Helbing Ferenc, a plakátművészet mestere

„Én voltam egyik az elsők között, aki itthon az új stílusért a grafikában harcolt […] és ezen a téren úttörő munkát végeztem.”

Helbing Ferenc (Érsekújvár, 1870. december 25. - Budapest, 1958. január 28.) magyar grafikus, festőművész és litográfus. Az Iparművészeti Főiskola egykori rektora. A szecessziós plakátművészet és reklámgrafika egyik legkiválóbb hazai művelője. Helbing a dekoratív nyomtatványok szinte minden műfajában alkotott.

Élt a monarchiában, a Horthy-korszakban, a Sztálin-korszakban, és megélte 56-ot is. Hosszú élete során a grafika több területén tevékenykedett.

A budapesti Iparrajziskolában kezdte művészeti tanulmányait, majd a budapesti Iparművészeti Főiskolán végzett. Sokoldalú grafikus, festőművész és litográfus, az alkalmazott grafika nagymestere volt. Bámulatos karriert futott be: pályáját nyomdászinasként kezdte. Az 1900-as évek elején lett belőle elismert, megbecsült tervezőgrafikus, sőt képzőművészeti tárlatokon kiállító művész, majd az alkalmazottgrafikus-képzés egyik motorja, az Iparművészeti Iskola tanára, végül igazgatója, a két háború közötti művészeti élet befolyásos alakja, miniszteri tanácsos.

A Wodiáner-féle könyvtábla pályázaton tűnt fel, majd a Révai-féle pályázaton is sikerrel szerepelt. 1898-ban a Költők albumára hirdetett pályázaton első díjat nyert.

Művészeti munkássága jobbára az alkalmazott grafikához kapcsolódott. Szecessziós stílusú könyvillusztrációkat (Keleti mesék, Magyar-hun mondák képekben), kötés-, címlap- és fedélterveket, ex libriseket, bélyeg-, bankjegy- és éremterveket (Corvin-koszorú), egyedi grafikai lapokat, díszokleveleket és plakátokat készített. Címlaptervei szorosan a könyv tartalmához igazodnak.

Hírnevét magyar bankjegyek tervezésével alapozta meg. A magyar papírpénzek nagy része az ő műve. Tervezett koronát, pengőt, sőt még az 1956-os-os 500 forintosét is. Alkotásai a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg. 1920 és 1935 között számos bélyeg tervét készítette el, az 1920-as évek meghatározó bélyegtervezője volt Magyarországon. Ismertebb bélyegsorozatai: Hadifogoly (1920); Koronás Madonna (1921-1925); Sport. I. (1925); Pengő-fillér (1926); Szent Imre (1930); Repülő (1933). A Koronás Madonna sorozat 5000 koronás értékének tévnyomata, a Fordított Madonna az egyik legértékesebb magyar bélyegritkaság. 1925-ben ő tervezte a világon az első sport bélyegsorozatot.

Csodálatos üvegfestményeket készített a Lillafüredi Palotaszállóhoz is, amelyeken felvidéki városokat örökített meg, de festménye is van ugyanott pl. Nagy Lajos királyról. Murális munkákat is készített, amelyek közül legjelentősebb a lillafüredi Palota Szálló számára tervezett freskó.

Jelentős érdemei vannak a modern sokszorosítógrafikai eljárások hazai meghonosításában. Kiváló réz-, fametsző és litográfus volt, s a magyar reklámgrafika úttörői közé tartozott. Munkáival sikeresen szerepelt a hazai és a nemzetközi kiállításokon és pályázatokon. Tagja volt a századelő és a két világháború közti korszak művészeti egyesületeinek (Magyar Aquarell- és Pasztelfestők Egyesülete, Magyar Grafikusok Egyesülete, Magyar Rézkarcolóművészek Egyesülete stb.), valamint egyik vezetője a művészetirányító kormányzati szerveknek (Magyar Országos Képzőművészeti Tanács, Műemlékek Országos Bizottsága, Egyházművészeti Tanács, Országos Ösztöndíj Tanács).

A 40-es években még részt vett kiállításokon, s mivel művésztanári működése során festő- és grafikusnemzedékek egész sorát nevelte fel, hatása kitapintható a XX. sz. második felének magyar művészetében is (tanítványai közé tartozott - többek között - Kaesz Gyula, Szántó Piroska, Bálint Endre, Amerigo Tot, Sigismund Kolos-Vary).