Lampérth Géza: Nemzetem ezredéves ünnepe

Hangos örömtől róna, halom zengjen,
Tárja ki kelyhét ma minden virág,
Habozó serleg vígan összecsengjen,
Örömünk hangját hallja a világ.
Völgyben s a bércen szent örömtűz égjen.
Fénye ragyogjon földön és az égen,
Szállja szívünk' meg Erő, Hit, Remény
Új ezredévünk kelő reggelén!

Hosszú ezer év szenvedését, búját
Födje felejtés rózsafátyla el
S Golgoták könnyét, tövis-koszorúját.
Most csak örüljön a szív, a kebel!
Seb ne sajogjon, régi bú ne fájjon,
Hálaadó ének csak repesve szálljon:
Hogy annyi küzdés, annyi harc után
Áll Buda s él magyar e szent hazán.

Mert áll, mint büszke, viharverte szikla,
Mert él, mint ős cseren a lomb-dús ág!
Bátran kiállunk már a harci síkra,
Vívja bár kar vagy szellem a tusát!
Némuljon el már világ gúnykacaja,
Kiáltó szónkat szívelje meg, hallja:
Nem csúszva jő, száll büszkén, szabadon
Helyet nekünk is ott a magason!

A hír magasán helyet a magyarnak:
Ezeréves múlt áll e nép mögött!
Ostora vágta millió zivatarnak
S bár megfogyott, hajh! de meg nem törött!
Helyet nekünk is! Ifjú tűzzel, szárnnyal
Magyar szellem már fenn, magasan szárnyal,
S messze ragyog bár fölötte a cél:
Előre törvén, bűvkörébe ér.

Jertek szabad, nagy népek milliói:
A kis magyar ím nagy ünnepet ül,
Büszkén lobognak ősi lobogói.
Fogadjátok őt testvéretekül;
Méltó e nép rá, helyét, szavát állja:
Tanúnk ezer év annyi tűzpróbája!
S ha kit felénk hű, igaz szív vezet:
Nyújtunk örömmel annak jobb kezet.

Jertek, lássátok e láng lobogását,
Mely keblünkből fel az égre száll,
Jertek, halljátok e szív dobogását,
Mely annyi drága vért kiontja már.
Lelkünk, nézzétek, szent eszmék ragadják,
Jelszónk, halljátok: haladás, szabadság!
Nyugat amiért egy szívvel hevül,
Azért küzdünk mi árván, egyedül.

Jertek csudálni: miként törünk bátran,
Lankadatlan' szent, magas cél felé!
Pihenők ti a béke árnyékában,
Karunk a míg bilincseit tördeli;
Míg mi küzdtünk a zivatarral, vésszel,
Mely ha tovább zúg, tűzhelyetek vész el,
Kihullt vérünkért nem kérünk mi bért,
Elég: ha szívünk szívetekhez ért.

Jer magyar népem, jer én drága vérem,
Szent áhítattal emelj kalapot;
S mint őseink, künn délibábos téren
Köszöntsd imával a kelő napot,
Új ezredéved hajnalhasadását
E föld színén, hogy mind a népek lássák
Nagy ünneped nagy, szent áhítatát
S hódolat járja szíveiket át.

Kalaplevéve nézz a múltba vissza:
S kik érted éltek, érted haltak,
Kiknek vérét e szent honi föld issza:
Mondjon áldást nevükre ajakad.
Tépett zászlójuk' magasra emelve
Ihlessen meg szívük szent honszerelme
Mind ki magyar, öreget, fiatalt,
S a pokol sem vesz rajtunk diadalt!

És te nagy Isten, néped ne feledd el:
Nagy jókedveddel mosolyogj le ránk,
Bő tárházadból áldó két kezeddel,
Új ezredéven áldd meg szép hazánk
S béke mosolyog ránk, vagy zord idők jönnek:
Szemébe nézünk bátran a jövőnek,
S a magyar nevet s Árpád ős hónát
Fény ragyogja be századokon át.