Polocki Szent Jozafát

Szent Jozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban. A terület ma Ukrajnához tartozik, akkoriban lengyel fennhatóság alatt állt. Rutén szülei elszegényedett és igen jámbor nemesemberek voltak. A szülők ortodox vallásúak voltak, s gyermeküket Jánosnak keresztelték.

A 16. század végén mind a katolikus, mind az ortodox Egyház híveinek élete meglehetősen feszült légkörben zajlott. A katolikusok körében az ellenreformáció hatása volt nagy, az ortodoxok között pedig egyre inkább érezték a megújulás szükségességét. A lengyel fennhatóság alá eső területeken ez a reform az esetek többségében a római egyházzal való unióba torkollott, amelynek aztán politikai színezetű ellenhatása támadt. Tagadhatatlan, hogy az egység szorgalmazói között voltak olyanok, akiket nem tisztán vallási indítékok, hanem politikai és szociális célok is vezettek. Ilyen időszakokban a papságban is, a gazdagabb rétegekben is könnyen erkölcsi lazaság lépett föl. A vidék egyszerű, csendesen élő népe pedig a maga jámborságát őrizve várta a jobb időket. A Kuncevicz család azok közé tartozott, akik hűségesen őrizték atyáik ortodox örökségét. János életéből részleteket csak attól kedve ismerünk, amikor már kereskedőinas volt Vilnában. Ezekben az években találta meg az utat a katolikus Egyházhoz – úgy tűnik saját kezdeményezésére. Nehéz magyarázatot találni, hogy mi indíthatta arra, hogy a gazdagon fölszerelt vilnai ortodox templom helyett a majdnem teljesen elhagyatott Szentháromság-kolostor templomába kezdett járni. Minden ellenszolgáltatás nélkül ellátta a liturgia körüli szolgálatot: énekelt, olvasott, akkor is, amikor mindössze ketten voltak hétköznaponként a templomban, vagy amikor csak húsz-harminc hívő jött az ünnepi liturgiára.

Húsz éves korában, látva már minden nehézséget, metropolitai engedéllyel belépett a majdnem elpusztult Szentháromság-kolostorba. Két eszme vezérelte: először meg volt győződve arról, hogy Isten szerzetesnek hívja, hogy egészen az Ő szolgálatára szentelje magát. Másik fölismerése az volt, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a római pápával közösségben élő katolikus Egyházban van. E két eszméért áldozta föl életét.

Szerzetesként vette föl a Jozafát nevet. Nagy elszántsággal fogott a szerzetesi élethez. Mivel mestere nem volt, akitől tanulhatta volna, a szentek írásaihoz fordult. Sokat olvasott a régi, nagy szerzetesektől, s követni kezdte őket. Megértéssel viselkedett rendje jelenével szemben, de új alapokra akarta fektetni a jövőt. Komoly fiatalság toborzásával szolgálta szerzete megújhodásának ügyét. Jöttek is sokan az ő nyomában a bazilitákhoz. Ő vonzotta a rendbe többi közt azt a nálánál idősebb honfitársát, aki VIII. Orbán pápa szerint „az unió atlasza” és „a rutének Atanáza” volt: a világlátott, valamikor Kálvinért lelkesedő, de nyolcévi római tanulása alatt ízig-vérig katolikussá vált Rutszki Velamint. A két szerzetes meleg barátságának és a legnagyobb kísértésekben kipróbált zászlóhűségének volt köszönhető, hogy a kolostor évről-évre népesedett s hogy főnöke nem tudta azt átjátszani a szakadárok kezére.

Később arhimandrita és metropolita lett. Nem sokkal ezután Jozafátot diakonussá szentelték. 1613-ban Bitenben kolostori elöljáró, higumen, de már a következő évben visszahívták Vilnába, és a Szentháromság-kolostor arhimandritája lett. 1618-ban az időközben metropolitává lett barátja, Rutszkij segédpüspökké nevezte ki, s Jozafát hamarosan a kilencven éves korában elhunyt polocki érsek, Gedeon utódja lett.

Érsekségének első három évében sok lelket nyert meg az uniónak, sokan tértek vissza az ortodox Egyházból a katolikus Egyház közösségébe. 1621-ben azonban megzavarták működését: a jeruzsálemi ortodox pátriárka, III. Theofanész, minden egyházi és világi hatósági hozzájárulás nélkül, az összes katolikus püspöki székhelyre ortodox ellenpüspököt állított. Polock számára Meletij Szmotritszkij szerzetest szentelte püspökké, akinek megbízottak révén sikerült a nép nagy részét elhódítania Jozafáttól. Azzal rágalmazta, hogy el akarja latinosítani a liturgiát, s csak álnokságból és átmenetileg használja a szláv és a görög nyelvet. A keleti szertartásokat féltő embereket ezzel sikerült a püspök ellen lázítania. Az ellenségeskedés egyre nagyobb méreteket öltött Jozafát körül. Ő világosan látta, hogy életébe fog kerülni a pápához való hűsége, de nem tántorodott meg. 1623. november 12-én a saját házában gyilkolták meg.

VIII. Orbán pápa, amikor hírül vette vértanúságát, azonnal megindította a szentté avatási eljárást. Húsz évvel a halála után, 1643-ben boldoggá is avatta Jozafát püspököt. A szentté avatást IX. Pius pápa végezte 1867-ben. Földi maradványait az utolsó oroszországi egyesült püspökség megszűnése (1875) után rejtegetni kellett a szakadárok elől, az első világháború végén a bécsi bazilitákhoz sikerült azokat átmenteni, 1949-ben pedig Rómába vitték.

XXIII. János és VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinattal kapcsolatban új lendületet adott az egység vértanúja tiszteletének.

Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, november 14-re. 1969-ben november 12-re, a halála napjára helyezték át.

Forrás: katolikus.hu