Lippai János

Lippai vagy Lippay János (Pozsony, 1606. november 1 - Trencsén-fürdő. 1660. június 2) az első magyar nyelvű tudományos kertészeti kézikönyv szerzője, egyszersmind első gyümölcskutatónk.

Pozsonyban született 1606 november 1-én. Családja a XVII. század első felében vált ismertté. Apja Lippai János magas hivatalnoki tisztséget töltött be, a legfőbb bíróság elnöke volt. A család négy fiú gyermeke közül Gáspár hosszú éveken át a királyi kamara elnöke volt. János és a legfiatalabb testvér, Ferenc szerzetesként élték le életüket. A legidősebb testvér, György 24 évig esztergomi érsek, aki korának kiemelkedő személyisége. Ő alapította a nagyszombati egyetem jogi fakultását is. Nevéhez fűződik a XVI. század második felében létesített pozsonyi érseki kert továbbfejlesztése, átalakítása, amely szépségével, növényeinek gazdagságával európai hírnévre tett szert. E kerthez kapcsolódik Lippai János életének utolsó, de igen alkotó korszaka. A gyakorlati munkák irányítása mellett a kertészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott. Műveit - melyek közül ötnek ismerjük a címét, de csak kettő maradt ránk - magyar nyelven írta, ezáltal megteremtve a hazai szaknyelv alapjait.

Pozsonyban és Bécsben végezte tanulmányait. 1624-ben lépett be a jezsuita rendbe. Széles körű műveltségére, nyelvtudására jellemző, hogy a grazi, majd a bécsi egyetemen keleti nyelveket oktatott. 1643-ban tért vissza Magyarországra. Előbb a győri kollégiumot igazgatta, majd a trencséni rendházat vezette. Több éven át a bécsi magyar növendékpapságnak és a nagyszombati nemes ifjaknak is vezetője volt, majd a rendház elöljárójaként Ungvárott töltött három évet. Érdeklődése egyre inkább a természettudományok, a kertészet irányába fordult. Bátyja, György közbenjárására Pozsonyba az érseki udvarba került, ahol a híres kert vezetője lett. Itt a kert és a kertészet életcéljává vált. A gyakorlati kertészkedés mellett a szakma tudományos, elméleti kérdéseivel is foglalkozott korának megfelelő, sőt sok esetben azokat messze túlhaladó szinten. Ismerte a keleti, görög és a római gazdasági írók műveit, de korának szakmai irodalmát is. Az utóbbiak Nyugat-európai - többnyire latin nyelvű szakmunkák voltak, melyek elsősorban botanikai, illetve kertészeti és gyógyászati leírásokat tartalmaztak.

A nagytudású szerzetes jól látta a korszerűtlen gazdálkodás hátrányait. Ezért tartotta szükségesnek olyan gazdasági leíró munkák megírását, amelyek a korszerűbb gazdálkodást segíthették és egyben a célszerűbb, belterjesebb gazdálkodásra buzdíthatták korának gazdálkodóit.

Lippai János kertészeti irodalmából öt mű címét tudjuk. Ezekből csak két könyv az, amelyet ismerünk, a "Calendarium oeconomicum perpetuum" és a "Posoni kert." Mindkét művét magyar nyelven írta.

Ismereteink szerint első munkája a "Calendarium oeconomicum perpetuum". Ezt még abban a korban írta, amikor az ország lakossága három részre szakadtan, csaknem állandó harcokban élt. E művével is hazáját akarta szolgálni "... az Magyar Nemzetnek eleiben járulni". Művének fontosságát bizonyítja az a tény, hogy a Calendarium 6 kiadást ért meg, amelyekből 3 a 18. században jelent meg. Hatása még a későbbi időszakokban is érződött. Jól ismerte Magyarország gazdasági adottságait, a növény és környezet viszonyának fontosságát. Könyvébe foglalt tanácsai azonban - amelyre különösen felhívta az olvasók figyelmét - elsősorban Nyugat - Északnyugat Magyarországra alkalmazhatók.

Első művében, a Calendarium oeconomicum perpetuum-ban havi részletezéssel, időrendi sorrendben ismertette az egyes időszakokban esedékes mezőgazdasági munkákat. Gondos útmutatást adott a növény-, gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztéssel valamint az állattenyésztéssel kapcsolatos teendőkhöz. A várható időjárási viszonyok előrejelzését is taglalta megfigyelések, a természet jelzései alapján. Munkája olyan jól használható és népszerű volt, hogy hat kiadást ért meg.

Legjelentősebb alkotása - melyben főleg saját tapasztalatait összegezte - a híres pozsonyi kertről írt tudományos műve, a három kötetes Posoni kert. Az első kötet a "Virágos kert" (Nagyszombat 1664), a második kötet a "Veteményes kert (Bécs 1664), a harmadik kötet a "Gyümölcsös kert" (Bécs 1667). A mű a hazai kultúrtörténet és kertészettörténet igen értékes, egyedülálló emléke. Szakszempontból is, irodalmilag is kiváló alkotás. Még a XIX. század elején is alapműnek számított.

Az első kötetben a díszkertek kialakításával kapcsolatos tudnivalókkal foglalkozott. Mintegy 150 dísznövény fajt írt le, rövid nemesítési útmutatót is közölt. A második kötetben a zöldségtermesztés mesterfogásait ismertette. Az országban elsőként foglalkozott a vetemények növényvédelmével. A gyümölcsöskerttel foglalkozó harmadik kötet már csak halála után jelent meg. Ebben megalkotta az első magyar gyümölcsfajta ismerettant; csaknem száz fajtát ismertetett. Megkülönböztetett 4 köszméte, 3 ribizli, 4 kajszi, 6 barack, 10 szilva, 23 alma, 26 körte, 4 meggy és 6 cseresznyefajtát. Ezzel szinte megteremtette az első magyar fajtaismerettant. Fajta leírásai saját megfigyelésének eredményei. Ezen túlmenően minden gyümölcsfaj termesztésének és felhasználásának módját és lehetőségét is ismertette. Kitért a növényvédelemre, az érett gyümölcsök tárolására és feldolgozásukra.

A Posoni kert megírása után a kertészkedést, a kertet, amely szerinte "a földön táplált csillagos ég" ami "új életet ad, erőt nyújt, bút, bánatot kerget" sajnos már nem sokáig élvezhette. Bátyja 1666-ban elhunyt, ekkor visszatért Trencsénbe szerzetes társaihoz, ahol rövidesen ő is meghalt.

Lippai János szakirodalmi munkái kora művelődési viszonyait tükröző valóságos mesterművek voltak. Magyar nyelven írt művei elősegítették nyelvünk ápolását, fejlesztését. Létrehozta a magyar kertészeti szaknyelvet. Sokoldalú tájékozottságának, nagyfokú műveltségének köszönhetően munkáinak megírásában a külföldi tapasztalatokat és szakirodalmat is felhasználhatta. Ugyanakkor mások megállapításait csak kellő átértékeléssel vette át. Így teremtette meg az önálló hazai viszonyokra vonatkozó kertészettudományt. Nyomtatásban megjelent könyveivel nagyban hozzájárult a kertészeti ismeretek szélesebb körű hazai elterjesztéséhez. A magyar kertészet múltjának tanulmányozásához, a szakma fejlődéstörténetéhez nélkülözhetetlen alapot nyújtott.