- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Decemberi jeles napok
- A limanovai csata
A limanovai csata
„...csak, az Istenért, ezt a szegény Limanowát tartsátok az utolsó emberig." (Molnár Ferenc író, haditudósító)
„1914. december 11-12-én ezredes urukkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére” (Molnár Ferenc író, haditudósító)
„Az idők végtelenségén keresztül hirdetni fogja egyszerű, kis sírotok a magyar önfeláldozást. Emberfeletti hősök vagytok ti, kik a limanovai ütközetben halálotokkal váltatok halhatatlanokká." (Halhatatlanok - Limanowa, a magyar győzelem 1914)
„Galícia véráztatta mezőin
A szellő is csak susogva szálljon,
Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk,
Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!”
(Bíró István)
A limanovai csata, más néven Limanowa-Łapanow-i csata 1914. november 28. - december 18. között zajlott le a lengyelországi Galíciában. A csata hadászati jelentősége, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt sikerült megállítani. További lélektani hatása, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették és ezt követően harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, úgy tartják, a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól. Limanova szimbólummá vált, a magyar katona első világháborús helytállásának szimbólumává.
Az első világháború haditervei
A német vezérkar a villámháború jegyében legfőbb erőit nyugatra összpontosította. A keleti, vagy a Monarchia akkori terminológiájával élve az északi frontnak csak mellékszerepet szántak. Ugyanakkor a Monarchia számára a haditervek szerint ez volt a fő hadszíntér, ahol segítenie kellett szövetségesének az orosz haderő visszatartásában addig, míg a németek győzelmet nem aratnak nyugaton. Ez akkor nem tűnt nehéz feladatnak, hiszen mindenki azzal számolt, hogy az orosz mozgósítás nehézkes és lassú lesz, és mire az oroszok készen állnak majd a harcra, a németek főerői is rendelkezésre állnak majd. Aztán az események máshogy alakultak...
A „Nagy Háború” első éve az Osztrák-Magyar Monarchia számára valójában igen tragikusan alakult, ugyanis 1914-ben súlyos két frontos háború vívására kényszerült. A Szerbia elleni első támadás kudarccal ért véget. A rosszabbul felszerelt és kisebb létszámú szerb hadsereg eredményesen állt ellen a kedvezőtlen terepen kisebb erőkkel támadó Monarchia csapatainak. Eközben a cári Oroszország a vártnál gyorsabban és nagyobb erőkkel vonult fel. Az 1914. év késő őszére válságosra fordult a helyzet. A szerbeket ugyan novemberre sikerült visszaszorítani, de északon az orosz betörés, az „orosz gőzhenger" megállíthatatlannak tűnt. Kimeríthetetlen tartalékaik - ember és hadianyag, nyersanyagforrás - biztos tudatában nem számított a veszteség. A folyamatos nyomás alatt az ellenség előbb-utóbb úgyis megtörik. Ez jelentette az orosz „gőzhenger” taktika - ahogy egy korabeli újságíró elnevezte a cári hadsereg hadviselési módszerét. November végére az orosz 3. hadsereg támadása már Krakkót fenyegette. Decemberre a helyzet már azzal fenyegetett, hogy a cári seregek áttörik-átkarolják az osztrák-magyar balszárnyat, és ezzel már ekkor jó eséllyel eldöntik az egész háború kimenetelét.
Hogy ez nem történt meg, az nagyrészt a 10. lovashadosztálynak, közülük is a soproni legényekből álló Nádasdy huszároknak volt köszönhető - ez volt a limanowai (magyarosan limanovai) csata. Ők kapták feladatul a város melletti Jabłoniec-magaslat megerősítését, illetve a frontvonalban lévő bajtársak felváltását.
Az oroszok egyszerre támadtak a Kárpátokra, Nyugat-Galíciára és Krakkó erődövezetére. Ily módon a félkörben széthúzódó orosz haderő sebezhetővé vált, mert két hadseregük között egy 100 km-es rés keletkezett. Ezt felismerve dolgozta ki Conrad von Hötzendorf gyalogsági tábornok a nyugat-galíciai front haditervét. Eszerint az osztrák-magyar 4. hadsereg Krakkó védőkörletére támaszkodva egy gyors erőátcsoportosítás eredményeként váratlanul megtámadja dél felől a már Krakkót veszélyeztető orosz 3. hadsereget, ezzel egy időben az osztrák-magyar 3. hadsereg leköti az orosz 8. hadsereget, megakadályozva, hogy az beavatkozzon a küzdelembe.
A Monarchia sikere azon múlott, hogy Limanova térségében sikerül e fedezni az átcsoportosítást. A Limanovától délkeletre levő osztrák-magyar erők a Jabloniec-gerincen foglaltak állást a túlerővel támadó orosz VIII. hadtesttel szemben. December 8-án kezdődött meg a csata Limanova városáért.
A csata sorsa a rendkívül kedvezőtlen körülmények között harcoló magyar huszárok kitartásán, hősiességén múlt. Ruházatuk (kék zubbony, prémgalléros mente, buzérvörös nadrág) és fegyverzetük alkalmatlan volt a megváltozott harcmodorhoz. Hertelendy Miklós így értékelt:„Több napig mi, a lovasság oldottunk meg egy oly feladatot, amihez nagyon sok gyalogság kellett volna. Huszárjaink egytől egyig hősiesen küzdöttek, gyalogsági rohamokat védtünk ki, sőt rohamra is indultunk gyalog, karabély tusával, szurony ellen.”
A döntő összecsapás
Az egész nyugat-galíciai front további történéseit meghatározó csata sorsdöntő napja 1914. december 11 volt. Az orosz támadás hajnali 5 órakor vette kezdetét tüzérségi tűzzel, majd az orosz gyalogság betört a 10-es huszárok Jabloniec-gerinci állásaiba. Ekkor érkezett a Muhr Ottmár ezredes vezette 9. „Nádasdy” huszárezred a kiemelten fontos magaslaton az ott harcolók felváltására.
Szörnyű látvány fogadta őket. Az éj leple alatt a terület nagy részét elfoglalta az ellenség. A védők többsége halott volt, már csak maroknyi baka állta a sarat. Jól látszott, már csak órák, talán percek kérdése az orosz áttörés. Az ezredesnek gyorsan kellett döntenie. Bár támadásra nem volt parancsa, a remekül képzett, tehetséges Muhr Ottmár egy pillanat alatt felmérte a helyzetet és felkiáltott: „Huszárok utánam, huszárok előre! Gyertek, fiúk!"
Az ezred élén rohant a kétszeres túlerőben lévő oroszokra. A lovaikat hátrahagyó huszárok egy szál karabéllyal gyalogosan követték kapitányukat. Halálos közelharc kezdődött, amelyben a rohamozó huszárok félelmet nem ismerve kerekedtek felül a túlerőben lévő ellenségen. Hat óra 15 perckor a magyar huszárok már újra a korábbi állásaikban voltak, és a nap folyamán még három orosz tömegrohamot vertek vissza. A támadásban Muhr ezredes is halálosan megsebesült. Kétszer is eltalálták, mindkét lövés halálos volt. Bajtársai öldöklő harcban védték meg maradványait, amelyek ma is ott nyugszanak a hágó tetején. Szeretett parancsnokuk hősi halálát követően a huszárok kettőzött erővel küzdöttek tovább. Ekkor esett el Szántay Jenő százados, korábbi olimpikon kardvívó is.
A Jabłoniec megtartásáért vívott közelharc rövid volt, de rendkívül pusztító. A lőfegyverek töltésére nem maradt idő; a katonák nagyobb puskatussal és bármilyen egyéb fegyverrel küzdöttek, ami kezük ügyébe akadt. Délután 3 óráig (a saját erősítés beérkezéséig) az oroszok 4 gyalogezreddel, összesen tizenötször próbálták visszaszerezni a magaslatot, mindannyiszor sikertelenül. A Jabłoniecet védő alakulatok ezzel végleg feltartóztatták az orosz gőzhengert, így nyerve értelmet a néhány órával korábban hősi halált halt bajtársak vitézségének.
A csatateret másnap haditudósítóként szemrevételező Molnár Ferenc író - akit mélyen megráztak a látottak - ezt írta: „Az oroszokon alig láttam lőtt sebet. Hihetetlen lendületük magával ragadta a reményt vesztett társaikat is a lövészárkokból, általános támadás bontakozott ki. Puskatussal, bottal és ököllel, de olyan elszántan és vad dühvel, mintha nem is e világról származnának. A rajongásig szeretett és tisztelt Muhr Ottmár, akit a legények csak Muhr bácsinak szólítottak, halálos sebet kapott. Az ezredes testét hátravitték biztonságos távolba, közben egymást hergelve, újult erővel aprították az ellenséget. Az pedig nem bírta sokáig. Lassan hátrált, majd megfutott. „Hogy is mondták a kozákok? Vörös ördögök…"
A Jabłoniec védőit a Szurmay Sándor vezette hadtest is megpróbálta felmenteni, de az orosz túlerővel szemben nem tudott teret nyerni s így érdemben beavatkozni a limanovai csatába. Ám a hadtest megjelenése is elég volt, mert a Limanovánál harcoló magyar huszárok hősies és önfeláldozó küzdelmét megtapasztalt cári orosz erők december 12-én elvonultak a Golców-magaslat uralta harctérről.
A Monarchia megközelítőleg 1200 katonát, az orosz erők körülbelül 3400 főt veszítettek. A csatában elesettek temetéséről Herczeg Géza haditudósító így számolt be: „Három napja, éjjel-nappal temetnek, s még sokan vannak itt, akiket nem tudtak eltemetni. Cseh népfelkelők temetnek. Két rudon valami rongy-szövet és arra teszik a halottakat. Óvatosan a ruhát fogják csak meg és viszik. Egy mély gödörbe, amelynek a hossza tizenöt méter lehet, a szélessége legalább tiz, hatvan oroszt raktak már egymás mellé, mint a pezsgősüvegeket a pincében. A mieinket külön temetik. […] A Muhr ezredes hősi elestének emléke husz Nádasdy-huszár sírjával vagy mellette Szántay tizes huszárkapitány sírja olyan szép és szabályos, mintha a kerepesi-temetőben volna.”
Az ellen egyik vezére, a délnyugati arcvonalon harcoló 3. orosz hadsereg vezetője, Ruzszkij tábornok így értékelt:
„Hadászati mestermű volt a nagyszerűen kigondolt és mesterien végrehajtott limanovai csata, amely minket arra kényszerített, hogy feladjuk további hadműveletünket Krakkó ellen, és meggátolt abban, hogy átmenjünk a Kárpátokon. A limanovai csata az első döntő visszacsapás volt, amelyet az orosz hadseregek Galíciában elszenvedtek. Az osztrákok helyzete a Kárpátokban vívott nagy harcok idejében nem volt irigylésre méltó. Mi Oroszországban teljesen meg voltunk győződve az osztrák-magyar haderő teljes megsemmisüléséről, annál váratlanabb volt számunkra aztán a limanovai csata kimenetele, mert a lendületes osztrák-magyar támadás teljesen meglepett és egész arcvonalunk legérzékenyebb részen ért.”
A csata utóélete
Az első világháború hadszínterein szinte mindenhol találhatunk magyar egységeket, számtalan siker is fűződik a nevükhöz, ám a legnagyobb jelentőségű és tényleg kizárólag magyarok által véghezvitt győztes csata ez volt. A limanowai győzelem már a döntő ütközet másnapján fogalommá vált. Limanowa neve szimbólummá vált a magyar hadtörténelem számára: A huszár szellemiség győzelme az anyag felett, egy lehetetlen helyzet győzelemre fordítása.
A győzelemmel elhárult a veszély, hogy az oroszok áttörjék az osztrák-magyar balszárnyat, és ezzel jó eséllyel eldöntsék az egész háború kimenetelét. „Amíg orosz veszedelem lesz, addig Limanova emléke nem homályosulhat el” hirdették a két háború között. Ehhez méltón ápolták emlékét, a Nádasdy huszároknak valóságos kultusza volt Magyarországon. Az elavult fegyverzet és a zord időjárási körülmények ellenére, ebben a csatában résztvevő magyar katonák olyan becsületet vívtak ki maguknak, ami egészen 1945-ig ékes példája lett a háborús hőskultusznak. Utána azonban a kommunizmus eltüntette emléküket, még a történelemkönyvekből is kitörölték nevüket.
Muhr Ottmár ezredes post mortem limanowai előnévvel kapott nemességet, I. Ferenc József kitüntette a Lipót Rend kardos-hadidíszítményes lovagkereszjével, valamint a Tiszti Arany Vitézségi Éremmel.
A lengyel katonák a szülőföldjükön vívott háborút a lengyel függetlenség kivívásának fontos előzményeként tartják számon. Ennek köszönhetően az elesett osztrák-magyar katonákat napjainkban is hősként tisztelik Lengyelországban, így kaphatta a csatában hősi halált halt Muhr Othmár ezredes, a császári és királyi 9. gróf Nádasdy huszárezred parancsnoka a „Lengyelország Megmentője” titulust. Így aztán nem meglepő, hogy Galíciában a magyar huszárok kultusza ma is él, még az egyszerű közhuszár sírján is mindig van friss virág, ég egy-egy gyertya.
A Jabloniec-i katonatemetőben Muhr Ottmár ezredes emlékére mauzóleum-kápolnát emeltek, halálának helyénél emlékművet állítottak. A temető falain kívül gróf Thun- Hohenstein Leonard huszárszázados elestének helyét kőobeliszk mutatja.
Napjainkban Budapesten zuglói tér, köz és utca viseli Limanova nevét. A Digitális Legendárium 2014-ben animációs filmet is készített a nevezetes csatáról.