Jelky András

Bronzba öntött világjáró, nagy lendületű lépése bajai szobrán

„Jellemző példája a korabeli magyar írók gyámoltalanságának, hogy volt ugyan nekünk magyaroknak a XVIII. század végén egy igazi Robinzonunk Jelky András, akit csodálatos kalandjai, öt világrészben átélt szenvedései és izgalmai angol társánál is érdekesebb hőssé avattak - de sorsát előbb egy német embernek kellett regénnyé gyúrnia, hogy aztán magyarra fordíthassuk.” (Császár Elemér)

Jelky András (Baja, 1738. április 20. - Buda, 1783. december 6.) világjáró szabólegény, akinek élettörténetét számos szépirodalmi mű lapjairól ismerhette meg a nagyérdemű. Az érdekfeszítő életút még úgy is lenyűgöző, hogy ezen alkotások nem minden állítása támasztható alá hiteles adatokkal.

De ki is volt valójában Jelky András? Egy vidám szabólegény, aki kezében egy vándorbottal bejárta a világot, ahogyan ezt Medgyessy Ferenc szobrán láthatjuk Baja városában? Vagy egy kalandor, aki hihetetlen kalandokat átélve jutott el a tisztes öregkorig, mint ahogyan azt Hevesi Lajos népszerű regénye állítja? Vagy a 18. század egy tipikus alakja, aki eszével, erejével és leleményességével hihetetlen kalandok árán mesés vagyonra tett szert, ahogyan azt Solymosi Ede kutatásai bizonyítják? Valószínűleg mindezek így együtt találhatók meg Jelky alakjában, de a teljes valóságot bizonyára sohasem fogjuk megismerni.

Kalandos élete

Életének már első mozzanata is tisztázatlan. A bajai plébánia anyakönyve szerint 1738. április 20-án született, más források szerint már 1730-ban. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy nem tudjuk, a népes család hányadik gyermekeként látta meg a napvilágot. A 10 gyermek közül lehet a második is, de akár a legkisebb is. Családneve is több változatban ismert. Míg mi Jelkyként ismerjük, az anyakönyv szerint Ilka, de más helyeken Jilka vagy Jelka formában is említik.

Édesapja kiszolgált császári katona, mint szabó telepedett le Baján. A kor szokásai szerint 16 éves fiát vándorútra küldte, hogy megtanulja a szakma fortélyait. Hihetetlen kalandjainak sora ekkor kezdődött. A legényke Prágán, Lipcsén és Nürnbergen át Franciaországba akart eljutni, de csak Bajorországig jutott. Az aschaffenburgi katonaállítást még szerencsésen megúszta, egy menyecske puttonyban mint eladó gyümölcsöt kicsempészte a városból. De Hanau városában már a kényszersorozás áldozata lett. Sikerült megszöknie, de mivel útlevelét a toborzók eltépték, papírok nélkül nehéz helyzetbe került és a hollandiai Nijmegenben ismét besorozták. Az újoncok hajóját 1755-ben Holland Kelet-India felé irányították. Útközben a villámcsapás sújtotta hajó elsüllyedt, de Jelky egy roncsdarabon szerencsésen megmenekült. Egy holland vitorlás mentette meg, melynek kapitánya szabóként alkalmazta. Egy évi Surinameban élt, majd Lisszabonba hajózott. Innen feltehetőleg Magyarországra indult tovább, de Málta partjainál kalózok fogságába került. A kalózok eladták egy török úrnak rabszolgának, akitől hamarosan megszökött. A tengeren ezúttal egy portugál hajó nyújtott neki menedéket. 1757-ben Makaóba érkezett. Hamarosan Kantonba vitorlázott, ahol beállt a holland seregbe katonának, és Batáviába vezényelték. Batávia akkor holland gyarmat volt, ma Jakarta, Indonézia fővárosa Jáva szigetén. Hét hónapig katonáskodott, majd Albert Parra, a keletindiai kereskedelmi társaság elnöke, mint szabót házához fogadta. Magas pártfogójának hála beírták a városi polgárok közé s nőül vette Seguin angol haszonbérlőnek a leányát.

1760-ban egy összezördülés után patrónusa visszaküldte őt a katonasághoz. Batávia kényszerű elhagyása okán hitvesét apósa gondjaira bízta. Hadnagyként szolgált Ceylon szigetén. Egy favágó út során kannibál bennszülöttek fogságába esett, akik bálványuk tiszteletére akarták feláldozni. De Jelkyt megmentette a törzsfőnök lánya, akivel megszöktek, és 13 hónapon át egy elhagyott szigeten éltek. Öt nappal szabadítója halála után egy holland hajó Batávia városába vitte, ahol az időközben a sziget kormányzójává kinevezett Parra visszafogadta s kegyeivel halmozta el. Felesége is visszavárta.

Jelky tiszti rangot kapott és egy árvaháznak lett az igazgatója. Komoly vagyont szerzett, Jáva egyik befolyásos ültetvényeseként 1770-től ő felügyelte Batávia polgári őrségét. 1770-ben a hollandi kormányzóság titkos tanácsosa lett. Számos diplomáciai küldetésben vett részt a szigetvilágban és a távoli Japánban és más fontos államügyeket is végzett. 1772-ben felesége, 1775-ban Parra kormányzó is meghalt, Jelky magára maradt, lemondott állásáról, és 1776-ban visszaindult Európába. Egy év múlva ért Amszterdamba, ahonnan Bécsbe utazott. Itt bátyját még életben találta. A császárvárosban nagy népszerűséget szerzett történeteivel, egy ízben még Mária Terézia királynő is fogadta. Az uralkodónak több indiai ritkasággal kedveskedhetett, melyekért arany érmet és arany szelencét kapott jutalmul.

1778-ban Budán telepedett le, ismét megnősült. E házasságából egy fiú gyermeke született. A kalandos életű, három kontinenst is bejáró Nemes Jelky András még fiatalon, 45 esztendős korában hunyt el tüdővészben Buda városában 1783. december 6-án. Budán, a Szent Anna-templom kriptájában temették el Consiliarius Hollandicusi ranggal, azaz holland tanácsosként. Örököseinek tekintélyes vagyont hagyott hátra. Úti élményei 1779-ben németül, 1791-ben magyarul is megjelentek, alakját Hevesi Lajos Jelky András bajai fiú rendkívüli kalandjai ötödfél világrészben című regénye tette széles körben ismertté. Baján, az 51-es és 55-ös főút kereszteződésénél felállított szobra a város jelképévé vált.

„Jelky András ugyan nem fedezett fel földrészeket, nem ért el tudományos elismeréseket, de Földet átívelő világlátása még korunk emberét is döbbent csodálatra készteti."