- Nyitóoldal
- Kalendárium
- Januári jeles napok
- Hugyecz László
Hugyecz László
„Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam. Nem kérdezte senki tőlem a régi szentistváni Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam."
Hugyecz László Ede, (külföldön gyakran László/Ladislaus/Ladislav Hudec formában) (Besztercebánya, Osztrák-Magyar Monarchia, 1893. január 8. - Berkeley, Kalifornia, 1958. október 26.) magyar-szlovák építész. Igazi sikereit Sanghajban érte el, ahol a két világháború között a város legjelentősebb építésze lett. Kínában az öt legismertebb magyar között tartják számon.
Hugyecz László a felvidéki Besztercebányán született 1893-ban. A család ősei között egyaránt találunk tót atyafiakat, magyarokat és szászokat. Édesapja Hugyecz György tehetős besztercebányai építési vállalkozó, aki többek között 1900-ban a budapesti kisföldalatti vasbeton alagútjának építésze volt. Édesanyja Skultéty Paula, akinek ősei több száz évre visszavezethetően lutheránus lelkészek voltak. Egyikük a 16. században élt jeles hitvitázó, Scultéty Severin volt. Ő volt az elsőszülött gyermek a családban, később még öt testvére született. László később is büszkén vállalta magyarságát, de nem felejtette el tót származását, hiszen három nyelven beszéltek, magyarul, szlovákul és németül. A családnak három helyre is volt operabérlete, Budapestre, Pozsonyba és Bécsbe.
Kilenc éves korától minden nyári szünetben építkezéseken dolgozott, első megbízatását egy szerződés megkötésére 13 évesen kapta apjától. Hugyecz György építőmester Rosenauer Lajos építésszel együtt prosperáló építési vállalkozást vezetett Besztercebányán, többek között Sándy Gyula, Ybl Ervin és Walder Gyula terveit kivitelezték.
A Hugyecz család 1905-től a családfő által tervezett, klasszicizáló villában lakott Besztercebánya központjában és a hat gyerek szeretetteljes légkörben nevelkedett a zegzugos házban. A családtagok magyarul leveleztek egymással, de egyaránt használták a szlovák és a német nyelvet is. Nemzeti identitásukat - legalább is 1920-ig - természetesen élték meg.
Előbb megszerezte a kőmíves-kőfaragó-ács szakvizsgákat, majd tanulmányait 1911 és 1914 között a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta. Olyan kiválóságoktól tanult, mint Hauszmann Alajos, aki a magyarországi építészoktatás egyik megteremtője, Schulek Frigyes, a Halászbástya megépítője, vagy Pecz Samu a Fővám téri Központi Vásárcsarnok építője. Egyetemi évei alatt több ízben tett tanulmányutat édesapjával illetve diáktársaival Európában. Az építész diploma megszerzése után rögtön állást kapott Ybl Ervin irodájában. 1916-ban már a Magyar Királyi Építészkamara tagja lett. Nagy Virgil is hívja asszisztensnek az ókortörténeti tanszékére.
A szépen ívelő pályát azonban megtörte a katonai behívó. A 82-es gyalogos dandár hadnagyaként hősiesen védte a hazát az orosz fronton. 1916 júniusában egy ütközetben lábsérülést szenvedett és a kozák lovasság foglyul ejtette. Szibériába vitték, ahol - nyelv- és szakmai tudásának köszönhetően, - hamarosan komoly építészeti munkákban is részt vehetett, kihasználva az orosz állam szakemberhiányát. 1918-ban egy fogoly-áttelepítés során kalandos körülmények között sikeresen megszökött. A fehérek és vörösök között javában dúló polgárháború véres eseményei elől menekülve az orosz-kínai határ közelében, vakmerően leugrott a mozgó vonatról és - többször nemzetiséget és személyiséget cserélve, vakmerősége, valamint szakmai- és nyelvtudása segítségével - sikeresen átjutott Kínába, ahol a dán misszió segítette a gyakorlatilag nincstelen menekültet.
1918 novemberében érkezett Sanghajba. A város otthont adott a világ különböző pontjairól érkezőknek, esetenként menekülőknek (pl.: az 1917-es bolsevik forradalom elől futó „fehéreknek", vagy a '30-as évektől új otthonra találó főként kelet-európai zsidóknak) akik sokszor nemcsak nyugtot leltek itt, hanem megcsinálták szerencséjüket. Ez utóbbiak közé tartozott Hudecz László is, mindössze három nap alatt talál magának munkát. Egy amerikai építészeti iroda nemzetközi építész-csoportjának lett egyetlen magyar tagja. A hivatalos iratokban már mint L. E. Hudec szerepelt. A német, szlovák, magyar és orosz nyelvek után megtanult angolul és kínaiul is.
Hugyecz nem kívánt Kínában maradni, csak annyi pénzt szeretett volna összegyűjteni, hogy hazatérjen. Családja azonban 1920-ra gyakorlatilag elvesztette mindenét és édesapja is meghalt. A család Budapestre költözött. Hugyecz 1921-ben hazautazott, de hamarosan rá kellett döbbennie, hogy a korábban jómódú család anyagi biztonságát ezután neki kell megteremtenie. Ezért visszautazott Kínába és élete végéig támogatta rokonait.
1922-ben megnősült. Felesége a Sanghajban született Gisella Meyer, akinek apja egy brémai evangélikus kereskedő család, anyja az angol nemesi Tisdall család leszármazottja. A család kitűnő társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett. Így Hugyec előtt házassága révén megnyílt az út a sanghaji felső tízezer felé. Később két fiúk és egy lányuk született.
Kezdetben mint rajzoló volt alkalmazásban R. A. Curry irodájában, ahol hamarosan lehetősége nyílt bemutatni tehetségét és művészi érzékét is. A klasszikus stílusokban való jártassága, az apja mellett és a hadszíntéren szerzett gyakorlati tapasztalatai biztosították gyors előmenetelét Curry irodájában, hamarosan irodavezető lett. Azonban ennél többre vágyott és 1925 januárjában megnyitotta saját építész irodáját, és néhány év alatt Sanghaj építészeinek legmarkánsabb alakja lett.
Közel húsz éves munkássága alatt az egyik legtöbbet foglalkoztatott shanghaji építésszé vált. Közel 40, többségében még ma is álló és funkcionáló, nevezetes épületet tervezett Sanghaj városának. Megbízásait nemzetközi kolóniáktól (pl. Country Hospital), kínai üzletemberektől, majd 1927-től a frissen uralomra került nemzeti kormánytól kapta. Első nagyszabású kínai projektje a Joint Savings Society volt. Ezt sorban követték egyetemi- és ipari épületek, követségek és templomok. Több vallási felekezet templomát is megtervezte, de felekezettől függetlenül ezért nem fogadott el pénzt.
Ő tervezte például 1934-ben a 22 emeletes, 200 szobás Park Hotelt. Ez a már megépültekor világhírű épület lett élete fő műve, legismertebb alkotása. A város szimbólumává vált 83,8 méter magas felhőkarcoló közel fél évszázadig uralta Sanghaj látképét. A süppedékeny mocsaras és homokos sanghaji talaj okozta nehézségeket legyőzve 1954-ig ez volt egész Ázsia legmagasabb épülete. (Kínáé 1966-ig, Sanghajé pedig egészen 1983-ig, igaz mára már több, mint négyezer torony nyúlik nála magasabbra a városban.) A tetőn éjszakai bárt rendeztek be, s a tetőteraszon szabadtéri táncparkett üzemelt.
Több mint ötven épülete számít műemléknek. Az ő tervei alapján épült a Sanghaji Nagyszínház, a Joint Saving and Loan bank, a Baptista Kiadó és a Keresztény Irodalmi Társaság kombinált épülete, a posztmodern "Zöld Ház" épületsora. Építészeti stílusa az 1920-as években divatos eklektikus, neoklasszicista stílustól egészen a modern art-decóig fejlődött.
Többször próbált hazajönni Magyarországra. 1928-ban csehszlovák állampolgárságát szerette volna magyarra váltani, de a csehszlovák hatóságok ennyi idő alatt sem zárták le az apja halála utáni hagyatéki eljárást. Emiatt még további tizenhárom évet kénytelen Sanghajban tölteni. Végül 1941 januárjában magyar állampolgárságot és útlevelet kapott. Ifjabbik fiát haza kívánta telepíteni. Pénzt is küldött haza húgának egy családi birtok vásárlására. A Szirákon kialakított birtok sorsa 1944 őszére már szépen alakult, amikor jött a front és minden semmivé vált. Két kisebbik testvérét, Magdát és Gézát kihívta magához.
Sanghajban Hugyecz maga köré gyűjtötte az ott élő magyarokat, megalapította szövetségüket, melynek elnöke lett. Anyagilag és erkölcsileg is támogatta rászoruló honfitársait, beleértve a szlovákokat is. Mint Sanghaj elismert és prominens alakját 1942-ben Magyarország tiszteletbeli konzuljává választották. A címet a nyilas hatalomátvétel után történő bezárásáig viselte. Konzuli működése során lelkiismerete szavára hallgatva több esetben független állást foglalt el. Soha nem engedte, hogy a fasiszta párt vezetői beleszóljanak a magyar ügyekbe. Magyar állampolgárságú zsidókat mentett a Gestapo helyi akciói elől.
1947-ben a polgárháború végső szakaszában, a kommunista hatalomátvétel után az előző rendszer kiszolgálása és konzuli címe miatt kegyvesztett lett. Azonnal házi őrizetbe került, de az őrök lefizetésével sikerült néhány bőrönddel, mindent hátrahagyva kimenekülni Sanghajból. Elhagyta Kínát és Svájcban, Luganóban telepedett le családjával.
Később Rómában XII. Piusz pápa felkérésére mint statikus mérnök a Szent Péter sírját kutató nemzetközi csoport tagja lett. A Szent Péter bazilika alatt feltárta, és statikailag ellenőrizte azokat a katakombákat, amelyek fölött Bramante, majd később Michelangelo által tervezett bazilika több száz tonnát hordó pillérkötegei tornyosulnak.
A régészekből, építészekből, teológusokból álló csoport négyévi megfeszített munkával bebizonyította, hogy a mélyen a Szent Péter bazilika alatt talált urna Szent Péter csontjait tartalmazza. Ez a munka, a Szent Péterrel való találkozás alapvetően megváltoztatta életét. Megtért, visszavonult az építészettől, írni és festeni kezdett és visszatért családjához Svájcba. Majd elfogadott egy egyetemi katedrát a Berkeley Egyetemen, így Svájcból az Egyesült Államokba települt át. Itt végleg nyugdíjba vonult és átadta magát szenvedélyeinek, a régészetnek és a vallástudománynak.
Kaliforniába költözésüket balszerencse kísérte. Első családi házuk egy földrengés alkalmával a mélybe csúszott, de mert nem voltak otthon, a tragédiát elkerülték. A második családi házat már ő tervezte magának Berkeleyben, amely több kisebb földrengést is túlélt. Éppen a családi ház építkezésének befejezésekor egy képet szögezett föl s falra, amikor egy erős földrengés letaszította őt a létráról és az eséstől, valamint a sokkhatástól 1958-ban szívinfarktust kapott és meghalt.
65 évesen, hazájától távol, amerikai állampolgárként halt meg, de hamvait kérése szerint hazaszállították szülővárosába, Besztercebányára, ahol ma is nyugszik.