Juhász Gyula: Munkácsy

Elnézem a magasztos Ecce Homot
S szívembe vág titkos tragédiád,
Tövisbe mártott, nyílt fönségű homlok
Mily szörnyű sors borúja várt reád:

A teremtésnek lázától remegve
Bénultan hull le nagyszerű kezed,
Nincs álom többé, színes, fényes eszme,
íme az Ember! Elvégeztetett!

A bölcsődet nem ringatá szerencse,
Magyar rónáknak ős borúja volt,
Mely lelkedet először kiszínezte,
S a melybe átfolyt a te bánatod.

A mit Petőfi gyönyörű dalokban
Kőben Izsó és színen Tóth Ede
Megörökít: az él a színeidben:
A magyar lélek mély költészete!

S e méltóságos bánat és komorság
Sugallta azt, mit ért egész világ:
Mozart halálát, Miltont, ki vakon lát
S a legnagyobb, a szent tragédiát.

S mikor ujjongva látta Európa,
A magyar lángész mily fönséggel ég,
Akkor borult gyász büszke homlokodra,
Várt már a puszta, a paraszt! Elég!

Ezer tavasznak elsejét remegve
Még kiszínezte lankadó kezed:
A honszerzést - a messze idegenben.
És hazajöttél! Elvégeztetett!

Juhász Gyula kevéssé ismert, kéziratban fennmaradt verse. Keletkezésének helye és ideje nem ismert. Fogalmazványát és tisztázatát a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára őrzi.