Kassa bombázása

1941. június 26-án, az alig három évvel korábban ismét magyarrá vált Kassa felett máig ismeretlen, felségjel nélküli repülőkötelék jelent meg. Három bombázó és egy felderítő repülőgép. Ez utóbbi az akció eredményét volt hivatva fényképezni. A bombázókötelék alacsony magasságban átrepült Kassa városa felett és 13:07 órakor teljes bombaterhét (30 100 kg-os bombát) ledobva, éles bal fordulóval távozott. A bombák közül kettő nem robbant fel, de így is 32 halott, 60 súlyos és 200 könnyebb sebesült maradt a belváros romjai alatt. Az anyagi kár közel 3 millió pengőt tett ki: bombatalálat érte a postapalotát, két tüzérlaktanyát, közel két tucat lakóházat, továbbá károsodás érte a város út- és közműhálózatát is.

A fel nem robbant két bomba szovjet típusú, 105 kg-os, légcsavar biztosítású, pillanatgyújtós rombolóbomba volt. Rajtuk és a fellelt repeszeken cirill-betűs feliratokat találtak. A várost védő gépágyúk a támadás váratlansága miatt csak néhány lövést tudtak leadni, a gépeken találatot nem figyeltek meg - az egyik bombázó azonban feltehetően műszaki probléma miatt rendszertelenül szórta le terhét, az egyik bomba egy szomszédos falu (Enyicke) szélén csapódott be.

Kassa előtt a magyar légvédelmi figyelőpont észlelt ugyan három nagyméretű, gyors kétmotoros bombázógépből álló köteléket, de a repülőgépek típusát távcsöveiken át nem tudták felismerni. A gépeken csak a sárga festésű szárny- és törzsjelzéseket figyelték meg. Az esetről riasztást sem tudtak leadni, mivel tábori telefonvonaluk esőzés miatt beázott, elnémult.

Mivel a repülőakadémia bázisa és laktanyája is Kassán volt, a magyar légierő vadászgépei hamarosan az ismeretlen bombázók nyomába eredtek. Két magyar vadászrepülőgép megkísérelte elfogni a távozó köteléket, de a bombázók felgyorsítottak és a felhőrétegben a magyar gépek egy kilométernél jobban nem tudták megközelíteni a támadókat. A szemtanúk szerint sárga alakzatot vagy csíkot viselő három gép jelzéseit senkinek sem sikerült azonosítani, így azok hovatartozása a magyar történelem egyik leghíresebb - és legsúlyosabb következményekkel járó - rejtélye lett.

A bombatámadást egy kicsit megelőzve, 12 óra 40 perckor a Kőrösmezőről Budapest felé tartó gyorsvonatot Rahó előtt három repülőgépből álló, azonosítottan szovjet repülőraj támadta meg, s oda-vissza rárepüléssel meggéppuskázta. A támadás eltérő források szerint két vagy három embert ölt meg, három súlyos és hat könnyebb sebesülést okozott. A mozdonyvezetőt combján érte találat, ennek ellenére a vonatot minden baj nélkül bevezette Rahóra.

A két helyszínen, de a politikában is pánik tört ki. Igen feszült politikai légkörben zajlottak az események, hiszen ekkor csak négy nappal vagyunk túl Hitler Szovjetunió elleni támadásán, melyhez csatlakozott a Magyarországgal érdekellentétben álló Románia és Szlovákia is. Talán ennek a pániknak köszönhetően, megerősítve a Kormányzói állásfoglalást, jelentette be másnap Bárdossy László miniszterelnök a parlamentben, hogy „Szovjetunió és a Magyar Királyság között beállt a hadiállapot”. Ezt mint tényt konstatálta, azonban a kommunista történetírással ellentétben nem üzent hadat a Szovjetuniónak.

A kassai bombázás a modern kori történelem egyik jelentős rejtélye. A második világháború óta eltelt évtizedekben számos legenda, tévhit vagy éppen szándékos ködösítés övezte az eseményt. Mint látni fogjuk a bombák eredete nem visz minket közel az igazsághoz. A fő kérdés mindig is az volt, hogy a három támadó gép mely állam légierejében szolgált, mivel típusukat és hovatartozásukat mind a mai napig nem sikerült kétséget kizárólag megállapítani. Erre vonatkozóan a felállított elméletek szerint a német, a román, a szlovák, a szovjet, a magyar és a jugoszláv légierő is számításba jöhetett. Kérdéses, hogy valaha sikerül-e teljes bizonyossággal megállapítani, melyik igaz ezek közül.

Lehetséges magyarázatok

Szándékos szovjet provokáció

Magyarországon és a Hitlert támogató államokban 1945-ig az a teória tartotta magát, hogy a támadást a szovjetek hajtották végre - szánt szándékkal. Ennek bizonyítékaként mutatták be a két darab fel nem robbant, 105 kg tömegű szovjet légibombát, amelyeket a bombázás után a helyszínen találtak a tűzszerészek.

A szándékos szovjet támadás elméletével kapcsolatban 1945 óta számos kétség merült fel. A szovjet provokáció elmélete a bombák ellenére igencsak logikátlannak tűnik. A szovjet gyártmányú légibombák a harmincas évek végén elterjedtnek számítottak Európában, mind a csehszlovák, mind a román légierő rendelkezett ilyenekkel. A spanyol polgárháborúban a köztársasági oldal részére a Szovjetunió jelentős mennyiségben szállított légi fegyverzetet, amelyet Franco tábornok győzelme után zsákmányanyagként értékesítettek. A támadást tehát más országból érkezett, de szovjet fegyverzettel feltöltött gépek is végrehajthatták. Ennek ugyan ellentmond, hogy ilyen bombákat a nem szovjet gépek csak jelentős átalakítás után lettek volna képesek ledobni. Ezeket a munkálatokat viszont csak a hátországban, hetek alatt lehetett volna megtenni. Erre pedig négy nappal a német támadás megindulása után egyszerűen nem volt idő.

A szovjet provokáció kapcsán az indíték kérdése sem tisztázott. A német villámháborús stratégiával meglepett Sztálinnak a kialakult súlyos hadi helyzetben aligha volt érdeke, hogy egy további - mégoly csekély katonai erőt képviselő - országgal is hadban álljon.

A Szovjetunió a harmincas évek végétől enyhülési politikát folytatott Magyarország irányában, hogy a németekhez való túlzott közeledést megakadályozza. Bebörtönzött kommunista vezetők (köztük Rákosi Mátyás) moszkvai emigrációba kiengedéséért cserébe 1940-ben visszaadta a cári seregek által zsákmányolt 1848-as zászlók egy részét, amelyet a Horthy-rendszer jelentős gesztusként értékelt.

A Szovjetunió elleni német támadás másnapján (június 23-án, a kassai bombázás előtt 3 nappal) Molotov szovjet külügyminiszter tájékoztatta a fejleményekről a moszkvai magyar követet és közölte vele: „a szovjet kormánynak, mint, azt már több ízben kijelentette, nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben”. Bárdossy erről nem tájékoztatta a kormányzót, igaz Horthy nem is nagyon hitt a szovjet ígéretekben. Döntse el ki ki, hogy igaza volt-e.

Bárdossy a népbírósági tárgyalása során így jellemezte az akkori helyzetet: „A [kassai és kőrösmezei] támadás éppen a legérzékenyebb pontján érintette az államfő, a magyar hadvezetőség és a tisztikar lelki alkatát, számukra egyformán a katonai becsület és bátorság kérdésévé vált, hogy az ismételt provokálatlan támadás után Magyarország se maradjon tovább tétlen. A hadvezetés kifejezésre juttatta, hogy elviselhetetlen szégyennek tartaná, ha Magyarország még most sem vállalna részt a háborúban, ugyanezt jelentette ki igen kategorikus formában a Kormányzó.”

Román bombatámadás

A feltételezett Savoya
A feltételezett Savoya

Ez az elmélet elsősorban a támadó repülőgépeket megfigyelő szemtanúk beszámolóira támaszkodik. A román légierő rendelkezett egy igen ritka, kevéssé ismert, azonban a formai leírásoknak megfelelő bombázótípussal, amellyel a támadást kivitelezhették. A hárommotoros olasz Savoya-Marchetti SM-79 Sparviero (Karvaly) nehéz torpedóvető sikeres, elterjedt repülőgéptípusnak számított, azonban a Román Királyi Légierő részére épített megerősített, két csillagmotoros, üvegezett orrú nehézbombázó változatából mindössze 12 db készült.

Mindenesetre Krúdy Ádám, a reptér parancsnoka - ha nem is állította teljes biztonsággal - de elképzelhetőnek tartotta, hogy a támadó repülők Savoyák voltak. Később ezt a kijelentését visszavonatták. Ekkor sem volt szabad egy fegyvertárs államot „gyanúsítani”. A történet érdekessége, hogy halálos ágyán Krúdy a kierőszakolt visszavonást visszavonva és családtagjai előtt megismételte korábbi véleményét.

Harci terhelése és nagy sebessége alapján ez a típusváltozat képes lehetett a Kassán tapasztalt pusztításnak megfelelő bombamennyiség célba juttatására és az üldöző vadászrepülőgépek elöli elmenekülésre, a szemtanúk által említett sárga alakzatok vagy törzsre festett csíkok pedig megfeleltethetők az akkori, sárga vaskeresztet formázó román felségjelzésének. Említést érdemel azonban, hogy a szemtanúk egyike sem látta a támadó gépeket egy kilométernél közelebbről. De azt megerősíthették, hogy a bombázók kelet-délkeleti irányba, tehát Észak-Románia és nem a Szovjetunió felé távoztak, ahogy ebből az trányból is érkeztek.

A román támadás elméletét támogató repüléstörténészek indítékként Bukarest hátbatámadástól való félelmét vetik fel. A román csapatok a németek oldalán harcolva az első naptól kezdve nagy erőkkel vettek részt a Szovjetunió elleni támadásban, mivel céljuk a besszarábiai területek visszafoglalása volt. A román csapatok távolléte felvetette annak a lehetőségét, hogy a Szovjetunió elleni hadjáratban akkor nem érintett Magyarország a második bécsi döntésen túllépve, katonai erővel foglalja el Dél-Erdélyt. Ennek megakadályozására alkalmas lehetett egy olyan provokatív támadás, amely a Szovjetunió elleni hadba lépésre kényszerítette a Magyar Királyságot.

Német bombatámadás

Az esemény történelmi kutatására a politika is rányomta bélyegét. Míg 1945 előtt megkérdőjelezhetetlen volt a szándékos szovjet támadás teóriája, addig a kommunista diktatúra alatt a német, illetve magyar provokációs bombázás volt a fő elmélet. Az állampárti rendszer alatt a kassai támadást úgy interpretálta, mint fondorlatos német provokációt, mely a hadba lépést éppen Hitler oldaláról akarta kikényszeríteni. A felvetés szerint Hitler rendelte el a provokatív bombázást, hogy Magyarországot is bevonja a keleti hadjáratba.

Az elmélet azonban igen gyenge lábakon áll. A Barbarossa hadművelet negyedik-ötödik napján a német gépesített csapatok minimális ellenállás mellett, nagy tempóban nyomultak a Szovjetunió belseje felé. Így Németország ezekben a napokban egyáltalán nem szorult rá a Magyar Királyi Honvédség támogatására. Nem is volt érdeke, hiszen a nyugati hadszíntérhez a magyar mezőgazdasági termékekre, illetve a román kőolajra szüksége volt. Sőt Hitler a román-magyar konfliktust is igyekezett diplomáciailag, engedményekkel és politikai nyomásgyakorlással elsimítani. Tehát német oldalról semmilyen érdek nem fűződött Kassa provokatív bombázásához.

A magyar honvédek akkoriban igen gyengén voltak felszerelve, elsősorban a harckocsik és szállító gépjárművek hiányoztak. A gyors hadrafoghatóságú magyar alakulatok is csak kerékpárral voltak ellátva, amellyel képtelenek lettek volna követni a német támadás ütemét. Ekkoriban Hitlernek még megszálló, rendfenntartó alakulatokra sem volt szüksége, mivel a szovjet partizánmozgalom csak a Wehrmacht moszkvai vereségét követően, 1942-től vált szervezetté.

A támadó repülőgépeket a szemtanúk (köztük képzett pilóták és légvédelmi tüzérek) nem tudták azonosítani, ami kizárja a német típusok alkalmazását. A magyar légierő kiképző akadémiája 1938 óta Kassán működött, a város repülőterén a német légierő géptípusai megszokott vendégnek számítottak. Azok hangját, sziluettjét nemcsak a katonák, de még a helyi civil lakosság is jól ismerte. A Luftwaffe támadása esetén nem csak a légibázis személyzete, de a polgári lakosság is felismerte volna a gépeket.

Egyes felvetések szerint a támadást a németek az 1939-es lengyel hadjáratban zsákmányolt PZL.37 Łoś típusú bombázógépek korai és ritka, egyvezérsíkos változatával hajtották végre - ezek azonban gyenge motorjaik miatt valószínűleg nem lehettek képesek olyan mennyiségű bombaterhet szállítani, amennyit a Kassát ért károkról készült felmérések alapján a szakértők feltételeznek.

Magyar önbombázás

A bombázás utáni Kassa
A bombázás utáni Kassa

A magyar katonai vezetés nagyrészt háborúpárti volt, még ha a hadsereg viszonylag gyenge is volt egy komolyabb háborús kalandhoz. Az ő szereplésük is okozta, hogy kialakulhatott a magyar önbombázás teóriája, annak ellenére, hogy a korszak politikai vezetőinek többsége - beleértve Horthy Miklós kormányzót is - viszont nem szívesen vett volna részt a háborús kalandban. Többen világosan látták, hogy a háború kimenetele - a kezdeti elsöprő német fölény ellenére is - nagyon kétséges, a németek oldalán történő hadba lépés és német vereség esetén pedig elveszhetnek azok a területek, melyeket 1938-tól szerzett vissza Magyarország.

A kassai bombatámadásról az állam-szocialista rendszerben egy másik, gyakran emlegetett elmélet szerint a Horthy-rendszer ukrajnai területhódítások reményében önbombázással kívánta önmagát belevonni a keleti hadjáratba. Napjainkban már kevés támogatást élvez ez a teória. A magyar légierő két közepes méretű bombázótípusa közül ugyanis a régebbi Junkers Ju 86 sem sebessége, sem teherbíró képessége alapján nem lehetett alkalmas a támadásra, a nagyobbik, olasz gyártmányú Caproni Ca-135 viszont jól ismert repülőgépnek számított és jellegzetes formája miatt a civilek is felismerték volna.

A másik kifogás a támadás helyszínének rossz kiválasztásából ered. A magyar katonai repülés a trianoni tiltások miatt mindössze 1936 óta működhetett nyíltan, ezért a légierő még 1941-ben is komoly pilótahiánnyal küzdött. Mivel a repülőakadémia bázisa és laktanyája is Kassán működött, a város elleni provokatív bombatámadásba becsúszó legkisebb hiba megtizedelhette volna a légierő utánpótlását és oktatói állományát. Ráadásul Kassa emblematikus városa volt a „visszatérő Felvidéknek”, így aligha képzelhető el, hogy ilyen célpontot választottak volna egy esetleges provokációhoz. Ha a merénylők magyarok vagy németek lettek volna, nem valószínűsíthető, hogy elpusztították volna a híradástechnikai szempontból kulcsfontosságú kassai Főpostát és megöltek volna a hozzá közeli laktanyában nyolc magyar katonát. Így a kassai célpont kiválasztása önbombázás esetén teljesen értelmetlennek tekinthető.

Cseh vagy jugoszláv támadás

Egyes kevéssé hihető feltevések szerint a német megszállás alatt álló két ország valamelyikének bábkormánya rendelte el a kassai támadást, azért, hogy a Felvidék, illetve a Délvidék visszafoglalását megtorolja Magyarországon. Tekintettel a Jugoszlávia rendelkezésére álló brit Bristol Blenheim típus és a cseheknél szolgáló, szovjet Tupoljev licenc alapján gyártott Avia B-71 (SB-2) bombázógépek csekély teherbíró képességére, egy háromgépes kötelék nem lett volna képes a Kassán tapasztalt bombamennyiséget célba juttatni, ezért ezek az elméletek alaptalannak tekinthetők.

Szlovák támadás

Az I. Bécsi Döntés nyomán Magyarország és Szlovákia között területi vita alakult ki, amely hamar fegyveres konfliktussá nőtte ki magát. Ez volt az ún. „kisháború”, melynek során kisebb összeütközésekre, és komoly légi csatára is sor került. Közülük a legismertebb az 1939 márciusi, magyar győzelemmel végződő szobránci magyar-szlovák légicsata volt. melyet követett az iglói repülőtér bombázása után, ahol ahol forrásoktól függően 12 - 24 gépet, és három hangárt semmisítettek meg a magyar bombázók. Ma is élő, bár nem túl népszerű vélemények szerint az 1941 június 26-án már egy napja szovjetellenes háborút vívó szlovák pilóták fizettek meg ezekért a sérelmeikért.

A britek által végrehajtott bombázás lehetőségét a hatalmas repülési távolság (Angliából oda-vissza közel 4000 km) miatt egyértelműen kizárhatjuk.

Szovjet bombázás tévedésből

Napjainkban a kassai bombázás kapcsán az a legelfogadottabb teória, hogy a támadást valóban a szovjetek követték el, de tévedésből. A valódi célpont Eperjes lehetett. Kassa és Eperjes alig 40 kilométerre fekszik egymástól, ráadásul a két város a levegőből mind fekvése, mind körvonalai alapján hasonlít egymásra. A két település összetévesztését az is megkönnyíthette, hogy a szovjet légierő fedélzeti térképeire a közép-európai térség 1938 és 1941 közti határmódosításait kézzel, hevenyészve rajzolták be.

A támadás idején a német hadsereg által ellenőrzött Eperjes városában működött a Wehrmacht egyik fontos kommunikációs bázisa, amely számos géptávíró vonalat és egy nagy teljesítményű katonai rádióadót kezelt. Feltételezhető, hogy a szovjet légierő tervezte ennek a fontos német információs csomópontnak a megsemmisítését, ezért is kaphatta Kassán a legtöbb bombát a csehszlovák időben épült központi postahivatal, ami nagyon hasonlított a rádiós központra.

A ledobott bombamennyiség hordozására képes szovjet Iljusin Il-4 (DB-3Bisz) bombázógépek legközelebbi lehetséges támaszpontja mintegy 1000 kilométerre volt a célponttól. Az elmélet hívei szerint az ilyen távolságból érkező szovjet gépek egy navigációs hiba következtében dobták le Eperjes helyett Kassára bombaterhüket. Ilyen repülési távolságnál háborús körülmények között akár 50 kilométeres navigációs hiba is előfordulhatott, az amerikaiak például 1943 és 1945 között több alkalommal is bombázták tévedésből a semleges Svájcot.

Egyes szakértők a három közepes bombázóval végrehajtott támadást is a szovjet elmélet bizonyítékának tekintik, mivel az orosz légierő csak az 1943-as kubáni légi csaták után tért át a világszerte megszokott, két géppárból álló raj alakzatra, korábban a háromgépes trojka formációt repülték.

A korábban felsorolt teóriákhoz hasonlóan azonban ez is csak egy elmélet; valószínűleg a kassai bombázás pilótáinak kiléte örökre a rejtély homályában marad.