A magyar labdarúgás napja

1993. november 25-én, az "évszázad mérkőzésének" 40 éves jubileuma alkalmából ünnepeltük először a Magyar Labdarúgás Napját, s azóta is mindig sor kerül a jeles napon a múltidézésre. Idén a hajdani Aranycsapat, a legendás londoni 6-3 emlékére kopjafát avatnak és szentelnek fel Ópusztaszeren, a Nemzeti Történelmi Emlékparkban.

Ebben az időszakban a sport a kommunista országok „fegyvere” volt az ötvenes években „az imperialisták” ellen. A magyar futballválogatott kétségtelenül kitett magáért ekkoriban. Csapatunk az ötvenes évek közepén több éven át veretlen maradt, és olimpiai bajnoki címet szerzett Helsinkiben, 1952-ben. Ezután nevezték el az együttest „Aranycsapatnak”.

Gyakran hangzik el, hogy a magyar labdarúgó válogatott sporttörténelmet írt a Wembley stadionban, - az évszázad mérkőzésén - amikor 6:3-ra legyőzte Anglia válogatottját. Az angol válogatottaz arénájából győztesen még senki sem távozott addig. A magyar krónikák általában 90 éves angol veretlenségről szólnak, az angolok azonban 1872 óta mérték ezt az időszakot.

Az 1953-as mérkőzés napján Magyarországon megállt az élet, és mindenki a rádió előtt ült. Várták, hogy Szepesi György megkezdje a mérkőzés közvetítését. A „hidegvérű” angolokat sem hagyta „hidegen” a meccs: a londoni arénában 1o5 ezer ember gyűlt össze!

A magyar csapat számára e mérkőzés óriási presztízscsata volt, hiszen politikai elvárás is volt a győzelem Londonban. Már a megelőző napokban rengeteg társadalmi szervezet és üzem kollektívája küldött buzdító táviratot „az aranylábú gyerekeknek”.

Angol közönség a hazai csapat fölényes győzelmét várta. Éppen ezért döbbentette meg őket Hidegkuti, aki - annak ellenére, hogy az angolok kezdték a mérkőzést - már az első percben az ellenfél hálójába talált. A százezres közönség dermedten figyelte a meccs alakulását: a magyarok nem a véletlennek köszönhetően, hanem tudásuk alapján nyerték meg a rangadót. Az Aranycsapat a meccs végére elnyerte a Wembley-ben szurkolók szimpátiáját, elismerően tapsoltak meg a technikásan játszó játékosokat.

A mérkőzés után az ujjongás kitörő volt idehaza: a magyar válogatottat lelkes tömeg fogadta a budapesti pályaudvaron. A lapok dicshimnuszokat zengtek, úttörőőrsök és szocialista brigádok vették fel a csapat játékosainak a nevét. Zelk Zoltán üdvözlő verset írt a csapathoz „Alighogy átszállt a határon a győzelem, az a hat-három”. A következő évben az „Aranycsapat” tovább fokozta a diadalt: 1954 tavaszán a Népstadionban másodszor is legyőzte az angolokat, ezúttal 7:1 arányban. Ebből az évből azonban egy másik eredményt emlegetnek azóta is: 1954-ben az Aranycsapat elbukott a világbajnoki döntőben: 3:2-re kaptunk ki a németektől, s ez az akkori magyar válogatott számára kudarcnak bizonyult - egy ezüstérem a világbajnokságon! Az Aranycsapat 1956 után végérvényesen szétesett: Puskás, Kocsis és Czibor Spanyolországba került, ott később válogatottak is lettek. Puskás a Real Madridban, Czibor - olaszországi kitérőt követően - a Barcelonában játszott. A száguldó őrnagy, vagyis Puskás végül négyszeres spanyol válogatott is lett. A többiek, az itthon maradottak közül is sokan abbahagyták a futballt, a magyar válogatott eredményei pedig fokozatosan, de biztosan romlani kezdtek.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

1953. november 25., London (Anglia), Wembley Stadion
bíró: Leo Horn (Hollandia), nézőszám: 105,000
Barátságos mérkőzés

Magyarország : Anglia 6:3 (4:2)

Magyarország: Grosics, (78. perctől Gellér II), Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik II,Zakariás, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

Anglia: Merrick, Ramsey, Johnston, Eckersley, Wright, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb

Góllövők: Hidegkuti (2. perc), Sewell (14. perc), Hidegkuti (22. perc), Puskás (25. perc), Puskás (29. perc), Mortensen (38. perc), Bozsik II (50. perc), Hidegkuti (53. perc), Ramsey (58. perc, 11-es)]

Az Aranycsapat nemcsak a magyarok számára fogalom, a világ legjobb csapatai között tartják számon. Szép az emlékezés a hazai futball dicsőséges éveire, az Aranycsapat talán legnagyobb diadalára, különösen akkor, amikor válogatottunk és klubcsapataink hírnevét igencsak megtépázzák mostanában az ellenfelek...