Borromei Szent Károly

Borromei Szent Károly szobra
Borromei Szent Károly szobra

Borromei Szent Károly /Carlo Borromeo/(1538, Arona - 1584, Milano): olasz katolikus teológus, lelkiségi író és egyházszervező, a Tridenti Zsinat idején kibontakozó katolikus megújulás vezető személyisége, egyházmegyés pap, kuriális bíboros, majd 1564-től Milánó érseke.

Borromei Károly a milánói hercegség egyik legnevezetesebb családjából származott. A család alapítója 1445-ben Arona grófja lett. A családnak a Lago Maggiore mentén kastélyai és földbirtokai voltak. A Borromeiek között bankárok is voltak, akiknek Londonban és Barcelonában is volt fiókintézetük. Politikai hatalmuk és tekintélyük nem utolsó sorban a nagy vagyonból fakadt.

Károly atyja a patrícius családból származó Medici Margitot vette feleségül, akinek testvérei igen magas hivatalokba jutottak: egyik bátyja, Gian Angelo bíboros 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Ezáltal a Borromei család számára is megnyílt az út a magasabb hivatalok felé. Különösen a két unokaöccs vitte sokra. Károly klerikus, Frigyes katona volt. A házasságok révén Károly rokonságba került a Gonzaga, a német Altemps, a római Colonna családdal és az urbinói hercegekkel. Később ezeket a családi szálakat az egyházi megújulás érdekében nagyon ügyesen tudta hasznosítani.

Károly a Lago Maggiore melletti Arona várában született, Erzsébet és Frigyes után a család harmadik gyermekeként. Egész kicsi korában elvesztette édesanyját. Mostohaanyja, Tassea dal Verme nevelte, s úgy határozott, hogy a család számára fenntartott sok egyházi javadalomra való tekintettel Károly klerikus legyen. E határozat szerencsésen egybevágott Károly elgondolásaival, ezért tizenkét évesen reverendát öltött és fölvette a tonzúrát. A kor szokása szerint ekkor kommendátor apátja lett a római bencés kolostornak, melynek jövedelmét a Borromeiek már évekkel korábban már megszerezték maguknak. Ez azt jelentette, hogy az apátsági jövedelem felett Károly, illetve a család rendelkezett, az apáti tisztet pedig egy szerzetes látta el a kolostorban. Ezt később „visszaélésnek" bélyegezték, de ő ahelyett, hogy a család rendelkezésére bocsátotta volna, azonnal sajátjaként kezelte és szétosztotta a szegények között.

Koporsója a milánói dómban
Koporsója a milánói dómban

Tizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból doktori fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot, és a bíboros nagybácsi jóvoltából további két apátság javadalma is az övé volt. Ezáltal jelentősen megnőtt személyes jövedelme, de ugyanakkor a kötelezettségei és kiadásai is.

Arisztokrata származásának és annak köszönhetően, hogy a Tridenti Zsinatot befejező IV. Pius pápa unokaöccse volt, gyorsan jutott magas egyházi méltóságokhoz. Teológiai és jogi tanulmányai után nagybátyja magas kúriai tisztségekkel ruházta fel és az ő személyéhez kapcsolható a vatikáni bíboros államtitkári tisztség létrejötte. Döntő szerepe volt a Tridenti Zsinat eredményes lezárásában, határozatai megvalósításának megkezdésében, Néri Szent Fülöp mellett pedig egyik első szorgalmazója volt az ókeresztény kori régészet kibontakoztatásának. Az általa pártfogolt jezsuiták szellemi hatásának köszönhetően élete az 1560-as évek elején aszketikus fordulatot vett, IV. Pius halála után pedig végleg érseki székvárosába, Milánóba költözött. Itt az elsők között vezette be a tridenti reformokat: esperesi kerületeket alakított ki, megújította az egyházi adminisztrációt és a papképzést és rendszeressé tette a plébániák vizitációját. Komoly gondot fordított az egyház karitatív munkájának megreformálására is: szegényházakat, menhelyeket, kórházakat hozott létre, tehetséges fiatalok számára tanulmányi ösztöndíjakat kínált. Irodalmi működését is főpapi és lelkipásztori munkája szolgálatába állította: kiterjedt levelezése, homiliái és körlevelei mellett elsősorban a gyakorlati teológia megteremtésén fáradozott, amikor lelkipásztori, papnevelési vagy éppen beteggondozási útmutatókat adott közre. Az egyház 1610-ben emelte szentjei sorába: ő a papnövendékek és a lelkészkedő papság védőszentje.