Szent Lúcia ajándéka

Réges-régen történt, mikor Szent Lúcia felment a mennybe. Az angyalok és szentek mind elcsodálkoztak szépségén és fiatalságán. Tekintetéből annyi szeretet áradt, hogy mindenki örült, ha közelében lehetett. Még a szigorú Szent Péter is megszerette, pártfogásába is vette, ahogyan a nagyapák teszik ezt kis unokáikkal. Lúcia hálás volt ezért és boldogan lubickolt a megérdemelt boldogságban. Éppen eleget szenvedett lent a földön Krisztusért, most örült, hogy a nyomorúságtól és kínoktól távol, Isten és a szentek társaságában élhet. Szeme azonban egyre gyakrabban elhomályosodott a szomorúságtól. Látta ezt Szent Péter is, és meg is kérdezte tőle:

- Ejnye, gyermekem! Látom én a szép szemeidben, hogy valami bánt téged. Mondd csak el, mi nyomja a lelked!

- Itt minden csodaszép - kezdte Lúcia -, ám egyre gyakrabban eszembe jutnak a lentiek, akik olyan sokat szenvednek a világban uralkodó gonoszság miatt. Különösen az ártatlan kisgyermekekért fáj a szívem. Bárcsak egy pillantást vethetnék rájuk és az én kis szicíliai falumra!

Szent Pétert nagyon meghatotta a lány kérése. Föl-alá járkálva egyre azon gondolkozott, hogyan tudna segíteni a lánynak. Végül odaállt Isten elé:

- Drága jó Istenem, a mi kis Lúciánknak a segítségedre lenne szüksége - kezdte, majd alázatosan előadta kérését.

Mikor befejezte, türelmesen lehajtotta fejét. Egyszer csak csilingelést hallott. Amint felnézett, az Úristen kezében apró aranykulcsot pillantott meg.

- Tessék, Péter! Ezt add Lúciának. Ez a világra nyíló kis ablak kulcsa.

Péter boldogan vitte a kulcsot Lúciának, aki azonnal a kis ablakhoz szaladt és a kulcsot a zárba illesztette. Az ablakocska azonnal kitárult, Lúcia pedig kedvére gyönyörködni kezdett a szépséges világban. Elragadtatásából azonban hangos gyereksírás verte fel. Tekintetével elkezdte keresni a hang gazdáját és végül meg is találta. De nemcsak a fázó és éhező, síró fiúcskát látta meg, hanem az összes rongyos kis társát, akit az emberek gonoszsága gyötört. Lúcia szíve megtelt szomorúsággal és részvéttel, szeméből könnyek patakzottak. Látta ezt Szent Péter és ismét az Istenhez fordult.

- Péter! - szólt hozzá a Mindenható. - Én tudom, mi bántja Lúciát. A sok nélkülözés és szenvedés, melynek a földön élő gyermekeim közül sokan ki vannak téve. Ezért megengedem neki, hogy az év egy napján örömöt és vidámságot vigyen a földre közéjük. Menj és mondd meg neki, Péter, hogy mennyei születésnapján, december 13-án azzal ajándékozom meg őt, hogy leszállhat a földre, és ajándékot vihet a gyerekeknek. Hiszen az én országomban nincs helye a szomorúságnak, Lúcia szemeibe is visszatérhet most már az öröm fénye.

Szent Péternek ettől olyan jókedve kerekedett, hogy megölelte az Urat, és már szaladt is, hogy megvigye a jó hírt Lúciának. Lúcia pedig örömében körültáncolta a mennyország kulcsait őrző szentet. Egy gond volt már csak hátra. Honnan vegyenek ajándékot? Hiszen a mennyországban nem volt játék vagy édesség, amit a gyerekeknek el lehetett volna vinni.

- Nyisd csak ki az ablakot és nézz ki az űrbe! - tanácsolta Szent Péter. - Látod azokat a játékvonatokat, kismackókat, kockákat és labdákat? Tudod, mik azok? Felesleges és elfelejtett játékok, amelyeket az elkényeztetett és a mindig elégedetlen gyerekek meguntak. A játékok olyanok, mint az emberek, ha nincs társaságuk, ha senki sem játszik velük, inkább az űrt választják, abban reménykedve, hogy majd csak rájuk akad egy olyan gyerek, akinek megörül majd nekik. Rajta, szedd össze őket, vidd el őket azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük van rájuk!

Lúcia örömében azt sem tudta, hogyan köszönje meg a segítséget. Így aztán átölelte Szent Pétert és egy cuppanós csókot nyomott az arcára, ahogyan a kis unokák szokták tenni a nagyapókkal. Mire összegyűjtötte a sok játékot, tele lett egy hatalmas zsák.

- Jaj, kislányom! Hogyan fogod ezt elcipelni odáig? - kérdezte aggódva Szent Péter.

- Iá! Iá! - hallatszott az egyik sarokból.

- Szóval te akarsz neki segíteni? - fordult mosolyogva Szent Péter az odaballagó kis csacsihoz.

- Rendben. Ha az Úr Jézusnak megfeleltél, Lúciának is segíthetsz - simogatta meg Lúcia a kis fülest. - Majd meglátod, hogy megörülnek a gyerekek!

Szent Lúcia kis szamarával azóta is minden évben meglátogatja a gyerekeket december 13-án , hogy megajándékozza őket, és ezzel egy kis örömöt és vidámságot hozzon az életükbe.

Olasz népi legenda nyomán írta: Katona Marianna