkészítette a schönbrunni szökőkútrendszer tervét, ő irányította a budai Várpalota átépítését. Nevéhez fűződik a pozsonyi hajóhíd és a budai karmelita kolostor színházzá (a mai Várszínház) alakítása. 1800-ban Beethoven is hangversenyt adott itt. E színház 17 alapdíszletét tervezte és rövid ideig a pest-budai német színházak főfelügyelője is volt. A Száva és az Adriai-tenger között húzódó csatornarendszer építésének is tevékeny részese volt.

Mint a reneszánsz polihisztorok, Kempelen is a művészetek széles skálájában alkotott. Verseket, epigrammákat, színdarabokat, drámákat, sőt zeneműveket is írt, amelyeket saját korában sikerrel adtak elő. Foglalkozott rézmetszéssel is, olyannyira, hogy 1789-tol a bécsi Művészeti Akadémia tagjává választotta. Pár száz rajza a kassai múzeumba került.

Beszélő gépének rekonstrukciója
Beszélő gépének rekonstrukciója

Nyomtatógépet tervezett vakok számára. Legjelentősebb találmánya a beszélőgép volt, amit süketnémáknak és beszédhibásoknak tervezett, mégsem erről híresedett el, hanem a Törökként elhíresült, rendkívül agyafúrt sakkozógépről.

Kempelen 1770. április 16-án a Hofburgban mutatta be a sakkozógépet. A gép 150 cm hosszú, 66 cm széles és 117 cm magas szekrény volt, amely négy mozgó lábon gurult, illetve a gép mögött Kempelen egy fából faragott széken, egy embermagasságú, török köntösbe öltöztetett férfi figurát helyezett el. „A Török” jobb kezében egy csibukot (azaz egy hosszú szárú pipát) tartott, a vánkoson heverő bal kezével pedig a bábokat mozgatta.

E rendkívüli masina már első bemutatkozásával igazi szenzáció lett, elképesztette és lenyűgözte az akkori közvéleményt. Nemcsak Ausztriában és Magyarországon, de Európa valamennyi királyi udvarában is róla beszéltek. A „Török” titkát senkinek nem sikerült megfejtenie, ezért évszázadokon keresztül foglalkoztatta a művészeket, tudósokat és a laikusokat. Olyan visszhangja volt, hogy külön irodalma keletkezett, újságcikkek és tanulmányok százai foglalkoztak vele, tíz nyelven írtak róla könyveket. „A sakktábla a kasznyira volt lesrófolva, és azon a fafigura szemeit mindég rajta tartotta. Kempelennek, mint elmés mekhánikusnak, igen nagy híre lett, úgyhogy néki párja a maga nemében nem találtatott. Úgy látszik, hogy a kultúrának géniusza lobogó szövétneket gyújtott ennek a nevezetes férfiúnak számára, hogy hazafi társai felett a homályból fel-repülhessen egy olyan nemzetnek közepette, amely felől a külső országiak azt hitték, hogy bárdolatlan, durva, és a mesterségek iránt nincs semmi vonzódása. Most már felnyílt, figyelmetes szemekkel nézték a magyar nemzetet.“ (Újságcikk, 1769-ből)

Maga Kempelen sem titkolta, hogy ez az egész dolog csak fortély; „sakkmasinájával keveset gondolt, fel se vette, és ha szólott is felőle valami keveset, csak mint gyermekjátékot és mechanikai tréfát emlegette, s mosolygott, hogy mások úgy bámulják" - írta Windisch. A nyíltan megvallott ámítás mindazáltal Európa-szerte példátlan feltűnést keltett. Az automatának egész nagy irodalma keletkezett már a múlt században, tíz nyelven írtak róla könyveket, a fortély nyitját találgatva; és ez az irodalom újra föllendült a húszas-harmincas években, mikor a gépet ismét körútra vitték. A találgatásoknak se szeri se száma. Abban megegyeztek, hogy a masinában ember van elrejtve; de hogyan, az mégis titok maradt mindmáig.

Az eredeti gép 1854-ben a philadelphiai Kínai Múzeumban, egy tűzvészben megsemmisült. A gépből csak a sakktábla maradt fenn. Akkori tulajdonosa, Nepomuk Maelzel pár évvel később felfedte a szerkezet titkát, vagyis hogy a dobozba rejtőzve valóban egy ember mozgatta a török bábú karját. Nem tudhatjuk, hogy Kempelen idejében ki rejtőzött a masinában, ám az biztos, hogy a valószínűleg apró termetű ismeretlen az akkori világ egyik legnagyszerűbb játékosa volt. Minden bizonnyal az évek során több profi sakkozót alkalmaztak. Kész csoda, hogy a sakkozók megőrizték a feltaláló titkát, s így a sakkozógép még a mai ember számára is maga a csoda.

Kempelen a bűvészmutatványok, a geometria és a fizika külön-külön már ismert elemeiből alkotott új egészet.

Az első feladat a játékos elrejtése volt a dobozban. Kempelen minden játszma előtt kinyitotta és bezárta a doboz ajtajait, úgy, hogy a játékosnak volt ideje helyet változtatni. A doboz - a pszeudo-mechanika kivételével - üresnek látszott.

A 'Török'
A 'Török'

A gépben rejtőző sakkozónak egy kis sakktáblája volt, és egy mechanikai megoldással vitte át a török karjára, illetve a látható táblára a lépést, amit ő egy mécses fénye mellett kis tábláján megtett. A török figurája mellett nagy kandelábereket állítottak fel, melyek egyrészt hozzátartoztak a dramaturgiához, másrészt jótékonyan elrejtették a kéményként is szolgáló török bábu fején át távozó füstöt.

A legtöbb látogatója számára világos volt, hogy a bábu karjainak mozgatását ember végzi, vitatott maradt a kérdés, miként képes követni a dobozban elrejtett játékos a külső táblán zajló sakkjátszmát. Kempelen apró magnetikus tűket alkalmazott, amelyek a tábla aljára voltak erősítve. A sakkfigurák fém magot rejtettek magukban, amelyek megemelték a tűket, amint elmozdították őket. Így a játszma aktuális állása könnyen követhető volt. A játékkarok megtervezésekor Kempelen a pantográf elvét használta fel. A pantográf- vagy gólyacsőr-mechanika legkésőbb a 17. század eleje óta ismert volt, s rajzok kicsinyített vagy felnagyított méretben való átvitelére szolgált. A karok mozgatásához Kempelen három dimenzióban alkalmazta a pantografikus elvet, s ezzel a karok természetes mozgásának illúzióját keltette. Két további emelőkar és kötél irányította a fej oldalirányú mozgását és az ujjakat.

A több mint 200 éves találmány nemcsak az embereket ejtette ámulatba, hanem a nyelv alakulására is hatással volt. A német getürkt szó, amely „odacsalt"-at jelent, szintén a sakkozó törökre utal, aki odacsalta, ámulatba ejtette a közönséget.

De miért éppen egy törököt formázott a masina felső része? Ennek egy kisebb jelentőségű gyakorlati és több, mélyebb lélektani oka is volt. A Török fellépései során nagyon jól jött, hogy a bábu bő ruházatot, színpompás kaftánt viselt. Eltakarta a nézők szeme elől a gépezet egy részét, így a segítők szükség esetén egyszerűen be tudtak avatkozni.

Ennél sokkal lényegesebb a kiváltott lélektani hatás. A Török a természetfeletti erők urának látszott, a nézők azt is gondolhatták, hogy valamilyen földöntúli teremtménnyel kerültek egy szobába. Karl Gottlieb von Windisch feljegyzéseiből tudjuk, hogy egyes idősebb hölgyek bizony még a függöny mögé is elbújtak, és csak onnan kilesve merték figyelemmel követni a játszmákat. A kíváncsiságuk nem engedte meg, hogy elfussanak, de azt remélték, hogy a csipkefüggöny megoltalmazza őket a gépben lakozó „gonosz szellemtől”.

Akadt ezenfelül egy politikai motívum is. Hosszú évszázadok háborúi után már nem a törökök voltak a Habsburgok fő ellenfelei, hanem a franciák és a mind veszélyesebb poroszok. Sok csatában sikerült legyőzni a szultánt, így a Török figurája talán éppen ezekre a diadalokra emlékeztették azt a felséges személyt, akinek a meglepetést szánták: Mária Terézia császárnőt.

A sakkautomata 1770-es pozsonyi bemutatója után volt még néhány fellépés, majd a gépezet több mint tíz évig nem kerül a nyilvánosság elé. A császár parancsára Kempelen beleegyezett, hogy a Török bejárja Európa fejedelmi udvarait. A masina olyan hírességeket győzött le, mint Napoleon, II. Frigyes porosz uralkodó, vagy Edgar Allen Poe amerikai író és költő. A korabeli feljegyzések szerint Napóleon egyszer szabálytalanul lépett a táblán. Az automata először újra a helyükre tette a figurákat, majd a császár második hasonló kísérlete után lesöpörte a táblát, ami felettébb imponált Napóleonnak. Napóleon még egy játszmát kért, ám ekkor már nem próbált meg csalni. Kempelen Törökje ekkor könnyedén legyőzte Európa urát. Pedig bő két évszázaddal ezelőtt kevesen mondhatták el magukról, hogy sikerült vereséget mérniük a fél Európát meghódító, félelmetes hírű francia uralkodóra. Párizsban még Benjamin Franklin amerikai követ, a neves tudós is játszhatott ellene.

A gépezet diadalútja egészen 1854-ig tartott. Ekkor az amerikai Philadelphia múzeumában állt. Egyik éjjel tűz ütött ki a közeli színházban, a lángok pedig átterjedtek a múzeum épületére. Mire a tűzoltók megérkeztek, a hőség elemésztette a titokzatos gépembert is. Kempelen mesterművének híre azonban mind a mai napig megmaradt, tudósok, sakk szakemberek és bűvészek próbálják meg időnként újjáépíteni a masinát, és megfejteni rég elfelejtett titkait.

A bölcsész-jogász diplomával rendelkező Kempelen hivatalnokként sem maradt középszerű. Mária Terézia pártfogoltjaként, majd kancelláriai tanácsosként szolgálta a magyar ügyet a királyi Kamaránál. Rábeszélése hatására csatolta Mária Terézia Magyarországhoz a Határőrvidéket. 1767 után telepítési kormánybiztosként az ország déli részén, Bácskában dolgozott. A törökök elleni évszázados háborúskodás során elnéptelenedett vidéket újra élettel töltötte meg. Fáradhatatlanul szervezte a betelepítéseket, selyemgyárakat alapított, új falvakat teremtett a régi romok helyén.

Vezetésével költözhetett Budára Nagyszombatról az első magyar egyetem 1777-ben. Bánsági Kormányzóként is bizonyította rátermettségét, mint a sóbányák igazgatója. Mindezek mellett még maradt energiája vállalkozásokra is (téglagyár, vászongyár, mintagazdaság), hogy így segítsen a szegény csallóközi magyarokon. Kempelen felvilágosult, racionális, az egész társadalomért felelős gondolkodásával messze kortársai előtt járt.

I. Ferenc császárnál kegyvesztett lett - talán azért, mert valószínűleg kapcsolatban állt az uralkodó ellen fellépő jakobinusokkal - megvonta járadékait, és nem tartott igényt szolgálataira. Bécs Alservorstadt városrészébe költözött és élete utolsó három évét itt töltötte. Itt is hunyt el 1804. március 26-án, végelgyengülésben. A Währingi Temetőben nyugodott, a temetőt a 19. század közepén felszámolták, sírköve vagy emlékhelye nem maradt meg. Sírjára - állítólag - egy horatiusi idézetet - non omnis moriar, azaz nem halok meg egészen - vésetett.

Kempelen Farkast a világ első fonetikusának is tartják, mivel ő alkotta meg az első olyan mechanikus szerkezetet, amely az emberi beszédhez nagyon hasonló hangokat tudott kiadni. Beszélőgépét 22 éven át tökéletesítette, 1773-ban mutatta be, majd a többszörösen módosított, javított végleges változat 1788-ban készült el. E gépet részletesen jól ismerjük, fonetikai elveit, mechanikáját Kempelen pontosan leírta Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása (Bécs, 1791) című könyvében. A 456 nyomtatott oldalas könyv részletesen beszámol a felfedezés történetéről. 27 gyönyörű rézmetszetben díszíti. A könyv annyira szemléletes és közérthető, hogy máig új és új kiadásokban is megjelentetik.