Izsó Miklós

„...ez kezdete lesz a magyar népéletből merített szobrászatnak; mivel tudom, hogy ezen nemű munka még nem jelent meg."

„Ez a juhász, úgy amint azt Izsó megteremtette, magyar minden ízében. Magyar nemcsak a ruházata, hanem a nemes magatartása is, melyet a puszták egyszerű fiainál annyiszor megbámulnak a hozzánk elvetődő idegenek. És amilyen jellemzetes a szobor fölfogása, olyan mesteri annak kivitele is." (Szana Tamás)

„Végre Izsó Miklós személyében megjelent az a szobrász, aki alkalmas volt arra, hogy szobrászatunkat messze a hétköznapok fölé emelje és őserejével egészen magyarrá tegye.” (Lyka Károly)

„Izsó 1875-ben meghalt a nélkül, hogy igazán nagyszabású feladathoz juthatott volna. Azonban ennek ellenére is egyike a magyar szobrászat legnagyobb alakjainak. Sőt a legkarakterisztikusabb magyar szobrász. Ő teremtette meg a magyar plasztikai stílust, amely azóta sem fejlődött tovább faji szempontból” (Ybl Ervin)

Izsó Miklós (Disznóshorvát, 1831. szeptember 9. - Budapest, 1875. május 28.) a magyar nemzeti szobrászat egyik legnagyobb alakja. Bár rövid életpálya adatott neki, megteremtette és európai rangra emelte a magyar nemzeti szobrászatot. Ezért méltán említhetjük együtt tizenkilencedik századi kultúránk legnagyobbjaival, Petőfivel, Arannyal, Munkácsyval, Liszttel és másokkal, jelentőségében, hatásában semmivel sem marad mögöttük.

Itso Miklós néven 1831 szeptember 9-én született Disznóshorváton, a mai Izsófalván. Édesapja, a kékfestőmester Itso József. Édesanyja Szathmáry Eszter, egy híres pap- és tanítócsalád sarja.

Pályája

A helyi református elemi iskolában 6 éves korában kezdte meg tanulmányait. Három év múlva a felvilágosult szellemiségű sárospataki kollégiumba került. A véletlen folytán itt lett belőle Izsó Miklós, mert az anyakönyvbe történő beíráskor a nevét elírták. Az idegenül hangzó, szlávosan csengő Icsó helyett a magyarosabban csengő Isó (kiejtése Izsó) alakot írták be. Így fordulhatott elő, hogy a 9 éves gyermek nevet változtatott, később pedig már nem tért vissza eredeti családnevéhez. Így lett aztán később az Itso Miklósként anyakönyvezett kisfiúból Izsó Miklós néven híres művész. A sárospataki kollégiumban eltöltött 7 év döntő hatással volt világnézetére, művészi tehetségének, érdeklődésének kibontakozására.

1847-ben Rimaszombatra került, ahol Jakowetz Antal kőfaragómester műhelyében inasként dolgozott. 1849. február 26-án honvéd hadnagyként a szabadságharc katonájának állt. Tizenkilenc ütközetet harcolt végig, mindig kitűnt bátorságával, példamutatásával. A nagysallói ütközetben súlyosan megsebesült. A világosi fegyverletétel után Jókai Mórhoz hasonlóan a Bükkben bujdosott, majd menekülnie kellett, majd kényszersorozás elől kellett menekülnie.

Rimaszombatban talált menedéket, ahol Jakowetz Antal kőfaragómesternél segédként dolgozott. Itt élt Ferenczy István szobrász, aki felismerte Izsó tehetségét, szorgalmát és a portérszobrászathoz fontos beleérző képességét. Ő hívta fel Izsó figyelmét az élő modell utáni mintázás fontosságára. 1856-ban Ferenczy bizonyítványban tanúsította, hogy Izsó nála tanulta 3 évig a szobrászat művészetét, és kiváló előmenetelről tett tanúbizonyságot. Mint ügyes és szorgalmas embert ajánlotta a művészet pártfogóinak kegyeibe.

Mestere 1856-ban elhunyt, Izsó pedig költözött Pestre. Rá egy évre baráti segítséggel Bécsbe utazott, ahol neves mestereknél fejlesztette tudását. Előbb Meixner, később Gasser szobrászok, a város legjelesebb művészeinek műtermében dolgozott. Hans Gasser mintája nyomán kifaragta Széchenyi István szobrát, mely rövid idő alatt ismertté tette a nevét. Tehetségére felfigyeltek a Bécsben tanuló magyar egyetemisták, és Izsó támogatására létrehozták a Krajcáros Egyletüket. E szerény alapítvány tette lehetővé számára, hogy 1859 őszén beiratkozzon a korabeli Európa legjobb művészképzőjébe, a Müncheni Művészeti Akadémiára, ahol évfolyama legjobb hallgatója lett. 1861 nyarán hazalátogatott. Rajzvázlatokat készít Bugacon, majd Pesten megmintázza a Búsuló juhász első változatát. Modellként - juhásznak öltözve - testvére, a színész József volt segítségére.

Eötvös József biztatására és erkölcsi támogatásával, a honvágyat és a nélkülözést tovább vállalva, visszatért Münchenbe. Itt tartózkodása alatt sokat nélkülözött, de megállás nélkül dolgozott. A magyar szobrászok közül elsőként itt kezdett hozzá a népi figurák ábrázolásához. 1861-ben carrarai márványból végleges formájában elkészült az első nagy sikert hozó és máig legismertebb szobra, a Búsuló juhász.

A honvággyal küzdő művész 1861-ben ismét Pesten telepedett le. Nehéz anyagi körülmények között élt, műterme, de még állandó otthona sem volt. Egy ideig a Győri Honvédsegélyező Egylet, majd Eötvös József támogatta. Számos híres kortársa mellszobrát mintázta meg. Ezek eleinte nem felkérésre készültek. Izsó saját művészi programjának része volt, hogy az általa nagyra becsült alkotókat örökítse meg. Igyekezett olyan személyiségeket megmintázni, akikkel maga is azonosulni tudott. Arany Jánost vagy Egressy Gábort, a Nemzeti Színház vezető művészét ábrázoló portréi mély jellemző erőről és beleérző képességéről tanúskodnak. 1864-ben készítette el Révai Miklós nyelvtudós egészalakos szobrát a Magyar Tudományos Akadémia épületének homlokzatára.

Pályája kezdetétől foglalkozott népéleti jelenetekkel. Kritikusai Izsó Miklós legjobb alkotásainak tartják a táncoló parasztokról készített kis terrakotta szobrait, melyeken keresztül megpróbálta megragadni a lehetetlent, vagyis álló kompozícióba merevíteni a folyamatos mozgást. A bő, paraszti ruha lobogása a mozgás lendületét és jellegét hangsúlyozza, a vázlatos szobrok elnagyoltsága és a maga korában viszonylag szokatlan anyag (terrakotta) pedig az impresszionizmust vetítik előre. A sok giccses reprodukálás révén e művei mára elcsépeltté váltak, de a maguk korában áttörésként hatottak.

1866-ban sikeres tervet nyújtott be a Széchenyi szoborpályázatra. Bár őt tartották a legesélyesebbnek, a második fordulón azonban valószínűleg a kiegyezés miatti tiltakozásul már nem vett részt.

Debrecen város felkérésére készült Csokonai Vitéz Mihály emlékműve, az egyetlen olyan köztéri alkotása, mely még életében megvalósult. Az emlékmű kismintájában mintegy megteremtette a hivatástudattal bíró magyar költők szobrászi típusát.

Petőfi Sándor emlékművének felállítását még 1860-ban kezdeményezte a világhírű hegedűművész, Reményi Ede, aki ötéves hangversenykörútja jövedelmét ajánlotta fel erre a célra. A szükséges tőke összegyűjtése után 1868-ban kérték fel Izsó Miklóst a szobor elkészítésére. Izsó hosszasan készült a nagy feladatra. Külföldi tanulmányúton vizsgálta a köztéri szobrokat, több arcképtanulmányt és kompozíciós vázlatot is készített. A végső változatot 1873-ban készítette el.

„Izsó fölfogása egyike a legszerencsésebbeknek; a költőt, nemcsak mint lyrikust, hanem mint a nemzeti ébredés és a forradalom költőjét fogta föl, s egy korszakos mozzanatban, márczius 15-kén, Petőfi életének e magaslatán, kivánta föltüntetni. Azért az erőteljes, felhívó mozdulat, a szónokilag magasra emelt jobb kéz, mintha épen most harsogna ajkairól a „Talpra magyar"” - írta a Vasárnapi Ujság az 1873. január 5-i számában. A tervek szerint már 1873-ban szerették volna felavatni az emlékművet, de erre már nem kerülhetett sor.

1869-ben eljutott Nápolyba és Rómába. 1870 és 1872 között a Budai Főreáltanoda, 1871-től a Mintarajztanoda tanára volt. Háromévi próbaidőt követően kinevezték a Mintarajz tanoda (a Magyar Képzőművészeti Főiskola elődje) mintázást és szobrászatot oktató professzorának. Megnősült, feleségül vette Szerdahelyi Jozefát és megépítette első műtermét. Kisfiuk alig egyéves korában meghalt. Egészsége - súlyos családi örökségként egész életében hurcolt tüdőbaja miatt - fokozatosan romlott. A Szeged város felkérésére tervezett Dugonics-szobor munkálatai közben 1875. május 28-án váratlanul elhunyt. A budapesti Petőfi- és a szegedi Dugonics-szobrát Huszár Adolf fejezte be.

Mindössze 43 évet és nem egészen 9 hónapot élt. A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben helyezték végső nyugalomra. Síremlékét tizenöt évvel később közadakozásból tanítványa, Mátrai Lajos György faragta. Mátrai remekül megragadta mestere személyiségjegyeit. Az alapvetően magányos, lobbanékony, erősen intellektuális Izsót karaktervonásainak kiemelésével adja vissza, ahogyan Izsó is tette azt műveiben.

Művészi pályafutása alig 15 évre terjedt, sok terve, elképzelése megvalósításra várt, ezért munkássága nem teljesedett ki, torzó maradt. Művészete azonban így is egyedülálló értéke kultúránknak, mert elsőként ábrázolt népies alakokat, jeleneteket, tehát nemzeti jelleget adott e nálunk korábban merev klasszikus hagyományokat követő művészeti ágnak, másrészt magas technikai színvonalával felzárkózott a korabeli Európa legnevesebb alkotóinak sorába. Ezért tiszteljük benne a magyar nemzeti szobrászat megteremtőjét és egyúttal európai rangra emelőjét is.

Emlékezete

Szülőfaluja 1950-ben Disznóshorvátról Izsófalvára változtatta a nevét.

Utcát, intézményeket neveztek el róla, 1968-ban felavatták mellszobrát, 1980-ban emléktáblát helyeztek el annak az épületnek a falán, amelynek a helyén szülőháza állt.

2001. szeptember 15-én felavatták az Izsó Miklós Emlékházat, amelyben több eredeti munkájával a művész életét és munkásságát mutatják.

1992 óta minden év szeptemberében, születésnapja kezdetével színvonalas kulturális programokkal Izsó Miklós-emlékhetet tartanak.

A Magyar Nemzeti Galéria 71 szobrát őrzi.

Forrás: izsofalva.hu; pestbuda.hu;