Rákóczi bécsújhelyi fogsága

A 17. századi Sáros vára Joris Hoefnagel metszetén. Baloldalon lenn a Rákóczi kastély.
A 17. századi Sáros vára Joris Hoefnagel metszetén. Baloldalon lenn a Rákóczi kastély.

„Hogy ide rendeltek, szomorú sejtelmeket keltett bennem, mert eszembe jutott a vérpad, amelyet egykor ott anyai nagyapáim, Zrínyi Péter és Frangepán grófok lefejezése végett állítottak fel, kiknek testei is ott vannak eltemetve. Azt hittem tehát, hogy engem is áldozatul hurcolnak oda, Magyarország szabadságáért, amelynek teljes eltörlését a császár elhatározta vala…”

(II. Rákóczi Ferenc)



Előzmények

Az alig 12 éves Rákóczi a munkácsi vár ostroma után Bécsbe került, ahol édesanyjától, Zrínyi Ilonától is elszakították. Lipót császár Kollonich Lipót akkori győri püspököt, a magyarok önállóságra való törekvésének nagy ellenségét rendelte gyámjául. A cél egyértelmű, a Habsburgokhoz hű nemest akartak nevelni belőle. Az erőfeszítések azonban kudarcot vallottak, a „rebellis hajlam” nem veszett ki belőle. A tanulás évei után Rákócziban tudatosult, hogy birtokai császári kézen vannak, s azt csupán nagykorúságának elérésekor (21 éves korára, 1698-ban) kaphatja vissza.

A 18 éves Rákóczi 1694-ben sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára, de az udvar akarata ellenére házasságot kötött a 15 éves Mária Amáliával, Károly hessen-rheinfelsi uralkodó gróf leányával. E frigy által az ifjú Rákóczi egy messzi Árpád-házi leszármazottal kötött házasságot. Károly, az édesapa Árpád-házi Szent Erzsébet leszármazottjának tudhatta magát. Szent Erzsébet lánya, Zsófia ugyanis a Német-Római Császárság egyik legrégebbi dinasztiájának, a hesseni őrgrófnak lett a felesége. A nagy műveltségű apa ennek az ősi családnak lett kései leszármazottja, aki nemcsak magyar őseire volt büszke, de még nyelvünket is megtanulta.

Sarolta Amália édesanyja, az ősrégi Leiningen-Westerburg családból származó Alexandra grófnő közeli rokonságban állott I. Lipót császár feleségével, Eleonóra Magdolnával, a pfalzi választófejedelem leányával, de távoli rokonai voltak az angol királyi udvarban is. Sarolta Amália nagynénjén, az orléans-i hercegnén keresztül mégt XIV. Lajos francia királlyal is rokonságba kerül.

A titokban, Kölnben tartott eljegyzés és házasságkötés után a császári udvar meghökkenve és hidegen fogadta az ifjú párt. Lipót császár nem kívánt rokonságba kerülni egy Habsburg-ellenes rebellis család leszármazottjával. A házasságnak köszönhetően az udvar kénytelen volt Rákóczi rendelkezésére bocsájtani a lefoglalt birtokait. Hamarosan birodalmi hercegi címét is visszakapta. Feleségével visszavonultan élt magyarországi birtokain, távol a politika mozgalmaitól, de még így is állandó császári megfigyelés alatt tartották. Első gyermekük, Lipót György négyéves korában meghalt. Második fiuk a József György nevet kapta.

Benczúr Gyula: II. Rákóczi Ferenc elfogatása nagysárosi kastélyában
Benczúr Gyula: II. Rákóczi Ferenc elfogatása nagysárosi kastélyában

Ekkor Rákóczi még távol tartotta magát a politikától. Családja annyi jeles tagjának végzetes sorsa, két nagyatyja, II. Rákóczi György és Zrinyi Péter tragikus halála, édesanyja számkivetése arra intette az éles eszű ifjút, hogy ne lépjen a politika ingoványos talajára. Pontosan felmérte helyzetének veszélyeit. Érezte, milyen súllyal nehezednek reá családjának hagyományai s mennyire ébren tartják az udvar gyanúját. Tudta, az udvar lesve lesi a pillanatot, hogy vele is végezzen és óriási vagyonától megfossza. Óvakodott a közéleti szerepléstől, nem kötött barátságokat, nem gyűjtötte maga köré az előkelő világot. Családi körben zárkózottan élt, olvasmányaival, vadászattal, jószágai kezelésével töltötte idejét. Úgy vélte, magányába nem hatolhatnak be a politika hullámai. De ebben nagyot tévedett. Egyrészt a Rákóczi név sokkal ellenállhatatlanabb vonzerőt gyakorolt a tömegekre, semhogy viselője egyszerű magánember maradhasson. Másrészt Zrinyi Péter unokáját, Zrinyi Ilona gyermekét, Thököly Imre mostoha fiát - bármit tesz is - az udvar úgy is született összeesküvőnek tekinti.

1697-ben a hegyaljai felkelés idején a mozgalom vezetői rá gondoltak, s erőnek erejével akarták vezérükké tenni. A fejedelem éppen vadászatról indult vissza, amikor a fölkelők megtudták, és egy lovas csapatot küldtek elé, hogy elfogják s táborukba szállítsák. De egyik jobbágya még időben figyelmeztette. Rákóczi kitért a szervezetlen, parasztlázadásszerű mozgalom elől és hogy elhárítsa magáról a mozgalomban való részvételének még a gyanúját is, nyomban Bécsbe sietett. Véget akart vetni az örökös gyanúsításnak, helyzete bizonytalanságának. Érezte, hogy ha a forrongó, háborgó Magyarországban marad, az események előbb-utóbb, akarata ellenére is magukkal fogják sodorni.

Nem sok választása volt, vagy kivándorol, vagy a nemzeti mozgalmak élére áll. Ez utóbbihoz pedig a 21 éves ifjú ekkor még se hajlamot, se hivatást nem érzett. A szabadulás egyetlen módját abban látta, hogy végleg kilép a magyarországi viszonyokból és javait külföldön, idegenben levő jószágokra váltja. Lipóthoz fordult hát, hogy a nehéz lelkitusa eredményeként meghozott döntése szerint magyar javait hasonértékű ausztriai vagy németországi jószágokra cserélje. De az udvar elutasító választ adott, amivel Rákóczi sorsa végképp megpecsételődött. Visszatért Magyarországra, de még mindig azzal az eltökéléssel, hogy küzdeni fog végzete ellen s távol marad a politikától. Családja körébe húzódott, német módra öltözködött, hogy elidegenítse magától a hazafiakat. Olyannyira nem gondolt a cselekvésre, hogy 1698-ban ridegen elutasította Franciaország bécsi követének bizalmas figyelmeztetését, hogy királya kész megsegíteni, ha Erdély trónját vissza kívánja szerezni. Eszébe sem jutott ilyesmi, s szóba sem állt a francia követtel.

De az események mindinkább magukkal sodorták. Sáros megye főispánjaként, hivatalából fakadóan sokakkal kellett érintkeznie, egyre inkább megismerte a magyar viszonyokat. Kénytelen volt meglátni a hazájában élő emberek sanyarú sorsát. Az ország nyomora és az osztrák önkényuralom láttán egyre többet gondolkodott Magyarország helyzetén, és próbált megoldást találni az ország bajaira. Közben megbarátkozott a nála tíz évvel idősebb, hozzá hasonlóan gondolkodó gróf Bercsényi Miklóssal, a felvidék egyik legnagyobb földesurával. Mindinkább szembekerültek a bécsi udvar erőszakos központosító politikájával.

Rákóczi levele

Sarolta Amália hesseni hercegnő,<br/>II. Rákóczi Ferenc neje<br/> Mányoki Ádám festményén
Sarolta Amália hesseni hercegnő,
II. Rákóczi Ferenc neje
Mányoki Ádám festményén

Rákóczi feleségével nagysárosi kastélyában időzött, amikor az általános hazai elégedetlenség felkeléssé nőtt, előbb 1697-ben a Hegyalján, majd az új évszázad beköszöntével az egész keleti Felvidéken. Az 1697-ben kirobbant felkelést még elutasították, sőt Bercsényi a mozgalom leverésében is részt vett. A századfordulóra azonban mindkét arisztokrata arra az álláspontra jutott, hogy a Habsburg-ház elleni küzdelem elkerülhetetlen, de külső segítség nélkül elképzelhetetlen. Ezért II. Károly spanyol király halálának napján felvették a kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal és külügyminiszterével. Az 1700. november 1-én kelt levél egész általánosságban kéri a franciák segítségét az elnyomott magyarok számára. „...Franciaország jóléte és érdeke, úgymond, azonos Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország a magyaroktól meg nem vonja segélyét..." Rákóczi lépése logikus, hiszen a megüresedő spanyol trónért folytatott spanyol örökösödési háború miatt a Bourbon-Habsburg ellentét kiéleződésére biztosan lehetett számítani.

Börtönben

Egy nagy hibát azonban mindjárt az elején elkövetett Rákóczi, bizalmas futárját nagyon rosszul választotta meg. A barátnak hitt Longueval eperjesi kapitány az udvar kéme volt, aki az üzeneteket megmutatta a bécsi titkosrendőrségnek, majd a válaszokat is a császári udvar tudomására hozta. Rákóczi a Longueval körül rendezett elfogatási színjáték és a megkapott levelek nyomán mit sem sejtett az árulásról. Rákóczi nagysárosi kastélyából könnyen menekülhetett volna, de beteg nejét nem akarta elhagyni, ráadásul Sarolta Amália ekkor éppen harmadik gyermekét várta.

„Heródes nem rettegett jobban a Gyermektől, mint a Habsburg-házi I. Lipót és udvara II. Rákóczi Ferenctől" - írja Benkő Samu a Vallomások előszavában, s valóban: amikor kitudódott, hogy a herceg felvette a kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal, Bécs pánikszerűen elfogatta. 1701. április 18-án császári katonák jelentek meg nagysárosi kastélyában, akik letartóztatták, és Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították. Rákóczival egy időben a még igencsak jelentéktelen „mozgalom” több másik tagját - Szirmay István ítélőmestert, Vay Ádámot, Okolicsányi Pált - is börtönbe vetették, míg mások - például Bercsényi - Lengyelországba menekültek. Rákóczi végzete úgy tűnt beteljesedett, hiszen ugyanazon váddal, ugyanazon börtönbe zárták, ahonnan 30 évvel korábban nagyapja, Zrinyi Péter is a vérpadra ment.

Rákóczi május 29-én érkezett a bécsújhelyi várba. Lehmann parancsnok kezdetben igen szigorúan őrizte a herceget, az étkezések alkalmával például személyesen vágta apróra a húst és a kenyeret, nehogy a fogolyhoz valamilyen elrejtett tárgyat csempészhessenek be. A bánásmódot azonban alapvetően az udvar utasításai határozták meg.

II. Rákóczi Ferenc menekülése. (Egykorú metszet után.)
II. Rákóczi Ferenc menekülése. (Egykorú metszet után.)

Az udvar Rákóczit osztrák urakból álló rendkívüli törvényszék elé állította. Hamarosan egyértelművé vált, hogy az ítélet (éppúgy, mint nagyapja esetén) csak halálos lehet. A szerencse és egy odaadó feleség kitartó küzdelme aztán végül mégis oda vezetett, hogy Rákóczi elkerülte a már biztosnak tűnő halálos ítéletet.

Szökése

Felesége rokoni kapcsolataiból eredő minden befolyását latba vetette Rákóczi kiszabadítására. A gyermek az édesapa rabsága idején megszületett, és a György nevet kapta.

Bár Sarolta konkrét segítséget nem, de ígéretet mégis több helyről kapott Rákóczi ügyének támogatására. Még a jezsuiták is - francia érdekből kifolyólag - felkarolták Rákóczi ügyét. Állítólag az udvar belső köreiben is akadt olyan, aki helytelenítette a fiatal arisztokrata kivégzését. Mindenesetre tény, hogy Sarolta Amália sikeresen megnyerte Gottfried Lehmann dragonyos kapitányt, elhitette vele, hogy szöktetési kísérlete mögött befolyásos emberek állnak.

Sarolta Amália hercegnő Lehmann fiatal öccsének, Jakob Cristoph zászlósnak a közvetítésével került kapcsolatba a kapitánnyal. Lehmann szigora az események hatására mind jobban enyhült. Segítette a fejedelem és felesége levelezését, s lehetővé tette, hogy Rákóczi az ablakon át beszéljen felesége megbízottjával. Maga is beszélgetni kezdett Rákóczival. A megnyerő, jó társalgó fejedelem hamar elnyerte a rokonszenvét, s egy idő után az a meggyőződése támadt, hogy Rákóczi ártatlan.

Először a porosz és az angol király követének levelét olvasva értesült, hogy uralkodójuktól parancsuk van elősegíteni Rákóczi szabadulásának ügyét. A leveleket Rákóczi felesége továbbította a börtönbe. Bár a porosz király segítségnyújtási szándéka nem volt komoly, érdeklődése két szempontból sem volt hiábavaló. Egyrészről befolyásolta Lehmannt, aki porosz alattvalónak tartotta magát, pillanatnyilag a császár szolgálatában, s most úgy vélte, hogy Rákóczi szabadulása az ő uralkodójának is érdeke. Másrészt felkeltette a könnyen befolyásolható Lipót császár bizalmas tanácsadójának, Wolf Frigyes jezsuita páternek az érdeklődését is, aki arra a meggyőződésre jutott, hogy Rákóczi elítélése nagypolitikai szempontból kedvezőtlen lenne, de az ügyének jobbra fordulása segítené az osztrák-porosz kapcsolatok javulását is. Wolf álláspontja Lehmann véleményére is kihatással volt.

Végül Lehmann maga ajánlotta fel segítségét a szökéshez, amire november 7-én este került sor. Ezt megelőzően október 24-én Sarolta Amália hercegnő Lehmann kapitány öccsének segítségével (de nyilvánvalóan a kapitány hozzájárulásával) felkereste a fejedelmet a börtönben, hogy megbeszéljék az akció részleteit. A szökés Lehmann és öccse aktív közreműködésével, kalandos körülmények között zajlott le. Rákóczi a kapitány szobájában öltözött át a dragonyostiszti egyenruhába, amelyben elhagyta a börtönt, s egy közeli háznál készen tartott lóra ülve jutott ki a városból. A fiatal főúr egy apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült, ahol védelmet és második otthont talált. Rákóczi élete azonban még itt is veszélyben forgott, főképp a fejére kitűzött 10 000 forintnyi díj miatt, úgyhogy jónak látta rokonánál, Sieniawski herceg koronamarsall nejénél, Lubomirska hercegnőnél vonni meg magát.

Gottfried Lehmann kapitány sírja a kőszegi temetőben
Gottfried Lehmann kapitány sírja a kőszegi temetőben

Gottfried Lehmann kapitányt másnap letartóztatták. Lehmann végig abban a hitben volt, hogy a legfelső körök óhajtják a szökést. Ezért - abban hitben, hogy Rákóczi titkos pártfogói őt is megvédik - nyomban beismerő vallomást tett. Kegyetlen büntetést kapott a szökés segítéséért: előbb kínvallatásoknak vetették alá, majd lefejezték, holttestét felnégyelték. Holttestének egy része még 1704 nyarán is a bitófán függött. Károlyi Sándor akkor levétette s 1705-ben a kurucok temették el a kőszegi temetőben. Sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

A sír felirata: „Rákóczi Ferencet kiszabadította a bécsújhelyi börtönből. emiatt lefejezték 1701. dec. 24-én. Itt nyugszik 1705 óta."

A fiatal Lehmann zászlósnak azonban sikerült Lengyelországba szöknie. A kivégzett Lehmann kapitány özvegyének és testvérének, Jakob Cristoph Lehmann-nak Rákóczi később életjáradékot folyósított.