Magyarok a magyar nyelvről

  • Balázs Nándor fizikus a magyar nyelvről:

„Sokakat foglalkoztatott a kérdés, mi lehetett az oka, hogy annak idején oly sok kiváló magyar tudós dolgozott szinte egy időben külföldön, de idehaza is. S akkor rájöttem valamire. Nézzük csak meg, mi a közös ezekben a nagyságokban, Neumannban, Wignerben, Pólyában, Fejérben, Rieszben? Rádöbbentem: igen, van, de az annyira szem előtt álló, ... tény, hogy azért nem gondoltam, gondoltak rá mások sem. Igen, a nyelv, az anyanyelv, mely mindannyiunk ifjúkorának éltető, tudatformáló rendszere volt, sajátosan magyar stílusúvá alakította gondolkodásunkat; Azt kezdtem vizsgálni, van-e a magyar nyelvnek a többitől eltérő, különös sajátossága, ami megjelenik az emberek, tudósaink gondolkodásmódjában. A magyar fizikusok a tudományos [kérdések] megoldásakor rendszerint ..., egyedi esetekből indulnak ki, azokat igyekeznek minél jobban általánosítani. Az ügyesen megfogalmazott egyszerű alapkérdés gyakran magában rejti a lényeget, ... Úgy érzem, rájöttem a dolog nyitjára. A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a ... hasonlatokra, képekre építő kifejezésmód. még az angolban sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ennyi leleménye, ilyen gazdagsága. ... a szellem és a nyelv összefonódásának vagyunk itt tanúi. ... a nyelv nagyon erősen hat a gondolkodásunkra. ... Amikor egy általános tételt bizonyítunk, akkor gyakorta fejünkben ezzel párhuzamosan egy ... eseten gondoljuk végig a megoldáshoz vezető ... lépéseket. Amikor később a bizonyítást a legnagyobb általánosságban leírjuk, természetesen elhallgatjuk a segítségünkre siető ... esetet." (Óriásokhoz sodort a sors)

  • Baróti Szabó Dávid magyar költő és nyelvújító „A magyar ifjúsághoz" című verse:

Serkenj fel, magyar ifjúság! ím nemzeti nyelved,
Eggy szép nemzetnek béllyege, veszni siet.
Fogj tollat; kezdj íráshoz; kezdj szóba vegyűlni
Lantos Apollóval nemzeted ajka szerént.
Nincs s nem lessz ennél tehetősebb eszköz: ezen kap
Minden eszesb ánglus, francia, német, olasz. -
S melly szép versekkel telnek sajtóji naponként!
Mint hordják hozzád!… melly ragadozva veszed…
Mint telik a külsők szédítő kéncsivel honnyod!
Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! -
Serkenj fel mély álmodból és szánd meg hazádnak
Nyelvét, melly ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz.

  • Berzsenyi Dániel költő a magyar nyelvről:

„Régóta gyanús előttem az a régi előítélet, amely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzöttek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származattját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam. Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általlátám azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekből lehet származtatni.”

  • Bessenyei György író, költő, a magyar felvilágosodás egyik meghatározó egyénisége a Magyarság című 1772-es röpiratában mondja:

„Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem."

  • Déry Tibor:

„... a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, s igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében."

„A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet ..."

  • Felsőbüki Nagy Pál

„A nyelv fontosabb az alkotmánynál is; új alkotmányt szerezhet a nemzet, de új nyelvet nem, mert akkor már megszűnt annak lenni.”

  • Gárdonyi Géza a 19. és 20. század fordulóján a magyar irodalom népszerűségében máig kiemelkedő alakja így ír a magyar nyelvről az 1938-ban megjelent „Magyarul így!" című könyvének beköszöntőjének végén:

„Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszíti, Isten se adja vissza többé. Aki a jó magyar szót elhagyja idegenért, akinek a korcs magyar szó nem fáj, az hazaáruló!.."

  • Horvát István történetíró és nyelvész írja az 1825-ben megjelent: „Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történelméből” című művében:

„Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Szent Írást olvasó Rokonim! Hogyan nem vettétek ezeket észre a sok század alatt?!”

  • József Attila Töredékek (részlet):

„Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait.

De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését.

Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai."

  • Jókai Mór: „Prolog a debreczeni nemzeti szinház megnyitásának ünnepélyéhez." című verséből származnak az alábbi gondolatok:

„Egy kincs van minden nemzetnek adva,
Míg azt megőrzi híven, addig él.
E kincs neve: az édes anyanyelv."

„Hazánkon elmerengő idegen,
Hogy ezt mi úgy szeretjük, ne csodáld.
Nekünk e kincs volt századok során:
Multunk, reményünk, jelenünk,
S mert benne élünk, kell hogy érte éljünk."

  • Kisfaludy Sándor költő: gondolata a kezdeményezésére, közadakozásból épített, 1831. július 3-án megnyitott, de 1868-ban bezárt

balatonfüredi Magyar Játékszín homlokzatán állt:

„Az a nyelv a nemzetnek, ami a lélekzet az élőnek. Nyelve nélkül szintén úgy vége a nemzetnek, amint lélekzet nélkül vége életének!"

  • Kányádi Sándor költő:

„Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk."

  • Kazinczy Ferenc költő:

„A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője."

  • Kiss Dénes költő:

„Nyelvünkben két nyelv él és működik, méghozzá két magyar nyelv! Egy ősi, amely talán itt a Kárpát-medencében alakult ki, s amelynek korai formáját, szavait, nyelvtanát egy népcsoport a jégkorszak elől elvitte a déli folyóközökig, meleg tengerekig, majd évezredek múlva ennek fejleményeit hozták vissza több hullámban. Erre egyik példa a teljesen azonos jelentésű, de különböző formájú szavaink használata, mint az év-esztendő, fő-fej, eb-kutya, lúd-liba, kacsa-réce, stb.”

  • Kodály Zoltán

„Semmi sem jellemző annyira a magyar nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje."

„Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében."

„Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. … párhuzamosan tanuljuk újra a magyart…."

„... a nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy, mindnyájunk ügye."

„Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba."

  • Kosztolányi Dezső író, költő, műfordító Ábécé a nyelvről és a lélekről című írásából:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Ábécé a nyelvről és lélekről)

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Erős várunk a nyelv)

„A gondtalan embernek nincs gondja, a gondatlan ember nem gondos, fiunkat az iskolába járatjuk, de jártatni csak lovakat lehet. A nyelv maga a végtelenség. Minél tovább foglalkozom vele, annál inkább látom, hogy sohase lehet a végére érni. Csak vérünk érzi. Értelmünk mindig elámul, ha elemezzük és tudatosítjuk azt, amit vérünk érez. De ez az ámulat számomra az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége." (Pesti Hírlap, 1932. október 30)

Mozgalmunk kettős célja: „... őrködik nyelvünk szépségén. Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk. ... Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől, és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. ... Másodszor: harcolunk az idegen szavak ellen, melyek hovatovább úgy elburjánoznak, hogy már csak névelőink és kötőszavaink maradnak magyarok, ..." (Nyelv és lélek)

  • Kölcsey Ferenc

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog."

„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség."

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! - mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog."

  • Krúdy Gyula:

„A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt."

  • Lászlóffy Aladár

„A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv."

  • Márai Sándor: Versciklus 1944-45

„Otthon vagy? Hol vagy 'otthon'? Csak a nyelvben.
Minden más fonák, zavaros, homályos.
Mint egy barokk képen - arany keretben
Egy férfi -, idegen vagy és magános."

  • Márton Áron:

„Tanítsunk irodalmat. A nyelv volt mindig leghűségesebb kísérőnk. Ez pattogott az ősök ajkán. Ezen kesergett a Rodostóba száműzött magyar. Bánatunkat, dicsőségünket s örömünket is, ha volt, ezen fejezték ki költőink, művészeink. Irodalmunk gazdagságban és színvonalban is vetekedik a nagy nemze­tek irodalmával. ...Ismertessük meg a népet az ezer változatú, dússzínű magyar élettel. ...tárjuk elébe a magyar lélek érzés- és gondolatvilágát, becsületes, egyszerű eszejárását. Érezze meg a nyelv sok ízét, s a benne rejlő, össze­tartó, úrnál és nem úrnál egyazon lelket mutató erőt."

  • Móricz Zsigmond

„Íme itt állunk és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben. Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől […] S íme mégis itt vagyunk! […] Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén…”

  • Nemes Nagy Ágnes a Szőke bikkfák című könyvéből:

„… a 18-adik század végén történt a magyar szellemi élet újrateremtése, a folyamatos irodalom megindítása. Nem volt már akkoriban … érthető, írható, a korszerű feladatoknak megfelelő nyelvünk; 'parasztnyelv' - mondogatták róla megvetőleg sokan. Az ország szinte-szinte az irodalmi, nyelvi halál szélére került. Ezt ismerték fel a korszak írói, szellemi emberei, nekiláttak, és újraélesztették azt, ami már-már elhalni látszott. A mi legközvetlenebb irodalmi ősatyáink: Bessenyei, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey és társaik nélkül ma nem volna nemcsak magyar irodalom, de nem volna szó, nyelv, mai magyar beszéd sem… És mennyire meg szoktunk feledkezni róluk, …, pedig mindennap kézcsókra kellene járulnunk eléjük, mert nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán ki tudjuk nyitni a szánkat."

  • Petőfi Sándor: A költészet című versében írja:

„…A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,

Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.”

  • Ara Rauch:

„A magyar nyelv nyelvtani rendszere egy speciális, összetett, kombinatív és mégis nagyon szabad, kreatív gondolkodási struktúrát feltételez, arra támaszkodik, ennek segítségével bontakozik ki, és fordítva: a gondolkodás szerteágazó lehetőséget kap a nyelvtani rendszerre alapozva, és ez oda-vissza hat egymásra. (...) A szimbólumokat, képeket és logikus fogalmakat kombinálva alkalmazzuk egy-egy kifejezésben: tehát egyszerre használjuk a jobb és a bal agyféltekénket, a kreatív és racionális féltekét."

  • Sajó Sándor Forgács című versfüzérének egyik darabjában írja:

„Petőfi tót volt - ej, no, nem baj,
Magam is sült német vagyok, lám,
Csak éppen a nyelvem meg lelkem magyar,
S a nap is magyarul ragyog rám.
Petőfi tót volt? - én is más vagyok?
Örvendezz, árva népem,
Vagyunk még magyarok…"

  • Sulyok Vince Hazád és anyanyelved című versében:

Jaj annak, akit sorsa kiszakit
hazájából, anyanyelvéből,
de ezerszer jaj annak, aki kész
feledni mindkettőt; mert új hazát
s új anyanyelvet cserébe nem ád
a másik ország, ahol élsz s az új nyelv,
bárhogy betölti mindennapjaid!
Míg neved magyar, idegen maradsz,
míg múltad magyar, idegen maradsz,
bárhova vet a sorsod!

  • Széchenyi István a Hitel című művében írja:

„Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait."

  • Tamási Áron erdélyi származású Kossuth díjas író a magyar szóról:

„A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányzott életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt."

„Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol az országban, ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük őket, ha fáradtan érkeznek; rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak; s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodnak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg, minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!”

  • Teleki Ádám gróf (1740- 1792) költő, műfordító:

„Érezzük az idegen nyelven irott könyveknek szépségét, de a magunkét olvasni ne resteljük, tanuljunk és tudjunk más nyelveket, de a magunkét el ne felejtsük, sőt azon ügyekezzünk, hogy a magyar könyveknek becse legyen köztünk.”

  • Teller Ede magyar származású atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson:

„…Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)

  • Tolnai Vilmos a „Halhatatlan magyar nyelv"-ben írja:

„Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll. (A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.) De ne csak a nyelvünket, hanem, annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:”

„Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe."

  • Vörösmarty Mihály „Gondolatok a magyar nyelv eredetéről" című tanulmányában írja:

„Az idő, ha munkásak leszünk, kiemel éjünkből, s bámulni fogjuk nem csak történeteinkben, hanem minden szavainkban a nagy ősök világos szép lelkét, kiktől ez az egyetlen, s bizony olly méltatlanul rejtett, s elhagyott kincs - a nyelv, ránk örökül szállott."

  • Wass Albert:

„A magyar író feladata minden időben az, hogy írjon, szóban és szellemben magyarul. Ha ezt teszi, nem kell politizáljon. Mert ha magyarul ír, magyar szellemben, lelkiismeretének és felelősségének parancsa szerint s nemzete iránt érzett aggódó hűséggel, ez már több mint politika. Ez már honvédelem."