Befejeződnek a II. világháború harcai Magyarországon

Nemesmedves 'névjegyévé' vált, II. világháborús, T-34-es szovjet harckocsi.
Állítólag még a harcokban is részt vett

A II. világháború harcai Magyarországon 1945. április 12-én fejeződtek be. Ekkor estek el a Birodalmi Védőállás mögötti települések, április 11-i Magyarbük és Szentimretelep, illetve 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy és Dénes-major.

A Szovjetunió hadserege több mint fél évig tartó véres harcokban törte meg a hazánkban védelmi állásokat kiépített német és magyar katonai egységek ellenállását. A szovjet hadvezetés már április 4-én jelentette Sztálinnak, - aki elégedetlen volt az előrehaladás gyorsaságával - hogy „Magyarország teljes területét felszabadította a németfasiszta uralom alól". A szocialista időkban ezért „ünnepeltük hazánk felszabadulását" ezen a napon. E dátumot 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, 1950-ben a Népköztársaság kormánya rendeletben minősítette ünnepnek, végül 1965-ben a parlament ezt törvénybe is iktatta. A rendszerváltás ez a nap már nem nemzeti ünnep.

A korabeli szovjet hadijelentések szerint Nemesmedves és környezete volt az a hely, ahol a II. világháború végéhez közeledve, a hazánkon átvonuló szovjet csapatok kiszorították a megszálló német csapatok utolsó hadosztályait és elhagyták Magyarország területét. A „felszabadulás” emlékére a zsákfalu központjában - hasonlóan kis hazánk legtöbb településéhez - itt is Emlékhelyet alakítottak ki.

Nemesmedves Történelmi Emlékhely központi emlékműve a talapzaton álló világháborús szovjet T34-es tank, mellette Magyarország 19 megyéjét szimbolizáló kopjafák vannak felállítva, melyeket a megyék ajánlottak fel, és a Velemi Fafaragó Alkotótábor művészei faragták meg. A kopjafák közelében jellegzetes őrségi „szoknyás" Harangláb áll, mely a XIX. században épülhetett, nyilvántartott műemlék. Az Emlékhely szélén felállításra került egy alumíniumból készült hasított Harang, mely a békét jelképezi és az ideérkezők egy koppintással leróhatják kegyeletüket. Elszármazó német család 1997-ben a német halottak emlékére kápolnát emeltetett. Az emlékhelyhez tartozik a két település nevét és a hozzájuk tartozó dátumokat tartalmazza. Az már csak a történelem fintora, hogy egyik sem helyes. A záró dátumot az előző sorok cáfolják, de ugyanígy korrekcióra szorul a nyitó dátum és helyszín is. Ugyanis a szovjet csapatok nem 1944. szeptember 23-án és nem Battonyán léptek először magyar földre. Az 1940-es második bécsi döntést követően Sósmező újra Magyarországhoz került. Térségében 1944. augusztus-szeptemberében heves harcok dúltak, melynek keretében augusztus 27-én léptek először magyar földre a szovjet csapatok. Aztán 1947-től a település visszakerült Romániához. Így az akkori határoknak megfelelően került fel az emléktáblára és a történelem lapjaira Battonya.

Az emlékhely téves táblája.

A háború iszonyatos veszteségeket és romokat hagyott hátra. A háború során a korabeli magyar területeken az emberáldozat meghaladta az egymilliót. Az 1946-ban készített összegzés szerint a háborús károk összege 22 milliárd pengő, azaz Magyarország 1938. évi nemzeti jövedelmének kb. ötszöröse. A nemzeti vagyon mintegy 40 százaléka semmisült meg. Az ország ezekkel a veszteségi mutatókkal a legsúlyosabb háborús károkat elszenvedett országok egyike lett. Elveszett a gyáripari berendezések 54%-a, a sínhálózat 40%-a, a mozdonyok közel kétharmada, a marha-, ló-, sertés- és juhállomány 44-80%-a. A harcokban és a koncentrációs táborokban a háború előtti 14,5 millió fős lakosság 6,2%-a, azaz nagyjából 900 ezer fő pusztult el, míg szovjet fogságba nagyjából 600 ezren estek - főleg katonák, de közülük 150-200 ezer fő volt a polgári személy. Az angolszász csapatoknak 300 ezren adták meg magukat. Így zárult az ország számára a közel négy évnyi háborús részvétel.

Április 12. után legalább nem dörögtek a fegyverek, s a magyar nép, amely akkor még bízott a demokratikus kibontakozásban, megkezdhette az ország újjáépítését.