Lázár Ervin

Lázár Ervin
Lázár Ervin

„A világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos."

„Nincsenek jelentéktelen dolgok! Csak olyanok, amik téged nem érdekelnek."

„A szeretet nem áldozatvállalás, hanem életszükséglet (nélkülözhetetlen az élethez)."

„Ha távolodsz Istentől, akkor is közeledsz hozzá, csak a hosszabbik utat választottad."

„A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei."

„Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét."

„Az írónak az a legnagyobb próbatétele, hogy élete végéig nem tudja igazából eldönteni, hogy jót csinált vagy esetleg nem annyira jót. Mert a saját munkája megítélése percenként változik az ember fejében. Nem úgy van vele, mint egy rendes asztalos, aki megcsinálja az asztalt, és arról rögtön látszik, hogy jó vagy használhatatlan. Az író örök bizonytalanságban marad saját munkáját illetően, de azért jobb pillanataiban nagyon reméli, hogy mégiscsak valami értékeset tett le arra az asztalra, amit az asztalos megcsinált.”

Lázár Ervin (Budapest, 1936. május 5. - Budapest, 2006. december 22.) Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

1936. május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó- Rácegrespusztán töltötte gyermekéveit. A környező falvakba (Felsőrácegres és Sárszentlőrinc) járt iskolába. Tízéves korában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumba íratták, de amikor 1948-ban államosították az iskolát, egy idős tanár magántanítványa lett, Sárszentlőrincen. Középiskolai tanulmányait a szekszárdi Garay János Gimnáziumban végezte. Apja származása miatt nem akarták felvenni, egy élsportoló rokon közbenjárására mégis sikerült. Itt érettségizett 1954-ben.

Felsőfokú tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon folytatta. „Akkoriban jött a Nagy Imre-féle könnyítés, ennek hullámain eljutottam az egyetemre. Tulajdonképpen már ekkor éreztem, hogy a rosszakaróimnak sok jót köszönhetek. Amikor a felvételinél lapozgattak a bizonyítványomban, ott állt egy színjeles bizonyítvány, amelyben szerepelt, hogy magatartás tűrhető, kettes. Rákérdeztek, hogy ennek mi az oka, én pedig elmeséltem” - emlékezett vissza. Az Eötvös-kollégiumban lakott.

Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.

1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. Ezután a Dunántúli Napló és egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött, az Élet és Irodalom tördelőszerkesztője lett egészen 1971. április 30-ig. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.

'A Négyszögletű Kerekerdő Mesélője'
'A Négyszögletű Kerekerdő Mesélője'

1989-ben - a lap első számának megjelenéséig - az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.

Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt. Fruzsina lányuk magyar-földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.

2006. december 22-én hunyt el Budapesten.

Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét bevallottan onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.

1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a - már az abszurd jegyeit is magán viselő - harmadik: Buddha szomorú (1973).

Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.

Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült - amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregénye szintén több feldolgozást ért meg. Lengyel Pál színházi és bábszínházi produkcióként is megrendezte. 1982-ben Andersen-diplomával tüntették ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat - később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

Sírja a Farkasréti temetőben
Sírja a Farkasréti temetőben

A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték - 1990 pályázat szerzői díját.

Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott. Egy rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja is volt. A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

Forrás: pim.hu