Korach Mór

„Az élet értelme: emberségesen élni. És ez szerintem csak akkor sikerül, ha valaki tud önmagán jókat nevetni, ha tud minél kevesebbet törődni saját személyével és minél többet másokkal."

„A tudós ma nem az, aki sokat tud (...), hanem inkább az, aki minimális tudással sok újat alkot."

„Mesében könnyű próbatételről beszélni, mert legföljebb hét próbatétel szerepel. De az életben gyakran sokkal több."

„A legtisztább öröm a munka, az alkotó munka. És az önmagáért beszél, az alá már nem szükséges aláírást tenni; vagy legfeljebb annyit, hogy ember."

„Nem hiszek az egyoldalú emberek igazán emberi teljesítőképességében. A specializálódásra szükség van, de annak feltétele, hogy minden specialista egyúttal bizonyos általános műveltséggel is rendelkezzék, mert azt hiszem, hogy az tud a maga speciális területén igazán eredeti és alkotó módon dolgozni, aki képes minél távolabbi területekről asszociálni."


Korach Mór vagy Maurizio Korach (Miskolc, 1888. február 8. - Budapest, 1975. november 27.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szilikátipari műszaki kémiát tudományos alapokra helyező, az olasz kerámiaipari technológiát megújító tudós, 1953 és 1957 között az Építőanyag-ipari Központi Kutatóintézet, 1960 és 1968 között a Műszaki Kémiai Kutatóintézet alapító igazgatója volt. Komját Aladár költő, lapszerkesztő és Kenyeres Júlia (1895-1958) publicista bátyja.

Korach Mór humanista polihisztor volt: tudománypolitikus, mérnök, író és festőművész is egy személyben. Tudósként a műszaki kémiában, s különösen a szilikátkémiai technológiában ért el kiemelkedő eredményeket. Képezte, tanította a jövő mérnökeit, tudományos dolgozóit, nevelte az egyetemi oktatókat és a kutató intézetek munkatársait. Nemcsak szakmára, hanem világnézetre, kutatói etikára is tanított.

1888. február 8-án született Miskolcon. Középiskoláit Fiuméban, felsőfokú tanulmányait Budapesten, a József Nádor Műegyetemen végezte, ahol 1911-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett.

1912 végén kivándorolt Olaszországba. Először a páduai egyetemen dolgozott, majd Faenzába került, az első magasabb olasz kerámiai szakiskola megszervezésére. 1925-ben meghívták a bolognai egyetemre, az akkor megalakított vegyipari gépészeti főiskolai karra, ahol elkezdte a műszaki kémia elméleti alapjainak kidolgozását. A második világháború idején részt vett az ellenállási mozgalomban, működését felfedezték, bebörtönözték.

1938-ban politikai okokból elhagyta Olaszországot, s 1940-ig Hollandiában és Nagy-Britanniában dolgozott. 1940-ben visszatért az olaszországi Milánóba, s egy szigetelőanyagok gyártására specializálódott kutatólaboratórium munkáját irányította. 1943-ban bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, hamarosan azonban letartóztatták és a milánói San Vittore fegyház foglya lett. Itt lépett be 1945 elején az Olasz Kommunista Pártba. Kiszabadulását követően, 1945-től 1948-ig az Olasz Kommunista Párt milánói kulturális központjának vezetője volt, egyidejűleg 1945 és 1950 között ismét a bolognai egyetemen oktatott. 1948-ban egyik közeli munkatársával Faenzában kemencetervező irodát alapított, s ennek ügyeit irányította.

Negyvenévi távollét után, a magyar kormány meghívására 1952-ben hazatért. Megszervezte és 1957-ig igazgatta az Építőanyagipari Központ Kutató Intézetét. Ezt követően 1957-tõl 1963-ig a Budapesti Műszaki Egyetemen a Vegyészmérnöki Kar Kémiai Technológiai Tanszékét vezette, munkálkodott a vegyészmérnökképzés korszerűsítésén, a félüzemi laboratóriumi oktatás vezetésén. Eredményes professzori működése mellett megszervezte 1960-ben Közép-Európa első Műszaki Kémiai Kutató Intézetét.

Sírja a Kerepesi temetőben
Sírja a Kerepesi temetőben

1963-ban nyugállományba vonult, de továbbra is vezette az akadémiai kutatóintézetet 1968-ig, amelynek tudományos tanácsadója volt haláláig. Széles látókörével és nemzetközi tapasztalataival fáradozott a vegyipar és a szilikátipar fejlesztésén, sok meg nem értés ellenére harcolt az új technológiák bevezetéséért. Korát megelőzve az első között volt, akik felismerték a környezet elszennyeződésének a veszélyét, és sürgette a környezetvédelem megszervezését.

Korach Mórnak a tudományos világ és a társadalom sokszor fejezte ki megbecsülését. A Magyar Tudományos Akadémia 1956-ban levelező, 1958-ben rendes tagjává választotta, a kormány Kossuth-díjjal tüntette ki. Számos külföldi tudományos intézmény tagjává választotta és tiszteletbeli doktorrá avatta. Korach professzor 1975. november 29-én, 88. életévében Budapesten halt meg.

Forrás: kfki.hu