A négy megkoronázott

Négy Megkoronázott: Severus, Severianus, Carpophorus, Victor, ókeresztény vértanúk. Pannóniában, a mai Szerémségben híres kőfaragók voltak. Sokat dolgoztak Diocletianus császár udvara számára Spalatoban, titokban megkeresztelkedtek. Amikor a császárnál följelentették őket, s ők nem voltak hajlandók megfaragni a gyógyítás istenének, Aesculapiusnak a szobrát Lampadius bíró megostoroztatta, elevenen ólomládába záratta és a folyóba vettette őket. Így elnyerték a vértanúság koronáját, amelyről Quatuor Coronati, Vier Gekrönte összefoglaló néven emlegetik őket.

Földi maradványaikat a hívek Rómába vitték, és a Coelius hegyi Quattro Coronati-bazilikát emelték föléjük. Mellette állott a római kőfaragók társulatának (confraternitas) kápolnája. Már a kora középkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítanak.

40 nap múlva egy Nicomedes nevű fárfi kiemelte és a házában rejtette el a holttestüket. 11 hónappal később a császár Rómába ment, s elrendelte, hogy a Traianus-termák mellett Aesculapius-templomot építsenek, majd minden katonáját fölszólította, hogy áldozzanak Aesculapius előtt. 4 cornicularius, "kitüntetett" (innen később a "megkoronázott" név) katona megtagadta az áldozatot, ezért halálra ostorozták őket, majd a mezőre vetették ki a testüket. Szt Sebestyén azonban Miltiades segítségével a Via Labicana mentén eltemette őket. Mivel a nevüket nem tudták és vértanúságuk november 8-án történt, a pápa elrendelte, hogy a 4 szerémi vértanú neve alatt tiszteljék őket.

Bizonyos, hogy az 5. században Rómában tisztelték a négy megkoronázottat. A 6. sz. elején a Monte Coelión egy addigi Aemilianus-bazilika a négy megkoronázott titulust kapta, vsz. az ereklyék átvitele alkalmával. A négy megkoronázott nevei Rómán kívüli forrásokban tűntek föl, az említetteken kívül Carpophorus, Severianus, Severus és Victor változatban is. A négy megkoronázott valójában 2x4 vt. volt: a 4 szerémi kőfaragó és a 4 róm. katona, és tiszteletük összeolvadt.

Már a kora középkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítottak. Egy magyar hagyomány szerint Tardoson szenvedtek vértanúságot. Attributumaik: korona, pálma, kőfaragó szerszámok (Velence, Dózse-palota, oszlopfő, 1400 k.; Nanni di Banco, Firenze, Or' San Michéle, márványcsoport, 1408 k.). Csak a barokk fedezte föl, hogy Jeromoshoz, Mártonhoz, Dömötörhöz és másokhoz hasonlóan ők is a későbbi magyar haza földjének szülöttei. Az is lehetséges, hogy a kultusz Buda fölszabadulása után Ny-ról került hazánkba. A budavári Nagyboldogasszony templomban a budai kőfaragóknak és kőműveseknek leginkább bevándorolt német és olasz mesterekből álló céhe oltárt állított a tiszteletére, mert őket választotta égi pártfogójának.