A holokauszt nemzetközi emléknapja

1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán.

2006-tól január 27. - az ENSZ határozata alapján - a holokauszt nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, akik már soha nem térhettek vissza az életbe.

Németországban Hitler 1933-as hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy bárkit korlátlan ideig, ítélet nélkül fogva tartsanak.

Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de üldözték a politikai ellenfeleket, az ún. kisegyházakhoz tartozókat, a homoszexuálisokat, a papokat, a cigányokat és a bűnözőket is. Már 1933 tavaszán megkezdődött a koncentrációs táborok építése, a nemzetiszocialisták ilyen tábort létesítettek többek között Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben.

A lágerekben 1933-36 között már több ezer politikai foglyot őriztek, együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a táborok felügyeletét, s ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk az itteni ügyekbe. 1937-ben alakult meg a táborok építésével foglalkozó első SS-vállalkozás, s ezt követően megsokszorozódott a koncentrációs táborok száma.

1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is a mai Lengyelország területén. 1944. március végére 20 főtábor és 165 munkatábor működött a német birodalom területén, a háború előkészítéséhez, majd később a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség.

A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén kezdődött a chelmói megsemmisítő táborban, majd Treblinkában, Sobiborban és Belzecben folytatódott. A német vezetés 1942 januárjában fogalmazta meg a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát, kezdetét vette a zsidó nép kiirtását célzó "Endlösung", a végső megoldás.

A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi (Oswiecim) és a majdaneki tábort már a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették az első gázkamrákat. (A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak.)

Az auschwitzi volt a náci lágervilág legnagyobb táborkomplexuma, amely az Auschwitz I. koncentrációs táborból, a birkenaui megsemmisítő (Auschwitz II.) és a monowitzi kényszermunkatáborból (Auschwitz III.) állt. A tömeges népirtás 1942-es programszerű megkezdése után Auschwitz vált az európai zsidóság megsemmisítésének központjává.

A zsidó mártírok Dohány utcai emlékműve
A zsidó mártírok Dohány utcai emlékműve

A náci holokauszt áldozatainak számáról különböző források eltérő adatokat közölnek. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más kutatások szerint az auschwitzi táborkomplexumba hurcoltak száma összesen 1 041 000 fő volt: Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak ide. Ám az áldozatok ennél jóval többen is lehettek, mivel egy idő után a tömegesen érkezők már nem kaptak számot sem, nagy részükre az azonnali halál várt. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumaiból származó, legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint viszont legalább 4 millió áldozata volt Auschwitznak.

Az 1945. január 27-én Auschwitzban felszabadított rabok közel fele lengyel és magyar volt - 745, illetve 542 fő -, s rajtuk kívül többek között 542 francia, 346 cseh és szlovák, 315 orosz, 180 holland, 159 jugoszláviai, 91 görög, 52 román, 41 belga állampolgárt és 96 szovjet hadifoglyot szabadítottak fel az 1. ukrán front 60. hadseregének és a 4. ukrán front 59. hadseregének egységei.

Forrás: vilag.transindex.ro.